Ez a templom fontos lelki központ

1
2084
Fotók: Sipos Enikő

A temesvár-erzsébetvárosi templom falán az elmúlt hétvégén hatalmas román nyelvű transzparens hirdette a plébánia megalakulásának, valamint a templom felépítésének centenáriumát. De ugyanez az illusztráció köszön vissza a szalvatoriánus rend osztrák tartományának honlapján is, ahol P. Barazsuly István, a templom plébánosa ez alkalomból szívélyesen meghívta a lelkipásztorokat a kiemelkedő eseményre.

A Jézus Szentséges Szíve tiszteletére felszentelt templomban a századik évfordulós rendezvénysorozat pontosan ezen az ünnepen, június 28-án kezdődött, és a hónap utolsó vasárnapján zárult. A három nap alatt a hívek szentségimádáson, több szentmisén és hangversenyen vehettek részt.

Június 29-én, szombaton az ünnepi szentmisét Pál József Csaba megyés püspök mutatta be, amelyen P. Josef Wonisch SDS tartományfőnök, a helyi szalvatoriánus közösség elöljárója, valamint az egyházmegye lelkipásztorainak népes csoportja koncelebrált. Az eseményre Temesvárra érkezett két szalvatoriánus nővér is, akik hosszabb ideig tevékenykedtek itt.

„Ma ünnep van. Azt ünnepeljük, hogy ennek a közösségnek a templomában száz éve mutatnak be szentmisét, és Jézus száz éve van jelen ennek a közösségnek a középpontjában. Ki a Jézus szíve szerinti ember? Az, aki akkor is követi Jézust, amikor nehéz. Egy ilyen templomot felépíteni nem volt könnyű, de vállalták Jézusért és Jézussal. Ez a templom, amely a szalvatoriánus atyák közreműködésével fontos lelki központtá vált, maradjon továbbra is a közösség és a tanítás fontos központja, valamint a szegények menedéke, mivel az atyák itt sok szociális munkát végeznek a rászorulók megsegítéséért. Legyen Jézus szívének áldása mindazokon, akik ide betérnek és azokon, akik gondját viselik ennek a templomnak” – fogalmazott a főpásztor. Román nyelven P. Nikola Laus SDS, német nyelven P. Josef Wonisch SDS tartományfőnök méltatta az eseményt, illetve adott hálát Istennek mindazért a kegyelemért, amelyben az eltelt száz esztendőben ez a közösség részesült.

A szentmise zenei részét J.G.Rheinberger F-dúr mise Op.190, valamint W. A. Mozart Exsultate, Jubilate K165 című műve képezte, amelyet Marius Manyov vezetésével a Temesvári Tudományegyetem Zene- és Színművészeti Fakultása oratórium osztályának diákjai adtak elő. A jubileumi ünnepség zárónapján, június 30-án, vasárnap a délelőtti szentmisén a liturgiát celebráló P. Barazsuly István már azokat a lengyelországi szalvatoriánus önkénteseket is üdvözölte, akik a hétfőn kezdődő gyermektábor lebonyolításában és a kis résztvevők felügyeletében segédkeznek.

Magyar nyelvű szentbeszédében P. Gál Márton SDS kiemelte: Jézus szívéből öröm, szabadság, béke és szeretet árad. Úgy fogalmazott: a valódi öröm az, ha Jézust minél közelebb érezzük magunkhoz. Ugyanakkor szabadon dönthetünk, hogy követjük Őt vagy a bűneinkben maradunk. A lelki terhek közepette Ő ad nekünk igazi békét, a szívéből áradó végtelen szeretetét pedig minden nap megtapasztalhatjuk.

Román nyelven elhangzott homíliájában P. Barazsuly István többször is hangsúlyozta, hogy az idei centenárium mottója legyen a Jézussal való barátság, az erzsébetvárosi közösség ennek jegyében formálódjon, ez vezérelje a híveket a jövőben.

Ugyanakkor mindegyik szónok kitért arra, hogy noha fontosak a templom falába beépült kövek, téglák, fontosak a falak, az épületek, a legfontosabb alkotóelem a hívek közössége, akik száz esztendővel ezelőtt megálmodták, megtervezték és kivitelezték ezt a templomot, majd egy évszázadon át a szalvatoriánus atyák irányítása mellett fenntartották és hitükkel megtartották az egyházközséget és mai is élő kövekként épülnek be az egyházba.

Sipos Enikő