Imádkozzunk az egyház egységéért

Elsőszombat Csíksomlyón

2
2710
Fotók: Suciu Dorottya

Szentmisét tartottak a csíksomlyói kegytemplomban elsőszombaton, május 4-én este 7 órától az azt megelőző engesztelő imaóra után. Az ünnepélyes Mária-köszöntőn Urbán Erik OFM köszöntötte az édesanyákat és a pápalátogatásra buzdított.

„Minden szentmisében az ember az Úr Jézus feltámadását ünnepli. Ahogy a Mária-antifónában hangzik: Örvendj, édesanya, mert a te Fiad feltámadt a halálból. Örvendjetek ti, édesanyák, akik életet adtatok gyermekeiteknek” – szólt az édesanyákhoz anyák napja alkalmával a ferencesek új tartományfőnöke. Hozzátette: amikor az édesanyákért imádkozik, mindig az édesapákat is figyelembe veszi, hiszen a gyermekek gondolatvilágában a két szülő összetartozik.

„Együttgondolkodásra hívlak benneteket. Gondolkodjunk együtt azon, hogy mit jelent számunkra a csíksomlyói kegyhely” – szólította fel a híveket szentbeszédében. Hozzátette: Csíksomlyó ma már Kelet-Európa egyik legnagyobb zarándokhelye, ahol pünkösd napján több százezer ember gyűl össze fegyelmezetten azért, hogy újra megújítsa ősei fogadalmát és kérje a Szentlelket, hogy erősítse meg ősei hitében és erényeiben. Csíksomlyó őrzi továbbá a legnagyobb Mária-kegyszobrot a világon.

Újszerűen tanít, nyíltan beszél a pápa

„Talán kevés olyan embert találunk ma itt, aki először jött a kegytemplomba. Itt vagyunk minden hónapban a Mária-köszöntőn, és próbáljuk megélni a kegyhely lelkiségét. De fontos, hogy ne csak bejöjjünk a templomba, ne csak szemléljük a Szűzanya szobrát, hanem jöjjön létre valóban a találkozás a jó Istennel, felebarátainkkal és önmagunkkal. A csíksomlyói kegyhely nem egészen egy hónap múlva egy ilyen találkozásnak ad otthont, hiszen Ferenc pápa idelátogat június elsején” – folytatta prédikációját Urbán Erik. Hozzátette, a szentatya Krisztus evangéliumát újszerűen próbálja tolmácsolni számunkra, és amióta Ferenc pápa ül Szent Péter székében, a média arról számol be, hogy korábban, az egyházat elhagyott hívek keresik újra Istent.

„Ennek ellenére a szentatyát támogató hátszél sokak részéről ellenszéllé formálódott, amely itt, a köreinkben is érezhető. De, ha megfigyeljük Ferenc pápa írásait, beszédeit, tetteit, gesztusait, benne olyan szentatyát kaptunk, aki továbbra is lelkipásztor maradt. Tüzes lelkületű, világos erővel tanít, és olyan egyházat szeretne, amely anya és pásztor” – fogalmazott. Hozzáfűzte, a pápa újra és újra meglep tanítása újszerűségével, avval, hogy nyíltan tud beszélni az egyház problémáiról.

Asztalközösségre hív az egyházfő

„Ahogy Ferenc pápa felszólított novemberben, úgy ma is imádkozzunk az egyház egységéért, mert a belülről romlót csak Isten orvosolhatja. Júniusban szentmise asztalközösségére hív minket az egyházfő. Hiszem azt, hogy ha ez a szentmise számunkra elsősorban nem önmagunkról és nem a szentatyáról szól majd, hanem Istenről, akkor ennek hosszú távú gyümölcseit érezhetjük” – mondta Urbán Erik OMF. Kiemelte, egy találkozás mindig erőt adó, megerősít minket abban, hogy mi, akik a Kárpát-medencének ebben a kis szegletében élünk, nyelvi, nemzeti, vallási kisebbségben, de odafigyel ránk az egyház és értékesnek tartja közösségünket.

„Lelki tartalommal töltsük meg a legfőbb pásztor és a nyáj találkozását. Ha jön a pásztor, ott a helyünk, hogy találkozzunk és örvendezzünk. Ha valamilyen okból nincs erőnk építeni a közösséget, legalább ne bomlasszuk azt” – szólított fel. A szentmise után a rózsafüzért az új tartományfőnök vezetésével a csíkszentmiklós-csíkborzsovai plébániákhoz tartozó gyermekek imádkozták , ezt követően a hívek gyertyás körmenetben kísérték a templom körül a kegyszobor másolatát.