A keresztény családok újra fókuszban Máramarosszigeten

0
245

Megkezdődött a „Keresztény családok, a szórványközösség jövőjének záloga” című előadássorozat második évadja a máramarosszigeti Borromeo Szent Károly Plébánián. A Máramarosi Főesperesség támogatásának és a magyar kormány, illetve Bethlen Gábor Alap hozzájárulásának köszönhetően idén februárban új évadot kezdhetett a tavaly sikeresnek bizonyult programsorozat, amelynek első előadója Román János, a szatmári egyházmegye Caritas szervezetének vezérigazgatója volt.

Az előadások elsősorban a házaspárokat kívánják megszólítani, és a keresztény családmodell bemutatásával iránymutatást adni számukra házasságuk és családi életük evangéliumi megélésére. A szülők zavartalan részvételét biztosítja, hogy a gyermekeknek az előadások ideje alatt a plébánia kézműves tevékenységgel egybekötött gyermekfoglalkozásokat szervez, akik ezeken az alkalmakon megérezhetik a közösséghez tartozás fontosságát, ezáltal megteremtve a későbbi keresztény családok szilárd alapjait.

Az idénynyitó előadás kezdetén az esemény fővédnöke, Reszler Mihály máramarosi főesperes-plébános hangsúlyozta, hogy a család a jövő, továbbá felhívta a résztvevők figyelmét a közösséggé válás fontosságára. „A család és a közösség összefonódik, hiszen a közösség az, amely egyben tart bennünket, ez a megmaradásunk záloga” –fogalmazott. János evangéliumára hivatkozva a főesperes kiemelte, hogy a szeretetet nem elég csak akarni, vagy épp álmodni róla, mindenkinek tennie kell érte, hogy ez a tevékeny szeretet tartsa egybe családjaikat és közösségüket.

Isten elképzelése az emberről

„Ha nincs mit égessen, fegyvertelen a láng” – Rónay György versének soraiból idézve kezdte elmélkedését Román János, aki kiemelte: ha a személy és a társadalom helyzetét szeretnénk megérteni, akkor először meg kell értenünk azt az isteni gondolkodásmódot, azt az isteni tervet, amely úgy képzelte el az embert, hogy ne égjen benne semmi, esetleg csak egyvalami: az Ő Szentlelkének a tüze.

„A Szentháromságos Istent úgy mutatja be az Ószövetség, mint aki van, és aki szereti az embert, akit saját képére és hasonlatosságára teremtett. Létezésünk nem lehet csupán a véletlen műve. A szülői szeretet pedig egy parányi szikrája annak, amit Isten irántunk érez” – tette hozzá.

Elmondta: Isten saját képére és hasonlatosságára, férfinak és nőnek teremti az embert (vö. Ter 1, 27). Tehát a férfi és a nő ketten alkotnak egy embert, akik valami fantasztikusat hordoznak magukban Istenből. Ha az ember kiöli magából ezt az istenit, akkor csak az a tűz marad, amely felemészti az embert. A pokol tüze. „Ha valami baj van a mi társadalmunkkal, az az, hogy a tűz emészti az emberiséget és mindazt, amit alkotott. Mert mi nem tudunk alkotni, sőt, még álmodni sem” – tette hozzá az előadó.

Előadását az Istenhez hasonlítani akaró ember magatartásával kapcsolatos gondolatokkal folytatta, mondván: a bűn, olyan, mint a tiltott gyümölcs, szép a szemnek és ízes a nyelvnek. Ezért esünk bele ma valamennyien, és ezért esett bele az első ember is. A kígyó, a gonosz megkísérti az embert, hogy egyen a jó és rossz tudásának fájáról, mert akkor olyan lesz, mint Isten. Az emberben már teremtése óta benne volt az istenképiségnek a lényege, de az ember inkább ördögi módon akart Istenhez hasonlóvá lenni, nem pedig úgy, ahogy azt az Úr eltervezte.

Káin és Ábel

Az ember tehát kiűzetik a paradicsomból, és amint elhagyja az istenit és inkább az ördögit követi, valami megszakad Isten tervében. „A Szentírás egyértelműen rávilágít: ahogy az ember kiesik a Paradicsom biztonságából és vonzalmából, belülről romlottá válik. Ez leginkább az első testvérpár esetén figyelhető meg. Ha van valaki, aki meg tud bántani bennünket, az a testvérünk, a legjobb barátunk, közeli rokonaink. Az övön aluli ütés általában onnan jön, ahonnan a legkevésbé számítunk rá, akire a legkevésbé gondolunk. Semmi sem fáj annyira, mint testvér, az anya vagy éppen a gyermekem által okozott fájdalom” – magyarázta az előadó.

Beindul tehát az anarchia és a fejetlenség. Isten meg is bánja, hogy megteremtette az embert és vízözönt bocsát rá. A vízözön utáni emberiségnél jelenik meg először a törvény és a rend, amely garantálja az egyén biztonságát, azáltal, hogy szabályozza jogait és kötelességeit. A törvény megtilthatja Káinnak, hogy megölje Ábelt, de azt nem kívánhatja és nem is kérheti, hogy szeresse testvérét.

Isten azonban sohasem hagyja magára az embert. Az Ószövetség prófétai könyvei mind arról szólnak, hogy ebbe a társadalmi rendbe beleszól Isten. Ezek könyvek egyfajta meghatározásai annak, aminek a társadalmi életben, a családi életben és a vallási életben kellene, hogy történjen Isten elképzelése és elgondolása szerint.

Jézus parancsa

„A Szentírás azt írja, hogy amikor eljött az idők teljessége, Isten elküldte Fiát (Gal 4,4) a világba, hogy megváltsa azt. Jelentős, szép kifejezés: az idők teljessége, vagyis minden el volt készülve, minden fel volt készülve” – hangsúlyozta Román János. Jézus Krisztus két dolgot hoz az ember életébe. Új parancsot ad, a szeretet parancsát (Jn 15,12), és azt mondja: senkinek nincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért (Jn 15,13). Továbbá azt is mondja: Az én országom nem ebből a világból való (Jn 18,36). Ezt pedig Jézus a leghivatalosabb állami szervnek, Pilátusnak mondja. Fontos megjegyezni, hogy Jézus itt a „basilea” szót használja, ami annyit jelent, hogy birodalom. Tehát Jézus nem csak egy király, egy vazallus király, hanem Jézus császár, és amit Ő hoz, az birodalom, Isten birodalma.

Ez a megoldása minden olyan dolognak, amit mi problémának nevezünk az emberben, társadalomban, családban – foglalta összea Caritas vezérigazgatója.

A Szentírás a szeretetet négy görög szóval írja le. Az egyik ezek közül az „eros”, ami a fizikai vonzalmat jelenti. Ez élet továbbadásához szükséges vonzalom, a szeretet alapja. A másik kifejezés az ún. „filia”. Ez a baráti szeretet kifejezése. Jézus azt mondja az utolsó vacsorán: Barátaimnak mondalak titeket (Jn 15, 14-15). A „stergo” a vérségi szeretet, amely a rokonokat köti össze egymással, szülőt és gyermeket, nagyszülőt és unokát. Végül a legmagasabb szint, az „agape”, ami latinul „caritas”. Ha megnézzük a férj és feleség kapcsolatát, akkor megfigyelhetjük, hogy a fizikai vonzalmat a barátság követi; életre szóló barátság. Amint szülővé válnak, megjelenik a stergo, majd következik az agape, ami nem üti ki az előző hármat, inkább tökéletesíti. Ez azt jelenti tehát, hogy szeretni nem csak szívvel kell, hanem ésszel is.

Az előadáson elhangzott: a Szeretet-himnusz leírása alapján, a szeretet nem kérkedik, nem felfuvalkodó, nem nagyravágyó, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, minden elvisel, soha meg nem szűnik (vö. 1Kor 13). A szeretet tehát nem érzés, sokkal inkább döntés. Mert az ember nem csak amellett dönthet, hogy meghagyja testvére életét, hanem – ahogy Krisztus mondja – dönthet úgy is, hogy szereti őt. „Nem azért, mert a testvérem annyira jó, hanem Krisztus miatt. Ez az új országnak, az új birodalomnak a törvénye, és ez kellene, hogy megváltoztasson családot, társadalmat” – fűzte hozzá Román János.

A megbocsátás

Krisztus az ellenség szeretetére is az agape szót használja. Azt kéri, hogy az ember ne azért szeresse ellenségét, mert az megérdemli, hanem azért, mert Ő kéri. Az iránta való szeretetből.

Az előadó elmagyarázta: a Kolosszei levél a megbocsátásra olyan szót használ, amely a kegyelemmel van kapcsolatban (Kol 3, 12-15). Nem elég a megbocsátás, észre kell venni a másik hiányát és pótolni azt, ahogyan Krisztus tette: kegyelmet adott és megbocsátott. Mert mindenki, aki az Úrral találkozott, teljesebben és boldogabban tért haza. Ezt tette Krisztus és ez a mi feladatunk is. A megvalósításra pedig Jézus nem ötleteket ad, hanem tesz egy ígéretet az apostoloknak: más Vigasztalót adok nektek (vö. Jn 14, 16). Vagyis egy személyt rendel az ember mellé, mégpedig a Szentlelket. A Szentlelket küldi egyházának és mindenkinek, aki kéri.

Az előadás után a házaspárok, gyermekeikkel együtt vettek részt a szentmisén, azt követően pedig egy szerény agapé és kötetlen beszélgetés biztosította a közösséggé formálódás lehetőségét.

Lovász Dénes