Saját dallal várják a szentatyát

2
2899
Fotók: Csizfotó

Számos egyházi ifjúsági zenecsoportot találkozott szombaton a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium dísztermében. A hagyományosan húsvét utáni időszakban, a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Főlelkészség (FIF) által szervezett Resurrexit egyedi pillanatot is tartogatott: a fiatalok a szentatya csíksomlyói látogatása alkalmából írt dalukat is bemutatták.

„Ünnepeljük együtt a feltámadt Jézus Krisztust! Húsvét örömét éljük át együtt az erdélyi egyházmegye ifjúsági zenecsoportjainak közös szolgálatával” – olvashattuk a részvételre buzdító felhívásban, amit a közösségi médiában tettek közzé a szervezők. A közös szolgálatra több tucatnyi fiatal érkezett, a rendezvény során a közös ima és éneklés is helyet kapott. A Tamás József segédpüspök által celebrált ünnepi szentmise végén egy egyedi bemutatóra is sor került: a fiatalok a pápalátogatás alkalmából írt, Együtt járunk az úton című dalt is elénekelték.

Mint azt Szabó Istvántól, a FIF munkatársától megtudtuk, a Nagy István Művészeti Iskola tanára, Kelemen Gábor által szerzett dal nem kizárólag a pápalátogatás apropójaként íródott. „A szövegben is benne van, hogy örömünk forrása Jézus, a Messiás. Ferenc pápának ezt az egyszerűségét szeretnénk kifejezni általa, miszerint ő nem akar hangzatos üdvözleteket, nem kívánja, hogy előtte leboruljanak és akár kezet csókoljanak neki. A szentatya a Jézusi örömet, és annak hirdetését részesíti előnyben. A dal is ehhez mérten vidám próbál lenni” – nyomatékosított Szabó.

„Fontos a tanúságtétel keresztény életünkben” – fogalmazott az esemény kapcsán tartott ünnepi szentmise homíliájában Tamás József segédpüspök. Kiemelte, a tanúságtétel sokféleképpen megmutatkozhat életünkben, ám leginkább hitünk és szeretetünk visszatükröződéseként nyilvánulhat meg. „Szép ez a zene és ez az ének, amivel a világ előtt kifejezitek elköteleződéseteket Jézus iránt. Kell-e ennél szebb tanúságtétel, hiszen ti Isten szavát és mosolyát tudjátok közvetíteni. A bennetek levő tűzzel és lelkesedéssel pedig másokra is hatással tudtok lenni” – hangzott el a segédpüspök üzenetében.

Rédai Botond