Templombúcsú a partiumi magyar görögkatolikusoknál

1
523

Áldozócsütörtökön ünnepelte a Csedregi Görögkatolikus Egyházközség templomának búcsúját közösen a római katolikus hívekkel, rendhagyó módon, szabadtéri liturgia keretében.

A csedregiek számára rendhagyó ünnep Urunk mennybemenetele, áldozócsütörtök, mivel a település görögkatolikus ősei Üdvözítőnk oltalmába ajánlva szentelték fel 1907-ben a közös erejükkel épített templomukat. Az esemény az eddigieknél szokatlanabb módon, szabadtéri liturgia keretében valósult meg a távolságtartási törvények betartásával. Az ünnep főcelebránsa Kozsán István mikolai görögkatolikus pap volt, szentbeszédet mondott Simon István görögkatolikus diakónus. A római katolikus papságot Szmutku Róbert csedregi születésű nagybányai római katolikus esperes és Daly Attila papnövendék képviselte.

Simon István ünnepi beszédében kiemelte, hogy 1907-ben november 5-én szentelték fel a csedregi görögkatolikus templomot, és egy újságcikkben beszámolnak arról, hogy a nép fáradságos munkája és áldozatkészsége által, saját erejüket meghaladó önadóztatással létesítették azt. Ezen az ünnepen pontosan 113 évvel ezelőtt számos szép köszöntő hangzott el, olyan sok lélek jelenlétében, hogy a szabad ég alatt tartották meg a liturgiát.

„Ma ismét kint vagyunk a szabad ég alatt, úgy mint 113 évvel ezelőtt, most is kint hangzik el a szentbeszéd. Szent hely a templom és környéke, őseink itt, ezen a helyen áldották az Istent és itt, ezen a helyen állt Isten egyháza évszázadok óta előbb fából majd kőből. A falu népe nem egy szentnek ajánlotta a felszentelt helyet, hanem a mennybe emelkedő Jézus Krisztusnak, Isten fiának.

Amikor Jézus elbúcsúzik a tanítványaitól, fölemeli kezeit áldást osztva a rájuk és elrugaszkodik a földtől, egy felhő eltakarja őt tanítványai szeme elől. Jézus nem hagyta el a tanítványokat, a tanítványok csak elvesztették szemük elől. Jézus fölemelkedett a mennybe, a tanítványokat pedig nagy öröm fogta el. Nem azért, mert Jézus elment közülük, hanem azért, mert rájöttek, hogy Jézus még közelebb lesz hozzájuk, mint eddig volt a földön.
Jézus a mennybe ment és a mennynek nem az a tulajdonsága, hogy messze van tőlünk, hanem az, hogy láthatatlan a számunkra. A látható, érzékelhető, materiális világ és Krisztus közé emelkedett egy felhő, és az nem elválasztja, hanem eltakarja őt. Nem a föld és a menny távolsága miatt nem látjuk Jézust, hanem a föld és a menny közötti lényegi különbség miatt.

Az olajfák hegyén való búcsú nem helyváltoztatás, hanem létváltoztatás volt. Jézus visszalép abba az állapotba, melyben az Atyával volt. A mennyei Jézussal ott is lehet találkozni, ahol a földi Jézus sohasem járt. Szent Pál apostol a damaszkuszi úton találkozik Jézussal, Szent II. János Pál pápa vagy Pio atya is megérzi az isteni érintést, de hányan közülünk is találkoznak a mennyei Jézussal itt templomban, Isten jelenlétének érintettsége által. Jézus közelebb van hozzánk, mint gondolnánk, közelebb van, mint a mellettünk lévő most, mint testemen a ruha, vagy ahogy Szent Ágoston mondja: „Ő bensőbb az én bensőmnél.”

Simon István diakónus

Jézust keresték őseink, aki láthatatlanul megáldotta őket, jelen volt bennük levő hit által és ezt a hitet adták át nekünk. A búcsú nemcsak a templomunk ünnepe, nem a templomról és nem a templomnak szól, hanem rólunk, rólunk és Krisztusról szól, azokkal a kérdésekkel, hogy közel akarok-e lenni hozzá, megváltómnak és szabadítómnak tartom-e őt, vagy nekem ez csak tradíció, ami nem bír élettel bennem.

Őseinknek szüksége volt Istenre és a templomra, az Úr pedig megáldotta őket. 1907 óta a történelem sok eseményt hozott magával: járványok, első világháború, majd az anyaországtól való elszakadás, 1920-ban betört a spanyolnátha, gazdasági válság, második világháború, kommunizmus, de ezek ellenére az ősöknek bizalmuk volt Jézusban és segítségre találtak benne, a hitük által megszabadultak ezektől a nehézségektől. Nem hagyták Jézust, és Jézus sem őket. Napjainkban és a jövőben is lesz sok nehézség, de elődeink 100 év alatt túljutottak minden nehézségen és nem hagyták el az Istent, és az Isten sem őket. Vajon mi elhagyjuk-e vagy megújulva keresni kezdjük őt, és ráeszmélünk-e arra, hogy sokba kerültünk neki, és éppen emiatt hogyan  hagyhatna el ő minket.

Jézus nagyon szeret minket, fontosak vagyunk a számára, – ez bár közhelyesen hangzik, –  de ne hagyjuk el őt és ne ijedjünk meg ha áldozatot kell hozzunk érte a személyes életünkben és az Isten házában úgy, mint ahogy őseink áldozatkészséggel létesítették templomunkat, saját erejüket meghaladva, abban a szegény világban, amikor szinte nem is volt amit elvenni otthon a családtól, azért, hogy azt az Istennek ajánlják fel.

Amikor Jézus a mennybe ment, a tanítványok megvilágosodtak, meggyőződtek róla, hogy Jézus az Isten Fia, leborultak és imádták őt. Kérjük őt mi is, hogy áldjon meg ma minket, életünket, családjainkat, a csedregieket, az egész községet, és erősítse meg bennünk a hitet, hogy bármit is hozzon a jövő, úgy mint őseink, hitünkben hűen megmaradva, Jézusban reménykedve békében élhessünk.”

Kozsán István parókus

A diakónus felemelő és mély elmélkedése után, a liturgia végén Kozsán István mikolai parókus köszönte meg az a ünnepi meghívást és néhány gondolatot intézett a hívekhez. „Nagy tisztelettel és szeretettel megköszönjük, hogy lehetőséget kaptunk, hogy meg tudjuk ünnepelni Jézus mennybemenetelét. Ünnepelünk közösen megtartva anyaszentegyházunk lelki örökségét és küldetését. Boldogok vagyunk az Istenszülő Máriával, tanítványokkal, angyalokkal. Jézus azáltal, hogy elfoglalja a mennyei Atya jobbján a helyét, számunkra is megnyitja a halhatatlan élet kapuit, a kiengesztelődést és helyre állítja a istengyermeki kapcsolatunkat. Az istengyermekségi kapcsolatban lehetünk mi is igazán boldogok, azáltal értjük meg az öröm természetfeletti mivoltát is.  

Ma örvendezünk és tele vannak ajkaink a hála énekeivel. A tanítványok is leborultak Jézus előtt, boldogok voltak, hogy összeköti őket Isten Lelke, hiszen Jézus már a mennybemenetelekor megígéri az erőt adó elevenítő lelket. Az elevenítő Lélek közöltetésének elnyerése az életünk célja, a mai ünnep erre is irányul, Jézus mennybemenetelének élő tanúi ennek segítsége által tudtak bizonyságot tenni és hirdetni az evangélium értékrendszerét a föld végső határáig, tudtak reménykedni és örvendezni ezen az ünnepen.” Kozsán István megköszönte a szentbeszédet Simon Istvánnak és áldást kért munkájára, hogy őseihez hasonlóan sokáig hirdethesse Jézus Krisztus istenfiúságát és az evangéliumot.

A liturgia végén Szemák Miklós csedregi parókus mondott köszönetet, majd számos éljeneztetés után elhangzott a pápai és a magyar himnusz is.

Szmutku Melinda