Elkészültek a szektorbeosztások, kiosztották a belépőket

3
7882
Csíksomlyói pünkösdi búcsú (2016) • Fotó: Csúcs Endre

A jegyek kézbesítésével a csíksomlyói pápalátogatásra regisztráltak számára immár az is egyértelművé vált, hogy ki honnan követheti a csíksomlyói nyeregben a szentatya által június elsején celebrált szentmisét. Rövid összefoglaló következik.

Biztonsági ellenőrzés

Fontos hangsúlyoznunk, alapvetően a pünkösdi búcsúhoz hasonló rendezvényre kell számítania minden zarándoknak. Ezzel együtt az alkalom egyedisége és történelmi mivolta, azaz a szentatya látogatása olyan biztonsági intézkedéseket tesz szükségessé, amelyek megszokottak és ésszerűek minden olyan helyszínen, ahol Őszentsége megfordul.

Megközelítés, biztonsági kapu

Amint már többször hangsúlyoztuk, a biztonsági intézkedések során, az állambiztonsági szervekkel együttműködve, szektorokat alakítottunk ki a csíksomlyói nyeregben. Ezeket 13-14 biztonsági kapun lehet majd megközelíteni. Rendkívül fontos szem előtt tartani, hogy az az elkerített területekre történő bejutás esetében tilos birtokolni a következő eszközöket: bármilyen nemű fegyver, gyúlékony, robbanékony anyagok, könnyfakasztó, irritáló vagy bénító hatású szerek, szeszes ital, rendbontásra vagy erőszakos cselekményekre használható (szúró-vágó) tárgyak, üveg.  A zarándok magával viheti a következőket: ivóvíz műanyag palackban, kézi ernyő, gyógyszer, tábori szék, sétapálca, zászló, élelem.

A szektorok bemutatása

Az elmúlt napokban a csoportosan vagy egyénileg regisztráltak is kézhez kapták belépőjegyüket. Ezekről a zarándok számára az is kiderült, melyik szektorba lett besorolva. A jegy hátoldalán látható térkép segítségével azt is be lehet azonosítani, hogy pontosan hol található az illető szektor. Fontos, hogy mindenki hozza magával belépőjét, az egyénileg regisztráltaknak ki kell nyomtatniuk ezeket. A következő sorokban összefoglaljuk, melyik szektorban kik foglalhatnak helyet. A szektorbeosztásban a szervezők a hagyományos pünkösdi búcsús beosztást, a szektor befogadóképességét és a csoportlétszámot is próbálták szem előtt tartani:

  • Sárga i szektor: fiatalok, katolikus iskolák, ifjúsági szervezetek
  • Sárga 1-es szektor: Gyergyói és Kézdi-Orbai főesperességi kerületek plébániai csoportjai
  • Sárga 2-es szektor: Alcsíki és Kászoni főesperességi kerületek plébániai csoportjai
  • Sárga 3-as szektor: csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia és Csicsó plébániai csoportjai
  • Sárga 4-es szektor: Csíkszereda plébániák (Csíksomlyó, Szent Ágoston, Taploca, Zsögöd), illetve Madéfalva és Hargitafürdő plébániai csoportjai
  • Sárga 5-es szektor:  Székelyudvarhely plébániai csoportjai és Gyimesek
  • Sárga 6-os szektor: Udvarhelyszék főesperesi kerület plébániai csoportjai
  • Sárga 7-es szektor: Felcsíki főesperesi kerület plébániai csoportjai (Csíkszentdomokos, Csíkszenttamás, Dánfalva, Csíkszentmiklós, Balánbánya, Vacsárcsi, Rákos)
  • Sárga 8-as szektor: Gyímes, Szépvíz, Delne, Ajnád, Szentmihály községek plébániai csoportjai
  • Sárga 9-es szektor: Külhoni csoportok, Bukarest, Jászváros, Temesvár csoportjai
  • Piros 1-es szektor: Dél-Erdély, Sepsi-Barcaság, Észak-Erdély (Küküllő, Maros-Torda, Aranyos, Kolozs, Beszterce), Várad csoportjai
  • Piros 2-es szektor: magyarországi plébániák, magyarországi lelkiségi csoportok, magyarországi és erdélyi szervezetek
  • Piros 3-es szektor: romániai és magyarországi lelkiségi csoportok, Szatmár
  • Piros 4-es szektor: egyénileg regisztráltak

Megközelítési javaslatok

A Hármashalom oltárt nem csak a hagyományos zarándokútvonalakon lehet majd megközelíteni, több alternatív útvonal is az érkezők rendelkezésére áll. Így például a Kalász negyed irányából, a Tető utcából megközelíthető Nyúl völgyén történő átkelést jelentősen megkönnyíti a Borvíz-patakán elhelyezett több ideiglenes palló.

Rendkívül fontos, hogy a zarándok azt a biztonsági kaput használja, amelyik a legközelebb esik szektorához. Így például, akik a sárga 3, 4, 7 ,8, 9-es szektorokba kapott belépőt, ne a város felőli biztonsági kapukon próbálja átverekedni magát. Előnyösebb számára, ha a keleti oldalról, azaz Csobotfalva irányából közelíti meg a nyerget.

Információs pontok és táblák

A Csíkszeredába érkező zarándokok lépten-nyomon információkhoz juthatnak a Hármashalom oltárhoz vezető útjuk során. A városháza 11 információs táblát helyez ki a település bejáratainál, illetve a fontosabb vonulási csomópontoknál. Emellett 13 információs pont is segíti a zarándokok tájékozódását. Itt a városháza és a megyeháza alkalmazottai teljesítenek önkéntes szolgálatot. Ezeknél a pontoknál különböző információs anyagokhoz juthatnak a gyalogosok, illetve ivóvizet vásárolhatnak és a tervek szerint előre csomagolt élelmiszert is beszerezhetnek.

A nyeregbe érve több száz önkéntes segíti a zarándokok tájékozódását, könnyebb beazonosításuk érdekében láthatósági mellényt viselnek majd, illetve nyakkendőt és „önkéntes” felirattal ellátott névtáblát.  

Rédai Botond

3 HOZZÁSZÓLÁSOK