Hármas évforduló alkalmából látogatott Rómába Áder János köztársasági elnök

1
2549
Ferenc pápa négyszemközti audiencián fogadta Áder Jánost. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ferenc pápa négyszemközti audiencián fogadta magánkönyvtárában február 14-én délelőtt Áder Jánost, Magyarország köztársasági elnökét, aki kétnapos hivatalos látogatásra érkezett Rómába. Az elnök február 13-án délután találkozott a Máltai Lovagrend nagykancellárjával. Az államfő a pénteki napon találkozik Sergio Mattarella olasz köztársasági elnökkel. Olaszországi útjára elkísérte felesége, Hercegh Anita is.

Az elnöki látogatásra hármas évforduló ad alkalmat. A Szentszék és Magyarország hivatalos kapcsolatfelvétele 100 évvel ezelőtt történt, 1920-ban, majd a diplomáciai kapcsolat 1945-ben megszakadt a két fél között. A kapcsolatok újrafelvételére 1990-ig kellett várni, tehát most ennek harmincadik évfordulójára emlékeznek. Ugyanakkor a Szent István-i magyar állam és a pápaság kapcsolata több mint ezer évre nyúlik vissza.

Magyarországi látogatásra hívta Ferenc pápát a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából Áder János köztársasági elnök pénteken. Az államfőt négyszemközti audiencián fogadta a szentatya a Vatikánban – tájékoztat az MTI.

Áder János a közmédiának nyilatkozva elmondta: azzal a szándékkal érkezett a Vatikánba, hogy meghívja és meggyőzze a szentatyát, jöjjön el és vegyen részt a szeptember 13–20. között megrendezendő eucharisztikus világkongresszuson.

Az államfő érvei között szerepelt, hogy 100 éve vette fel Magyarország a diplomáciai kapcsolatot a Vatikánnal, és 30 esztendővel ezelőtt újították azt meg. Kitért arra is, hogy 25 éve nem járt katolikus egyházfő Magyarországon, utoljára Szent II. János Pál pápa látogatta meg Magyarországot 1996-ban. Áder János kiemelte a találkozón, hogy Ferenc pápa tavalyi csíksomlyói látogatása rendkívül sikeres volt a hívek körében, és biztos, hogy hasonló szeretettel fogadnák a magyarországi hívek is.

A köztársasági elnök megerősítette a meghívást Pietro Parolin szentszéki államtitkárnál történt megbeszélésén is. A bíboros a találkozón úgy fogalmazott, hogy nagy megtiszteltetés lenne számára, ha elkísérhetné a szentatyát budapesti útjára – mondta az államfő.

Hivatalos római és szentszéki programjait megelőzően a magyar államfő csütörtökön délelőtt magánlátogatást tett a lateráni Szent János-székesegyházban – számol be a Vatican News. Megtekintette a II. Szilveszter pápa tiszteletére készített domborművet, amely a szent korona küldésének állít emléket.

A lateráni bazilikát a szentszéki és az olaszországi magyar nagykövetek kíséretében tekintették meg, a székesegyház vikárius főpapjának vezetésével. Szent István államalapító király II. Szilveszter pápától kérte és kapta meg koronáját, amely később a nemzet kontinuitásának jelképévé vált. Ennek a sorsdöntő epizódnak, amellyel Szent István bekapcsolta a magyarokat a nyugati kereszténység véráramába, állít emléket a lateráni bazilika egyik domborműve. 1909-ben Damkó József készítette a kenotáfiumot a szent korona küldéséről.

Áder János és felesége megtekintették a nagy, gótikus tabernákulumot, amely tartalmazza Szent Péter és Pál koronaereklyéit. Megcsodálták a szentély apszis mozaikjait és az előtte emelkedő pápai trónt, hiszen ez Róma püspökének címtemploma, a Legszentebb Megváltó és Keresztelő Szent János és János evangélista Főszékesegyháza. Ez minden templom anyja és feje, az ökumenikus anyaegyház cím birtokosa. A kolostorkertben és a templomi kincstárban is körbevezették a magyar elnöki küldöttséget, ahol további ereklyéket, kegytárgyakat, történelmi emlékeket tekintettek meg.

Szívélyes légkörben folyt le a magyar államfőnek a Máltai Rend nagykancellárjánál, Albrecht von Boeselagernél tett látogatás február 13-án. A találkozó alkalmat adott arra, hogy a két fél átbeszélje az évek során számos közös projektnek életet adó kiváló kapcsolatokat, amelyek az egészségügyi, szociális és humanitárius területeken, a hátrányos helyzetű közösségek és emberek javát szolgálják – írja a Máltai Lovagrend oldala.

Február 13-án délután Áder János köztársasági elnök jelenlétében ünnepi hangversenyre került sor a Szentszéki Nagykövetség rendezésében, a Palazzo della Cancelleria dísztermében. A budapesti Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Iubilate leánykara ifj. Sapszon Ferenc és Sapszon Borbála vezetésével adott elő magyar és nemzetközi kórusműveket.

A pápai és a magyar Himnuszt követően Habsburg-Lotharingiai Eduard szentszéki magyar nagykövet mondott köszöntőt. A nagykövet beszédében felidézte a történelmi előzményeket: „Harminc évvel ezelőtt, 1990. február 9-én egy rövid megállapodás aláírásával helyreálltak a diplomáciai kapcsolatok Magyarország és a Szentszék között. A magyarországi rendszerváltoztatás kellős közepén jártunk, s érdekes megfigyelni, hogy a vatikáni kapcsolatok helyreállítása lényegében végigkísérte eme kiemelkedő történelmi folyamatot, s ekképpen a rendszerváltoztatás egyik emblematikus mozzanatává emelkedett.”

Habsburg-Lotharingiai Eduard felelevenítette az elmúlt harminc év emlékezetes pillanatait, kiemelten a pápai látogatásokat. „(…) idén is várjuk közénk Péter utódját, személyesen, avagy oldalkövete révén, a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából. Olyan esemény lesz ez, amely nem csupán a hitéletet hivatott előmozdítani, de az egyház, s a kereszténység egységét, valamint a népek közötti testvériséget is. Áder János köztársasági elnök úr nemcsak fővédnöke a kongresszusnak, de annak Társadalmi Bizottságát is elnökli” – fogalmazott a nagykövet.

Áder János köztársasági elnök Pietro Parolin bíborossal, szentszéki államtitkárral is találkozott február 14-én az Apostoli Palotában.

1 HOZZÁSZÓLÁS