Idén az online térbe költözik a CSIT

1
2092
Amikor még személyes volt a találkozás • Archív: a CSIT médiacsapata

Új kihívásokkal kell szembenézniük az online térbe költöző Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) szervezőcsapatának, de a cél változatlan: közelebb vezetni a fiatalokat Istenhez. Augusztus 9–12. között rendhagyó módon, a digitális eszközök felhasználásával várják a fiatalokat, hogy tanácsokat, iránymutatást, lelki támaszt kapjanak az isteni szeretet megtapasztalásában, illetve hitük megerősítésében.

A több napos eseménynek az online tér nyújt otthont, a közvetítések zöme Csíksomlyóról történik majd, ám más helyszínekről is lesz bejelentkezés – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet hétfőn délelőtt tartottak a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Háznál.

Nem hiába „Vegyétek és egyétek” (Mt 26,26b) az idei találkozó mottója: azt szeretnék, hogy érezzék a fiatalok, a fizikai távolság ellenére is együtt vannak. A lelki elmélyülésre és az Istennel való kapcsolat építésére hívják őket. A szervezők bíznak abban, hogy a program, a meghívottak, előadók megfelelő táptalajt tudnak nyújtani erre. Hiszik, hogy a rendhagyó forma dacára át tudják lépni az akadályokat, és egyedi, kitörölhetetlen lelki élményt tudnak nyújtani a részt vevő fiatalok számára.  

Mint azt Kállai Emánuel, az esemény egyik főszervezője elmondta, a kialakult járványügyi helyzet miatt nagy dilemmába került a teljes szervezőcsapat. Számba vették a rendezvény elhalasztásának és eltolásának a lehetőségét is, ám végül az online találkozó szervezése mellett döntöttek.

A szervezés folyamán látták be, hogy mennyi lehetőséget és egyben veszélyt tartogathat az online CSIT. A legnagyobb lehetőség abban áll, hogy ilyen formában megszűnik a fizikai távolság korlátja, így olyan előadókat is meg tudnak szólítani, akik egyéb formában elérhetetlenek lennének a találkozó számára. Ez az állítás nemcsak az előadókra, de a résztvevőkre is igaz: arra számítanak, hogy nemcsak a székelyföldi fiataloknak, hanem minden magyarul beszélő, fiatal keresztény számára értéket tud képviselni a rendezvény.

Kállai elmondta, az elsődleges kihívás, amivel szembe kellett nézniük, a rendezvény találkozó jellegének átörökítése az online felületre. Sikerült összerakniuk egy olyan koncepciót, ami a tábori hangulatot, ismerkedést hívatott tovább örökíteni. A kihívás a csapat számára nagy, de remélik, hogy jól megoldják az előttük álló feladatokat.

„Azt gondolom, a teljes szervezőcsapat nevében kijelenthetem, hogy akkor fogunk egy sikeres rendezvényt zárni, ha hitvilágunkat, elhívatásunkat úgy tudjuk megmutatni a nagyvilág számára, hogy az pozitív példa, életerő legyen. Erre törekszünk, ezért szervezünk” – zárta gondolatait Kállai.

A találkozó programjáról Kerekes Csilla főszervező beszélt. A program szempontjából igyekeztek valamilyen szinten megtartani mindazt, ami miatt CSIT a CSIT, így például a szentségimádás, a tanítások, a reggeli imák, a kiscsoportok megmaradnak. A meghívottak között szerepel Pintér Béla, az Euchariszt Zenekar, dr. Csókay András idegsebész, Böjte Csaba ferences szerzetes. A napi tanításokat korosztályonként tartja Csíki Szabolcs csíkdelnei plébános, Guia Hugó ferences testvér, Sajgó Szabolcs hitoktató, Jakabos Barnabás jezsuita atya. További meghívottakkal is tárgyalnak, az új neveket a későbbiekben hozzák nyilvánosságra.

„A CSIT évek óta, minden évben úgy van megszervezve, hogy a résztvevők kiscsoportokba vannak osztva. Azt hiszem, aki már egyszer részt vett, nem is tudná elképzelni a CSIT-et enélkül. Ettől válik a sokszáz fős rendezvény mégis családiassá, ennek a segítségével tudjuk a hallottakat elmélyíteni a beszélgetésekben, és ugyanez adja meg a lehetőséget nekünk arra, hogy igazi, mély barátságok szülessenek minden évben” – ez már Kerekes István, a szervezőcsapat tagja részéről hangzott el. Megjegyezte, maga a szervezőcsapat sem tudja ezt másként elképzelni. A tanítások enélkül személytelenek, és hamar elfelejtődnek, és ami még ennél is fontosabb szerintük, hogy a jó Isten mindenkit másnak teremtett, és mindenki a maga sajátosságaival, egyéni véleményével megérdemli, hogy ráfigyeljenek, akkor is, ha a rendezvény szinte ezer fiatalt mozgat meg.

Idén teljesen más lesz a CSIT, mint előző években. Nagyon sok eszközében, helyzetében megújul, megváltozik, mert a „maradjotthon” körülmények ezt követelik. Ennek érdekében nagyon sok új dolgot és eszközt kellett megismerniük, és a fiatal önkénteseknek is sok újdonsággal kell szembesülniük. Bíznak benne, hogy egy teljesen más, és mégis igazi CSIT-élményt tudnak nyújtani a résztvevőknek. Az eseménnyel kapcsolatos információkat a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó hivatalos Facebook-oldalán teszik közzé a következő időszakban.

Közlemény

1 HOZZÁSZÓLÁS