Online továbbképző hitoktatók részére

0
1878
Online képzés

A Bolyai Nyári Akadémia keretében minden nyáron lehetőség van a hittantanárok külön szekcióban történő továbbképzésére is. Tulajdonképpen az év során ez az egyetlen program, amelynek keretében a négy egyházmegye hitoktatást végző tanárai és papjai találkozni tudnak egymással, a képzés során kapott ismeretek pedig egységes alapot jelentenek, amelyekre az új tankönyvek vagy egyéb segédanyagok szerkesztésénél, illetve a következő képzések tervezésénél építeni lehet.

Ezen a nyáron a járványhelyzet sajnos nem tette lehetővé a korábbi évekhez hasonló módon szervezett továbbképző megtartását, a Bolyai Nyári Akadémia is az online térbe költözött és nem tervezett a szakok mentén elkülönülő szekciókat. Utóbbi hiányt pótolja a csíkszeredai Spektrum Oktatási Központ által szervezett, a budapesti Újpedagógia civilszervezet munkatársai által tartott online továbbképző, amelyet csak a római katolikus vallástanárok részére hirdettek meg a négy egyházmegyében. Bár a tényleges találkozásokra ennek keretében sincs lehetőség, sőt, a tanulás hatékonysága miatt a képzés három kisebb csoportban zajlik (ugyanabban az idősávban), azért nagy előnye, hogy a tanultakat elsődlegesen a hitoktatás területére vonatkoztatja, és a gyakorlati munka is ehhez a területhez kapcsolódik. A három kisebb csoport egyikében csak a nagyváradi egyházmegyéhez tartozó hitoktatók és papok vannak, a másik kettőben a gyulafehérvári főegyházmegye, a temesvári és a szatmári egyházmegye katekétái és papjai közül 33 személy.

A járvány okozta új helyzetben egyértelművé vált, hogy a hittantanárok digitális kompetenciáinak fejlesztésére is szükség van, persze élményszerű megoldásokkal ötvözve a digitális eszközök nyújtotta lehetőségeket, hiszen ők talán – még az online oktatás során is – minden más tanárnál jobban kell törekedjenek arra, hogy diákjaik ne csak megértsék, de életre is váltsák a tanultakat. A keresztény élet komoly megalapozásához és folyamatos megerősítéséhez a családra és az egyházközségre is szükség van – a gyermek és a fiatal számára valójában ezek jelentenek igazi megtartó erőt. Didaktikai tevékenysége során a hitoktatónak tudatosítania kell a család, a plébánia és az iskola összekapcsolásának fontosságát, ennek elősegítéséhez kell minél hatékonyabb módszereket találnia. Ehhez nyújthat komoly segítséget számára a pedagógiai projekt módszere is. Éppen ezért a július 9-én kezdődött online képzés mindhárom csoportjának résztvevői a projektpedagógia és a digitális eszközök egymáshoz rendelésének lehetőségeivel ismerkednek, majd a tanultakat az említett célok megvalósulása érdekében igyekeznek továbbgondolni és gyakorlatba ültetni. Ilyen meggondolásból a képzés több mint két hetet ölel át, az ismeretközlési alkalmak között a tanultak egyéni és csoportmunkában való begyakorlására és saját területen való felhasználásának megtervezésére nyújtva lehetőséget.

A képzés elméleti anyagát a budapesti Újpedagógia két trénere, Váczi Dorottya és Gyurcsik Péter biztosítja négy tanulási blokkban, míg a gyakorlati munka kíséréséhez mellettük négy hazai pedagógus vállalt mentori szerepet: Sándor Jácinta Gyergyóújfaluban, Gidró Melinda és Portik Zsolt Csíkszentdomokoson tanárkodik, a magyarországi Majzik Tamás pedig a Csángómagyar Oktatási Program keretében a moldvai Dumbravénben tanít. Ők négyen a Spektrum Oktatási Központ által a télen meghirdetett és ugyancsak az Újpedagógia trénereivel lebonyolított képzés sikeres elvégzése után értékes projektmunkákban vettek részt neveltjeikkel. Igényes kivitelezésű megvalósításaik alapján kaptak mentori felkérést a jelenlegi tanfolyamhoz Lázár Csillától, a Spektrum Oktatási Központ igazgatójától.

A Digitális projektpedagógia című képzés több mint ötven résztvevője más úton is kap segítséget július 9–23. között. A hitoktatás ügyére különösen odafigyelő Böcskei László nagyváradi megyés püspök a képzés elején videóüzenetben szólt a résztvevőkhöz. A püspöki megerősítő, buzdító gondolatokat tartalmazó kisfilmhez külön hozzáférést kaptak a résztvevők. Programnyitónak is tekinthető beszédében Böcskei püspök személyes hangon érvel a hitoktatók digitális kompetenciáinak fejlesztése mellett és jól láttatja azoknak a korszerű hitoktatás érdekében való felhasználási lehetőségeit is.

A képzés egyházi támogatói a későbbiek során is juttatnak a résztvevőknek a tanultak katekézisben való felhasználását ösztönző, az élményszerű hitoktatás biztosítását segítő egyéb videóanyagokat és más továbbképzési lehetőségekre mutató kisfilmet is. Böcskei László püspök vezetésével online módon követhető, a képzés résztvevőinek aktív részvételével tartott szentségimádás is lesz.    

Ezek mellett természetesen ezen csoport tagjainak is lehetőségük van a Bolyai Nyári Akadémia programjaiba való bekapcsolódásra, ahol egy Zoom-videó erejéig szintén találkozhatnak a hitoktatást segítő hatékony módszerekkel.

Bár a római katolikus hittantanárok nyári továbbképzője nem a megszokott formában zajlik, azért minden bizonnyal hasznos és a katekéta-szolgálatuknak új lendületet adó lesz számukra.

Ozsváth Judit