2020. július 10., péntek

0
1020

EVANGÉLIUM

Abban az időben Jézus így tanította apostolait:
Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek mint a galambok! Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, és zsinagógáikban megostoroznak titeket. Helytartók és királyok elé hurcolnak miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor pedig bíróság elé állítanak, ne töprengjetek azon, hogyan és mit beszéljetek! Megadatik ugyanis nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Hiszen nem ti beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól belőletek.
Halálra adja majd testvér a testvérét, és apa a fiát. A gyermekek szüleik ellen támadnak, és megöletik őket. Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért. Aki azonban mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.
Amikor pedig az egyik városban üldöznek titeket, meneküljetek a másikba! Bizony, mondom nektek: Nem járjátok végig Izrael városait, amíg el nem jön az Emberfia.
(Mt 10,16-23)

A keresztény életünk nem „kívánságkosár”, amelyből kiválogatjuk azt, ami szép és kellemes. Keresztényként, krisztusivá kell válnom, akitől nem idegen a kereszthordozás sem. Mert a világ dzsungeltörvényei szerint a farkasok ma sem szűnnek meg „keresztre feszíteni” az Isten báránykáit. Ne féljünk, mert az Atya Lelke velünk van! Mi, az üdvösségünk reményében, csak legyünk mindig állhatatosak!

Táncos Levente-György dicsőszentmártoni plébános

MEGOSZTÁS