A csíksomlyói pápalátogatás kulisszái mögött

6
21802
Fotó: Gyulafehérvári Caritas

Június 1-je szakadó esővel indult, és sártengerben dagonyázva kellett a Nyeregbe, a szentmise helyszínére felkapaszkodni. Volt, akinek az esőköpenyt levetve egy szál ingben kellett „színt vallania” az ellenőrző szervek előtt, mit visz magával. Megpróbáltatott minden zarándok – de meg is tartatott. A pápavárás közös rózsafüzére alatt már elállt az eső, a köd is elkezdett felszállni, az óriáskivetítőkön pedig csupa mosolygó arcot lehetett látni, senki nem tűnt elgyötörtnek. Sem az egész éjjel utazók, sem a gyalog vagy biciklin, többnapos zarándoklat nyomán ideérkezők. Még a szervezők sem. Pedig az előző, az utolsó előkészületi nap kemény próbának vetette alá a főegyházmegyei szervezőket.

Már korábban kiderült, a pápai miseruha hátán a pápalátogatás logójának magyar feliratát el kell takarni – ezzel Sabău Trifu Cristina művészi terve részben módosult. A helyszínen és a képernyőn mégis – vagy pont ezért – nagy elégtétel volt a mitra és miseruha összhangját látni. Jó volt a teológushallgatók, azaz a kispapok liturgikus szolgálatának összehangoltságát, fegyelmezett és gyakorlott összhangját tapasztalni, miután előző este még személyesen követhettük végig, mi mindent kellett szinte utolsó percben hozni, elhelyezni, előkészíteni, elrendezni… A pápalátogatást előkészítő kibővített liturgikus bizottság is késő estig dolgozott, miután némi biztonsági akadékoskodás miatt csak nagyon későre tudott bejutni a helyszínre, a liturgikus berendezést a helyére rendezni, az oltárt előkészíteni, hogy a másnapi szentmisére minden a legnagyobb rendben legyen. Próbára szinte nem is volt idő.

Az utolsó nap tapasztalatai nyomán Péterfi Attila így fogalmazott: „A napokban sokszor úgy éreztem, hogy erőnk feletti harcra vagyunk ítélve. Fájdalom, kereszt, megpróbáltatás, eső, sár, egymásra uszítás, megaláztatás… A hitben erősek harcát vívtuk minden fronton és nagyon sokan ebben sérültünk… Pedig csak tettük volna a dolgunkat. Ahogyan tettük négy hónapon keresztül. Az ellenszél hatalmas volt és a feladat magas. Az ég és a föld valóban közel volt. Nehezen győzött a nap a felhők felett, de győzedelmeskedett!”

Csíksomlyóra Marosvásárhelyről érkezett a pápa, az előzetes terveket áthúzta az időjárás, nem lehetett kockáztatni a helikopteres utazást. Kiemelten értékelendő, hogy miközben kisebb formátumú egyéniségek lemondják a rossz időjárás miatt a programjaikat, a pápa minden nehézség ellenére vállalta így is, hogy eljöjjön Csíksomlyóra! Ha fáradtnak látszott a szentmise alatt, azért volt… Nem könnyű árkon-bokron, szakadó esőben, nyolcvanévesen körbeutazni a világot.

A Csíksomlyóra érkezés körülményeinek többszöri átszervezése miatt a Jakab Antal Tanulmányi Házban is folytonos készültségben állt a személyzet: várták reggelire, készítettek neki ebédet, ami végül állófogadássá vált. A nyeregben megtartott szentmisét követően a tanulmányi ház udvarán berendezett betegek szektorában találkozott Ferenc pápa a kerekesszékes, mozgásukban akadályozott és másféle betegségekben szenvedő híveivel. Itt már látszott rajta, hogy megérintette a hely szelleme, otthonosan mozgott a hátrányos helyzetűek közt, akiket egyenként megáldott. Az ebédlőben zöldségleves, csirkeszelet, hal várta krumplival, vegyes zöldségkörettel – mindössze negyedóra után a pápa rövid pihenőre vonult el, majd indult is tovább a következő helyszín irányába.

Találkozott a tanulmányi ház személyzetével, az önkéntesekkel, kedves, közvetlen találkozás volt ez, mint ahogy az is, amelynek során a tanulmányi ház folyosóján, illetve az udvaron találkozott a csíksomlyói pápalátogatást előkészítő főegyházmegyei bizottság tagjaival, akiknek megköszönte az előkészítő munkát. Volt, akinek gratulált, volt, akitől imát kért, mindenkivel kezet fogott és mindenkit személyre szabottan szólított meg, emlékül egy-egy rózsafüzért ajándékozva a főegyházmegyei szervezőknek. A folyosón ott állt egy fiatal házaspár is apró kisbabával, és közelről láthattuk, mennyire kedves, barátságos Ferenc pápa, nemcsak keresztet rajzolt a kisgyerek homlokára, de meg is puszilta, és ragyogott az arca, a szeme. Mert Ferenc pápa leginkább az emberi találkozásokat szereti, a Nyeregben elmondott homíliája is a sebek fel- és beismerése mellett arra biztatott, hogy merjük kipróbálni a személyes kapcsolatokat, közeledést, merjünk ennek érdekében kockáztatni, és valahogyan elindulni azon az úton, amin, tetszik, nem tetszik, végül is együtt kell járnunk.

A reggeli köd, nedves hideg és szakadó eső teljesen eltűnt, napfényes, meleg időben haladt végig Ferenc pápa Jakubinyi György érsek kíséretében, jókedvűen, a Jakab Antal Tanulmányi Ház udvarán, hogy az őt onnan tovább szállító autóba szálljon.

Lapzártakor kaptuk Érszegi Márknak, a vatikáni magyar nagykövetség munkatársának levelét: „nagykövetségi blogunkon megjelentetett összefoglalót a zöld ajándékról az Il Sismografo című, széles körben olvasott blog is átvette. A tapasztalatok szerint ez hatványozza az olvasottságát, s így az üzenet megismertetését. Például a Vatican News vatikáni hivatalos hírportál (régi nevén Vatikáni Rádió) olasz verziójának csíksomlyói beszámolója meg is említi, szó szerint átvéve…”. Üzenetünk egy része ezek szerint elérkezett nemcsak a szentatyához, hanem a nemzetközi közvéleményhez is.

A pápával együtt utazó nemzetközi újságíró csapatban minket is képviselő Micaci Cristian a kollégái tapasztalatát így összegezte: „A nemzetközi újságírók általában arra figyelnek, hogy mi a pápa üzenete, mit mondott el az adott helyen. Alkalmam volt látni a rácsodálkozásukat, hogy ők most hova érkeznek, amikor felmentek a kisbuszok nyeregbe, ők ugyanis nincsenek hozzászokva, hogy ilyen környezetben kísérjék el a pápát. Nem értették, hogy miért nem lehetett ott fogadni a pápát, ahol általában szokták: városok központjaiban, aszfaltozott utakon, tereken. Viszont, amikor megérkeztünk és látták a tömeget, amely a kedvezőtlen időjárás ellenére összegyűlt, – éppen nagy ködfelhő borította a nyerget, amikor megérkeztünk, zuhogott még az eső – akkor rájöttek arra, hogy a helynek erős töltete van és éppen ezért kellett ott fogadni Ferenc pápát. Az események lelki töltete felkeltette a figyelmüket, így Csíksomlyón az esőben kitartó tömeg, illetve, hogy milyen szép számban eljöttek. Csíksomlyó volt az a hely, ahol a legnagyobb számban mutatkozott meg az egyház jelenléte.”

Ferenc pápa maga a hosszadalmas autózás fáradalmai ellenére arról beszélt, mennyire megragadta az erdélyi táj. Kollégánk kérdésére romániai tapasztalatairól a repülőn Ferenc pápa ezt mondta: „A kapcsolatokat jellemezze a kinyújtott kéz magatartása, amikor konfliktusok vannak… Mindig közeledniük kell egymáshoz a különböző nemzetiségeknek, vallási felekezeteknek és elsősorban a keresztényeknek… Ez az első: mindig a kinyújtott kéz és a másik meghallgatása… Együtt járni, ez már a keresztények egysége. De ne várjátok meg, hogy a teológusok egyességre jussanak az eucharisztiához eljutva. Az eucharisztia megvalósítása minden nap megtörténik az imával, vértanúink vérének emlékével, szeretet-cselekedetekkel és azáltal, hogy szeretjük egymást, jót akarunk egymásnak.”

Fotó: Bodó Márta

A homíliában ezt mondta: „Íme, ezért vagyunk itt, hogy közösen mondjuk: Édesanyánk, taníts meg minket összevarrni a jövőt.” Erre a pápai üzenetre rímelnek egy kolozsvári román zarándok mondatai: „Am venit cu multă speranţă în suflet. Am mers împreună şi vom rămâne împreună!” – „A lelkünk tele volt reménnyel, úgy jöttünk ide. Együtt jöttünk és együtt is maradunk!”

És a mi üzenetünk elérkezett-e Ferenc pápához? Mit üzentünk mi neki? Készületünk elvezetett-e oda, megérett-e annyira, hogy érdemben tudjuk magunkat megmutatni, lényegünket kifejezni? Megértette-e Ferenc pápa a mi sajátos helyzetünket, gondolkodásmódunkat, érzésvilágunkat? Mit láthatott az oltártól, amikor a csíksomlyói nyeregben körülnézett? Az előző nap „keménykedő”, erőfitogtató biztonságiak a fegyelmezett, politikai témákkal nem, csupán az imával foglalkozó, abban elmerülő közösséget látva megnyugodtak és megenyhültek, egészen más arcok néztek a zarándokokra azután, mint azelőtt. Így már belefért az is, hogy a sárban csúszkálóknak segítő kezet nyújtanak, ne pusztán gyanús alaknak, esetleges bajt, rendetlenséget okozó elemnek tekintsék. Kétségtelen, hogy a még szenteltvízért is egymást tapodó tömegekhez szokott karhatalom meglepődve tapasztalhatta a csíksomlyói zarándoktömeg fegyelmét. Ebben a tömegben ott volt a román római katolikusok zarándokcsoportja, a bánsági bolgároké, a moldvai csángóké. Ide mindenki azért jött, hogy a pápát lássa és a csíksomlyói Szűzanya közbenjárását kérje. Mosolygó arcokat említettem az írás elején: a szertartás során látható könnyes arcok is az öröm könnyeit hordozták.

Fotók: Tamási Zsolt

Mi, erdélyi magyarok kétségtelenül szerencsések vagyunk, mert Ferenc pápa előbb lépett a mi földünkre, mint az anyaországéra. Mi, erdélyi magyarok, ennek a látogatásnak, ennek a szentmisének a nyomán a román sajtóban úgy jelentünk meg, ahogyan szinte semmi más alkalommal nem: példaértékűnek látták és láttatták hitünket és helytállásunkat. Mi, erdélyi magyarok persze mindig kicsit többet szeretnénk. A mi Márton Áronunk miért nem szent még? Hol vannak a mi vértanúink? Micaci Cristian a balázsfalvi boldoggá avatásról mondta: „Túl kell tekintenünk azon a hét személyen, akiket ma boldoggá avat Ferenc pápa, és meg kell értenünk, hogy ez a lista sokkal hosszabb. Ezen a listán szimbolikusan ott szerepelnek a mi vértanúink is.” Akiket ugyanúgy boldoggá lehetett volna avatni itt és most – vajon megtettünk-e mindent ezért, vagy valójában el se kezdtük az ügyüket képviselni?

A csíksomlyói szentmise szervezéséért rengeteg köszönetet kaptak a szervezők. Volt és van, ami kiértékelésre szorul, hogy a jövőt – ahogy Ferenc pápa homíliájában megfogalmazta – tudjuk összevarrni. Ugyanakkor, mondta ugyancsak a szentatya: „Nem szabad elfelednünk vagy tagadnunk a múlt összetett és szomorú eseményeit” – az egymásnak okozott sebeket. Nem hinném, hogy ezek puszta elhallgatása jelenti „a jövő szálainak kézműves összefonását”. Úgy gondolom, a múlt és főleg a jelen sebeinek megnevezése segít valóban tiszta vizet önteni a pohárba, különben hamis alapra próbálnánk építeni. A sebek ugyanakkor „nem jelenthetnek akadályt vagy ürügyet, hogy meggátolják a vágyott testvéri együttélést” – a sebek Ferenc pápa tábori kórház-képével élve gyógyításra szorulnak. Ez az egyház, a hívő közösség dolga. Gyógyítani és gyógyulni viszont csak úgy lehet, ha tudjuk, hol fáj, ha a sajgó sebet őszintén megmutatjuk. Amíg rejtve marad, nem kaphat gyógyírt. A kiengesztelődés a kibeszélés után következik. Ferenc pápa szavaival: „Az Isten általi kiválasztottság titka ez, amely tekintetét a gyenge felé fordítja, hogy összezavarja az erőseket, és arra ösztönöz, bátorít minket, hogy mi is hozzá hasonlóan mondjuk ki az igenünket, hogy végigjárjuk a kiengesztelődés ösvényeit”. „Aki kockáztat, annak az Úr nem okoz csalódást.” A pápa szavait elemezzük, kóstolgatjuk, fontolgatjuk, és már el is felejtettük, vajon ő milyen képet visz rólunk magával. Mert rengeteg tennivalót hagyott ránk. Értelmeznünk kell, jól értenünk. Egyeztetnünk magunkban és egymással, melyik felhívása mit jelent és pontosan hogyan valósítható meg. Néhányunk között már elkezdődött ez a folyamat, ütköztetjük nézeteinket, de nem azért, hogy vitázzunk és szavakkal egymást meg- vagy legyőzzük, hanem azért hogy az igazság megfogalmazásával a kényelmünket, a pozíciónkat, netán akár a barátságainkat (vagy barátságnak vélt szövetségeinket) akár kockáztatva is előbbre lépjünk az egymás megismerése, majd a kiengesztelődés útján. Mert Ferenc pápa azért kockáztatta meg, hogy ide jöjjön, közénk, ki a hepehupás úton a nyeregbe, hogy mi aztán merjük kockáztatni, hogy a sok egymásról kialakított klisé, felszínes ítélet helyett kimondjuk az igazságot, fertőtlenítőt öntsünk a sebre,a mely először sajog, aztán viszont gyógyulni kezd. És akkor elkezd épülni a képességünk arra, hogy „keménykedés” helyett a sárban tocsogónak kezet nyújtva segítsük, együtt járjunk. Hadd zárjuk hát a remény és öröm hangján Oláh Zoltán kanonok, szervező szavaival: „Örülök, hogy a terhek alatt senki sem omlott meg. Köszönet a csíksomlyói Máriának.”

Fotó: Tamási Zsolt

6 HOZZÁSZÓLÁSOK

  1. Hálatelt szívvel köszönöm az alázattal, önzetlenül végzett munkátokat! Helyettünk és miértünk is helytálltatok. Remélni tudom, hogy a mai ifjak ezt követendő, jó példaként élték meg, tanulnak tőletek! Most rajtuk a sor – ” a léc magasra lett rakva”-, hogy legyen egyszer egy újabb találkozás ezen a NAGY, KÖZÖS ÚTON! Az Úr áldon meg Mindannyiatokat!
    Mi a következő feladat? Teszem veletek együtt örömmel!

  2. Én mindenkinek gratulálok, akik a csíksomlyói pápai jelenlét, szellemiség jegyében “növekedtek a kegyelemben,és üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében”(Péter). Hogyan növekedhetünk kegyelemben? Úgy, hogy minden élethelyzetben gyakoroljuk mindenki felé, akivel csak találkozunk, azok felé is, akik nekünk sérelmet okoztak.

  3. Őszinte elismerésem és nagyrabecsülésem mindazért, amit tettél, írtál nyilatkoztál, lelkesítettél, mindazért ahogyan tettétek mind , akik a csapathoz tartoztatok. Büszke vagyok rátok. Adja az Úr, hogy az az élmény, amellyel titeket is megjutalmazott a Szentatya csíksomlyói látogatása kárpótóljon minden nehézségért, fáradságért, kínért, amellyel megszenvedtétek, hogy főegyházmegyénk méltó házigazdaként fogadja Őszentségét. pp+!

Hozzászólás a(z) Török Erzsébet bejegyzéshez Válasz visszavonása

Please enter your comment!
Please enter your name here