Először hagyta el az egyházmegye határait a nagyváradi Szent László-ereklye

0
333
Fotók: nagyváradi egyházmegye

Szent László király napja különleges ünnep volt a matyóföld szívében fekvő Mezőkeresztes római katolikus közössége számára, amely idén június 27-én ünnepelte a Szent László tiszteletére szentelt plébániatemploma építésének 250. évfordulóját.

E jeles alkalomra Ternyák Csaba egri érsek, illetve Medvegy János plébános kérésére Böcskei László nagyváradi megyés püspök engedélyével az ünnepi szertartásra Mezőkövesdre szállították Szent László király Nagyváradon őrzött ereklyéjét – annak eredeti, 17. századi ereklyetartó kazettájában. Az ünnepi rendezvényen és az azt megkoronázó liturgián a nagyváradi egyházmegyét Kovács Zsolt, a püspöki hivatal irodaigazgatója képviselte.

A középkori gyökerekkel rendelkező mezőkövesdi közösség a teljes napot kitöltő templomi rendezvénnyel emlékezett meg történetének e jeles évfordulójáról. A középkori szentélymagot is magába foglaló, késő barokk templomban egész napos szentségimádást követően elimádkozták Szent László litániáját, majd ráhangolódás következett, amelyet Lakatos-Balla Attila, a nagyváradi egyházmegye szakreferensének, a Szent László-ereklyéről szóló bemutatója követett. Ennek keretében elhangzott, hogy a püspökség e féltett liturgikus kincse több mint 250 éves története során először hagyta el az egyházmegye határait.

Az ünnepi szentmisét, az egri egyházmegye főpásztora, Ternyák Csaba érsek mutatta be, aki egyben megáldotta, illetve felszentelte a templom ez alkalomra elkészült új ambóját és miséző oltárát. A főpásztor gratulált a nagyszerű alkotásokhoz, melyekkel a jeles évfordulóra készült a közösség. Örömének adott hangot, hogy a szertartáson jelen volt a szent nagyváradi ereklyéje, Böcskei László nagyváradi püspöknek köszönhetően, aki engedélyezte, hogy munkatársai elhozzák az ereklyét az ünnepre. „Tisztelettel és hódolattal vesszük körül, mert csontjai révén most úgy éljük meg, hogy fizikailag is itt van közöttünk. Jelenléte bátorít, öntudatot ad, vezet, gondolatokat ébreszt, elhatározásokra sarkall” – fogalmazott az egri főpásztor, majd Prohászka Ottokár híres szónok, székesfehérvári püspök szavait elevenítette fel, melyekkel Szent László magyar kereszténység kialakulásában játszott szerepét méltatta, mely a kereszténnyé lett nemzeti eszményen keresztül a nép szívét megnyitotta a hit iránt.

A szentmise ünnepi körmenettel zárult a templom előtti Szent László-téren, amelyet a szentségi áldás után a mezőkövesdi hívek tisztelgése követett Szent László király ereklyéje előtt.

Forrás: varad.org