Papszentelés Ditróban

Kovács Szabolcs a harmadik diakónus, akit az idén pappá szentelt Jakubinyi György érsek a gyulafehérvári főegyházmegye szolgálatára.

Az előző hétvégén a gyulafehérvári székesegyházban tartották a „rendes” papszentelést, a mostani rendkívüli alkalom a szentelendő otthoni templomában történt többek között azért, mert Kovács Szabolcs Rómában tanul, az ottani német-magyar kollégium növendékeként diakónussá az ottani közösségében szentelték, így pappá szentelését az itthoniak körében ünnepelhette a 106 éves, Jézus szíve tiszteletére felajánlott gyergyóditrói templomban. Az itthoniak minden szempontból kitettek magukért: emlékezetes és nagyon otthonias, ugyanakkor nagyon ünnepélyes keretet teremtettek. Gyönyörű virágdíszítés és virágszőnyeg fogadta az ünneplőket, a szentelendőt s a vele ünneplőket, akik megtöltötték a hatalmas templomot, köztük az előző hétvégén felszentelt Fülöp Sándor-Szabolcs és Bereczki Attila újmisések és nagyon sok paptestvér.

Zengett az ének, szebbnél szebb kórusművek csendültek fel, hiszen a szentelendő maga is zeneszerető, éneklő ember, köszöntők, szavalatok hangzottak el. Baróti László plébános köszöntötte az egybegyűlteket, emlékeztetve, Ditró nagyközség milyen sok papi hivatás elindítója volt mindeddig. Jakubinyi György érsek a szertartás elején ismertette az ünnepi szentmise menetét és az egybegyűlteket emlékeztette: régen a papszentelést annyira sokra tartották, hogy akár egy csizma elkoptatását sem tartották túl nagy árnak érte. Megköszönte az édesanyáknak,  különösen is a ditrói édesanyáknak, hogy nem sajnálják papnak nevelni, az egyház szolgálatára adni fiaikat: Ditróban Kovács Szabolcs már a 33. pap! 

Homíliájában Jakubinyi érsek három kérdést járt körbe: Ki a pap? Hogy kapta hivatását? Honnan merít erőt a pap hivatása teljesítéséhez? Az érsek alaposan bemutatta a papi szolgálat eredetét, lényegét, fokozatait, valamint a pap feladatait. Ezután következett a papszentelés szertartása, majd a szentmise folytatódott az áldozat liturgiájával. A szentelési mise egyben az újonnan felszentelt első szentmiséje is, amelynek végén újmisés áldásban részesítette szüleit, családját, rokonait, barátait s a teljes közösséget. Köszönő beszédében az újonnan felszentelt pap kitért mindazokra a körülményekre és személyekre, amelyek és akik hivatása felfedezését, kibontakozását, kiteljesedését segítették, a plébánosok, tanárok, kollégák, barátok, a római kollégium egész közössége és az ott kapott nevelés. Kiemelte a gyakorlati éves kispapi szolgálata során megismert két plébániát, azok közösségét (nem véletlen, hogy mindkét helyről nagy számban vettek részt a szentelési misén), ahol először tapasztalhatta meg a pasztoráció minden örömét és nehézségét: ez is segített immár biztosan látni választása minden összetevőjét és megerősödni benne. A felemelő, egyben meghitt ünnep hosszú időre feltölti a szívet-lelket. Kovács Szabolcs újmisésnek, két újmisés társának, valamint minden korábban felszentelt papunknak a beszámoló végén Jakubinyi érsek szavaival egybehangzóan kívánjuk: adjon az Úr mindig elegendő kegyelmet, hogy a tapasztalt nehézségeken túljutva ép lélekkel, megerősödve tudják az Úr útját járni és a közösséget is erősíteni, lelkesíteni, építeni.