Az egyház számára az emberi élet felbecsülhetetlen érték

A pápa szerdai katekézise

0
1194
Fotó: vaticannews.va

Március 25-én, szerdán délelőtt Ferenc pápa az Apostoli Palota könyvtárában megtartotta szokásos katekézisét. Ezúttal Szent II. János Pál pápa 25 évvel ezelőtt kiadott Evangelium vitae – kezdetű enciklikájáról elmélkedett. „Tiszteld, védd, szeresd és szolgáld az életet”, hiszen minden emberi élet felbecsülhetetlen értéket képvisel.

Pontosan 25 évvel ezelőtt, március 25-én tette közzé II. János Pál pápa Evangelium vitae – kezdetű enciklikáját az emberi élet sérthetetlenségéről. Ferenc pápa most megújult meggyőződéssel ismételte meg szent elődje felhívását az élet védelmében. A katekézis elején felolvasott evangéliumi szakasz az Angyali üdvözletről szól (vö. Lk 1,30-38): Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. (…) Mária megkérdezte az angyalt: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. (…) Mária így válaszolt: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.

Az élet értéke az evangélium magva

Ferenc pápa kiemelte az Angyali üdvözlet és az élet evangéliuma közötti kapcsolatot, majd megállapította: ma még fontosabb ez a tanítás, amikor az emberi életet és a világgazdaságot fenyegető világjárvány pusztít. Az élet evangéliuma Jézus üzenetének központi magva, amit az egyháznak kötelessége hirdetnie mindenütt és minden korban. Mint ahogy minden evangéliumi hirdetésnél, erről is előbb tanúságot kell tennünk. Ezért a pápa hálával gondol annak a sok embernek a csöndes tanúságtételére, akik a betegek, az idősek, az egyedül maradtak és a gyengébbek érdekében fáradoznak. Ők átültetik a gyakorlatba az élet evangéliumát, mint Mária, aki elmegy, hogy segítsen unokatestvérének, Erzsébetnek.

Az élet mindig egy hús-vér személyt jelent

Az élet, amit meg kell védenünk, nem egy elvont eszme, hanem mindig egy hús-vér ember képében jelentkezik – mutatott rá Ferenc pápa. Egy éppen megfogant gyermek, egy szegény kitaszított, egy magányos és elkeseredett vagy végső stádiumban lévő beteg, valaki, aki éppen elveszítette a munkáját, vagy nem talál magának, egy elutasított vagy gettósított migráns… Az élet konkrétan az emberi személyben nyilvánul meg.

Új merényletek az élet méltósága ellen

Isten azt akarja, hogy minden emberi teremtmény élvezze az élet teljességét, ezért tehát az egyház mélységesen átérez minden fenyegetést, ami az emberi méltóság és élet ellen irányul. Az egyház számára az életvédelem nem ideológia, hanem valóság, emberi valóság, ami minden keresztényt érint. Ferenc pápa így folytatta katekézisét: A személy méltósága és az élet elleni támadások sajnos korunkban is folytatódnak, ami pedig az egyetemes emberi jogok kora. Sőt újabb formában jelentkeznek a fenyegetések és az emberi rabszolgaság, mialatt a törvénykezés nem mindig védi meg a gyengébb és kiszolgáltatottabb emberi életeket.

Küzdelem az életért kulturális téren

Az Evangelium vitae – enciklika mondanivalója nem is lehetne aktuálisabb, és nemcsak a jelenlegi vészhelyzet miatt – figyelmeztetett a pápa. Az élet érdekében vállalt kötelezettség állandó kell, hogy legyen. Kulturális és nevelési téren is cselekednünk kell, hogy átadjuk a jövő nemzedékeknek a szolidaritás, a gondoskodás, a befogadás értékeit. Az emberi élet kultúrája nem a keresztények kiváltsága, hanem mindenkié, aki a testvéri kapcsolatok építését vállalja, és elismeri minden emberi személy értékét, akkor is, amikor törékeny és szenved.

Csak az élet tisztelete révén valósul meg a fejlődés és a béke

Minden egyes emberi élet felbecsülhetetlen értéket képvisel, és ezt szóval és tettel, bátran kell mindig hirdetni – hangsúlyozta Ferenc pápa, majd megújult meggyőződéssel ismételte meg Szent II. János Pál pápa 25 évvel ezelőtti felhívását: “Tiszteld, védd, szeresd és szolgáld az életet, minden életet, minden emberi életet! Csak ezen az úton találjuk meg az igazságosságot, a fejlődést, a szabadságot, a békét és a boldogságot!”

Mária segítsen minket, hogy igent mondjunk Istennek a konkrétumokban

Katekézise felolvasása után a pápa az olasz híveket köszöntve mindenkit arra buzdított, hogy bízzon Isten irgalmasságában, és legyen nagylelkű felebarátai iránt, főleg a mostani bizonytalan időkben. „Urunk születésének hírüladása, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján mindenkit Jézus Anyjára, a mi Anyánkra bízok. Ő, aki kimondta az igent Názáretben, segítsen minden nap kimondani igenünket az Úrnak, aki hív minket, hogy befogadjuk és kövessük őt életünk valamennyi konkrét helyzetében! Isten áldjon benneteket!” – búcsúzott a hívektől Ferenc pápa.

Forrás: vaticannews.va (Gedő Ágnes / Adriana Masotti – Vatikán)

MEGOSZTÁS