Mozaikkockák a gyulafehérvári főegyházmegye elmúlt harminc esztendejéből

0
1886
Így látták a korábbi püspökszenteléseket. Fotók: Fábián Róbert

A gyulafehérvári főegyházmegye 2019. december 24-én új főpásztort kapott Kovács Gergely személyében. Az ősi érseki székhelyen javában folynak az előkészületek a holnapi püspökszentelésre és az érseki beiktatásra. Búcsúzás is az alkalom, hisz eddigi főpásztoraink leköszönnek, de érthető a várakozás is, hisz valami új van születőben. A Vasárnap hetilap és a Keresztény Szó (1990-ben még) hetilap, majd havilap régi számait forgattuk, azt keresve, miként látták az akkori szerkesztők a rendszerváltozás utáni püspökszenteléseket, illetve a gyulafehérvári egyházmegye elmúlt harminc esztendejének egyes kiemelkedő eseményeit. A beszámolók, cikkek eredeti címét megőriztük.

Püspökszentelés Csíksomlyón

Szent szertartás, melynek minden mozzanata jelentést hordoz, felidézi a két évezredes drámát, a párbeszéd pedig a pásztor és a nyáj összetartozását fejezi ki: egymásrautaltságot, felelősségtudatot, az egymásnak és egymáshoz való tartozás imperatívuszát, amelynek vezérszava a szeretet, ez az agyonkoptatott (de sose devalválódó) szó, keresztény életünk alfája és ómegája.

Katolikus püspököket szenteltek és iktattak be országszerte az elmúlt napokban – és a teljes egyházi hierarchia helyreállítása nem csupán a hazai egyházi életnek, de egész közösségünk jövőjének ünnepe.

Magam Csíksomlyón lehettem részvevője a nem mindennapi eseménynek, ahol Bálint Lajos eddigi segédpüspököt iktatták be megyéspüspöki hivatalába, dr. Jakubinyi Györgyöt pedig püspökké szentelték. Az ünnepélyességet fokozta, hogy a szentelést Francesco Colassuono érsek, pápai nuncius végezte.

A megmozdulás talán ősi idők búcsújárásaihoz hasonlítható: ezrek keltek útra áhítattal, fegyelemmel, szeretettel és bizonyára szorongással is, hiszen zavaros életünkből ezt még a hegyeket mozgató hit sem törölheti ki teljesen. De a szorongást semlegesíti a bizalom iránta, aki ezt a napot megérnünk adta. És miként a születés általában fájdalommal telt örömujjongás, magában egy darab elmúlással, a távozás és érkezés emez április-végi seregszemléjében is fájdalom és öröm fonódott eggyé. Mert fáj a leköszönő püspöknek és népének a búcsúzás, ugyanakkor azonban mindnyájan várakozással tekintünk a hivatalába lépő újra, vele együtt mérve föl a jövendő terheit és feladatait. Vele, aki – Colassuono érsek szavai szerint – nem rangot, hanem szolgálatot vett magára, nem uralkodásra, de mások javának keresésére szegődött, akinek tiszte, hogy a Teremtőt képviselje nyája előtt és nyáját Teremtője előtt, amikor „imádságban és áldozatban” színe elé járul és kegyelméért esdekel.

Rengeteg a tennivaló, az „aratnivaló”, s a főpásztorok először ezeket mérték föl nyájuk jelenlétében: a szorosan vett igehirdetői feladatokon kívül az össznemzetieket is, legfőképpen a tömeges kivándorlás leállításnak, a helytállásnak, önazonosságunk minden szintű vállalásának közös kötelezettségét. Bízunk benne, hogy e feladatokkal nincsenek magukra, számíthatnak papjaik és híveik segítségére – hiszen ezt sejteti a sok ezer jelenlevő, akiknek látványa bátorító, és akik az egység, a méltóság és a tartás jegyében töltöttek meg templomot, sekrestyét, folyosót, udvart és környéket. Reményt és biztonságérzetet keltett a sokaság: mert amíg azonos cél és közös szándék forraszt eggyé sokszínűségünk, különbözőségeink ellenére, sőt azok megőrzésével, addig nincs veszve minden. Amíg természetes tud lenni három nyelv – magyar, olasz, latin – jelenléte egyetlen szertartásban, és a népeket–nemzeteket magához vonzó egyetemes tanítás pentaton dallamokban (is) konkretizálódhat a világszerte ismertek mellett, addig van esély a békére, türelemre, és megmaradásra. Némileg hasonló ehhez a szertartás egyik paradoxális mozzanata: a szentelendő püspök arcraborulása a hódolat és az alázat jeleként, arra a méltóságra mutat, amely az „Isten fiainak dicsőséges szabadságában” részesülőket éri.

Kívánjunk tehát főpásztorainknak erőt és kitartást felelősségteljes munkájukhoz, és kérjük a Mindenható áldását rájuk – mindannyiunk javára.

Urunk, hallgass meg minket!

(Gábor Csilla, Keresztény Szó, 1990. május 20.)     

Ünnepi harangszó

Szeptember 29-én délelőtt 11 órakor ünnepi szentmisére hívnak a gyulafehérvári székesegyház harangjai.

A szentmiseáldozat bemutatásának során beiktatják Gyulafehérvár első érsekét, Bálint Lajos püspök urunkat.

Valamennyiünket örömmel és hálával töltött el a Szentszék döntése, amellyel a Szent István-alapítású egyházmegye püspökségét érsekséggé emelte. Úgy hisszük, hogy ez a kitüntető elismerés közel ezer esztendő hűségének szól, alapokmányát talán nem is ezen a földön fogalmazták meg, a pecsétet pedig mártírjaink, püspökeink, papjaink, híveink, ismertek és névtelenek vértanúsága, kínszenvedése tette reá. Ma is élő főpapjaink, papjaink és hívő testvéreink börtönökben, ólombányákban, elszenvedett súlyos évtizedei is pecsétként ékeskednek ezen a mennyei okmányon. Nemcsak a gyulafehérvári egyházmegyéhez tartozóké, hiszen Szatmár, Temesvár és Várad főpapjai-papjai  és hívei ugyanazt a hűséget tanúsították Anyaszentegyházunk, a Szentszék és a legnehezebb időkben országunkban egyetlen kormányzati hatalommal rendelkező püspök – a boldog emlékezetű Márton Áron, Isten szolgája iránt. Ezért bizakodunk abban – a testvéregyházmegyék püspökeivel, papságával és híveivel együtt –, hogy Gyulafehérvár érsekének hatásköre föléjük is kiterjed majd. Nem csupán a földrajzi közelség és a közös történelmi hagyományok indokolnák ezt, hanem a tagadhatatlan tény is, hogy Gyulafehérvár érseke abból a népből vétetett, amelyből egyházmegyéje és a szomszédos egyházmegyék híveinek a túlnyomó többsége. Ugyanakkor ha kell, szívesen megszólal más nyelvű hittestvéreink nyelvén is. Gyulafehérvár érseke – akár a többi, Kárpátokon inneni egyházmegye püspöke – minden nyelvet Isten ajándékénak tekint: soha semmilyen körülmények között nem bélyegezték a Sátán nyelvének egyetlen nemzet-nemzetiség vagy népcsoport anyanyelvét sem. És nincs az a népcsoport, amelyet meg kívánnánk fosztani anyanyelvétől, hogy másik – ilyen vagy olyan világi hatalomnak inkább tetsző – nyelvet erőszakoljanak reá.

Bízunk a Szentszék belátásában, bölcsességében. Az ősi gyulafehérvári székesegyházban és valamennyi templomunkban pedig, szeptember 29-én délelőtt örvendező harangzúgás közepette szívvel-lélekkel, reménykedve és bízva énekeljük egyházunk hálaimáját: Téged, Isten, dicsérünk – Te Deum laudamus.   

(Fodor Sándor, Keresztény Szó, 1991. szeptember 22.)

János Pál püspök,
Isten szolgáinak szolgája,
örök emlékezetül

Mivel nyilvánvaló, hogy a Gyulafehérvári Egyházmegye az újabb időkben a katolikus hit és vallás ügyeiben áttekintő haladást mutat, már most ugyanez az egyház méltónak látszik arra, hogy nagyobb tisztelet övezze, miután az ügyet megfontoltuk, és megkaptuk azok beleegyezését, akiket érint, vagy gondoljuk, hogy érint, mi, akik elsősorban a krisztushívők lelki hasznát keressük, apostoli erőnkkel és hatalmunkkal és ennek a levélnek erejével a nevezett Gyulafehérvári Egyházmegyét elcsatoljuk a Bukaresti Metropolita Egyháztól, elrendelve, hogy ezentúl közvetlenül az apostoli széknek legyen alávetve; ugyanakkor ezt a különcsatolt egyházmegyét – amely neki alávetett egyházak hiányában marad – érseki főegyházmegyei rangra emeljük, és a mindenkori főpásztorát érseki címmel kitüntetve, ennek a méltóságnak kijáró jogokkal és kiváltságokkal ruházzuk fel.

Ezért a főpásztorok ezen rendjének kötelezettségeivel felruházott és tiszteletreméltó testvérünket, Bálint Lajost, aki jelenleg püspökként áll ugyanazon Gyulafehérvári Egyházmegye élén, az érseki méltósággal tiszteljük meg, amelyben a székeskáptalant is részesítjük, hogy megfelelő jogokkal és kiváltságokkal ellátva szolgáljon az új főegyházmegyének.

Mindezt, amit itt elrendelünk, hajtsa végre tiszteletreméltó testvérünk, Ján Bukovsky tabaltai címzetes érsek és jelenleg Románia Köztársaságában apostoli nuncius, akit ezzel megbízunk, sőt felhatalmazunk, hogy ezt a megbízatást átadhassa más egyházi méltósággal rendelkező férfinak, de terheli a felelősség, hogy a végrehajtás okmányának példányát minél előbb eljuttassa a Püspöki Kongregációhoz.

Azt akarjuk, végül, hogy ez az apostoli irat most és a jövőben érvényes legyen, megszüntetve minden ellenkező rendelkezést.

Kelt Rómában, Szent Péter sírjánál, augusztus havának 5. napján, az Úr 1991., pápaságunk 13. esztendejében.

Johannes Paulus pp. II.

(Megjelent a Keresztény Szó 1991. novemberi számában)

Az engedelmesség érseke?

Az Apostoli Szentszék 1994. április 8-án dr. Jakubinyi György kormányzót nevezte ki a gyulafehérvári főegyházmegye új főpásztorává. Érseki beiktatása április 21-én volt a székesegyházban.

„Evezz a mélyre és vessétek ki a hálóitokat halfogásra!” (Lk 5,4), „Ezentúl emberhalász leszel.” (Lk 5,10) A csodálatos halfogás jelenetének idézésével határozta meg érseki szolgálatának életre szóló felhívását dr. Jakubinyi György, a gyulafehérvári főegyházmegye új érseke beiktatásának ünnepélyes szentmiséjén.

Április 21-én a székesegyházban számos bel- és külföldi püspök, pap jelenlétében, ünneplő hívek közében vette át hivatalát az érsek. A főpásztori köszöntést követően felolvasták a bukaresti apostoli nunciatúrán II. János Pál megbízásából megfogalmazott és Msgr. John Bukovsky nuncius által aláírt hivatalos kinevezést, amely a Szentszék ólompecsétes megbízólevelének megérkeztéig feljogosítja az érseket hivatalának ellátására.

Rövid homíliájában az érsek tételesen is hívei tudomására hozta: programja nem lehet más, mint a katolikus egyházé; így tervei, alapvető személyes eszményei közül csak az engedelmesség és alázatosság felhívását ragadhatjuk meg. Jakubinyi érsek visszautalva Péter alakjára, aki – háromszoros tagadása ellenére is – megkapta az alkalmasság és a bizalom kitüntetését Mesterétől, értelemszerűen kapcsolta össze az alkalmatlan ember kiválasztottságának és az engedelmesség végső szavának mozzanatát.

A szentmise végén a bukaresti nuncius köszöntötte az érseket, majd a tisztségétől megvált Ft. Bálint Lajos, a korábbi főpásztor a hívek kimondott vagy kimondatlan kérdéseire válaszolva felsorolta lemondásának okait. Ezek között elsőként egészségi állapotának megrendülését említette, de – szavai szerint – közrejátszott döntésében az is, hogy hivatali ideje alatt nem sikerült kellő módon érvényesítenie egyháza érdekeit az állami keretben.

(K. Sz., Megjelent a Vasárnap 1994. május 1-i számában)

József vagyok, a ti testvéretek

Az idei nagyböjt közepén, március 1-én örömünnep volt Csíksomlyón: a gyulafehérvári főegyházmegye segédpüspököt kapott. Az új püspököt lapunkban már bemutattuk: a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola spirituálisa 18 éve. A négy egyházmegye papjainak több nemzedékét nevelte – lelki problémák megoldásában, hivatásuk tisztázásában, megerősödésében segítségükre volt. Ez, valamint plébánosi tapasztalata garancia arra, hogy püspökként a híveknek és a papságnak is jó pásztora lesz.

Az ősi püspöki székhely, Gyulafehérvár helyett Csíksomlyót, az egyházmegye katolikus többségének lakóhelyét választotta a szentelendő helyszínül, szentelő püspököknek pedig a főegyházmegye volt és jelenlegi érsekét, valamint a pápai nunciust kérte fel. A szertartáson sok püspökkolléga volt jelen, bel- és külföldről, római és görögkatolikus, valamint az ortodox egyház részéről, és a magyar történelmi egyházak képviselői. Megjelentek az RMDSZ vezetői, a helyi hatóságok képviselői, több város polgármestere.

Tavaszi napfény köszöntötte az egyházmegye szinte minden részéből és a többi hazai egyházmegyékből érkezetteket – olyan nagy számban gyűltek össze, hogy jelentős részük csak a hangszórók segítségével részesülhetett az élményben, hiszen a templom zsúfoltságig megtelt.

A szertartás elején felolvasták a pápai kinevezést tartalmazó okmányt, amely 1996. december 18-i keltezésű – ahogyan a nagy előd, Márton Áron püspök is karácsonyra kapta kinevezése hírét.

Jakubinyi György érsek – akit szintén a kegytemplomban szenteltek püspökké – beszédében örömének adott hangot, valamint a segédpüspöki feladatkör lényegét tisztázta az egyházjog és az egyetemes katekizmus fényében. A szentelési szertartás után az új püspök szólt az egybegyűltek tömegéhez. Jelmondata: „A legnagyobb a szeretet” (1Kor 13,13). Első püspöki beszéde is e választott mottó jegyében állt. Elfogódottan ugyan, de határozottan vette számba e hányatott korban leélt, nehézségekkel teli életét, annak lényegesebb eseményeit, amelyek mintegy erősítésül szolgáltak, az Úr szeretetének üzenetét közvetítették feléje. Az ószövetségi történetből (Ter 45,4) vett köszöntéssel fordult mindenkihez: „József vagyok, a ti testvéretek…” […]

(Bodó Márta, Vasárnap 1997. március 16.)

A teljes összeállítás a Vasárnap február 23-i számában olvasható!

Összeállította: Fábián Róbert