Látványkeresztények vagyunk?

1
2313
Illusztráció/Pixabay

Aki eddig nem tudta, hogy hol és mi a párizsi Notre-Dame, az már minden apró francia-gótikus csipkézett hajlatot ismer az épületen. Mert, amióta áprilisban kigyulladt a világ egyik leghíresebb katedrálisa, hirtelen újra divat lett a keresztény összetartozásról és a jóakarat felemelő erejéről papolni amellett, hogy sokan egyenesen antikrisztust, armageddont és hasonló vidámságokat emlegettek a közösségi hálókon az esemény kapcsán. A legnevetségesebbek ezek a szalagcímek voltak: Leégett a Notre-Dame. Nos, nem égett le, bár a tetőzet teljesen tönkrement, de a falak és az épület nagy része áll, öt éven belül helyre tudják pofozni. Alig gyulladt ki a székesegyház, eurók millióit kezdték üzletemberek, külügyminisztériumok utalgatni Európa egyik leggazdagabb országának, amely enyhén szólva sem szorult rá, és sokan valóban a keresztényi magatartás, segítségnyújtás ékes és könnyekig megható példájaként tekintenek a nemzetközi gesztusra. A katedrális története kapcsán az egyetlen őszinte istenhívő megnyilvánulás az égő épület körül összegyűlt éneklő, imádkozó torkok gyülekezetéhez kapcsolódik, hiszen sokan elsősorban műemlékvédelmi céllal támogatták a restaurálást, ami legalább annyira köszönetet érdemel, csak épp a hamis burkolás okoz némi fejtörést.

A húsvétot és áprilist ugyanis idén (megint) vércseppes Jézus-szobrokkal és több mint háromszáz halottal búcsúztatták, ezúttal Srí Lankán, de lassan minden évben ilyen terrormerényletekről hallunk valamelyik keresztény ünnepen, hol itt, hol ott a nagyvilágban. Erre azonban, néhány kivétellel (például Magyarország) nem érkeztek tömegesen euró-százezrek az özvegyeknek, árváknak, koporsóra, templomok felújítására, pszichoterápiára. Nem volt példa Notre-Dame-mértékű nemzetközi összefogásra a néhány éve lemészárolt kenyai egyetemisták búcsúztatásakor sem. Napjainkban több keresztényt ölnek meg a hite miatt, mint kétezer évvel ezelőtt, de mi mégis a párizsi tűzesetet emlegetjük az európai kereszténység hanyatlásának szimbólumaként, miközben jelképek helyett leszakadt kezek, lábak, apák, férjek, anyák, húgok holttestei tényként közlik a valóságot. Kormos folt esett a kereszténység egyik kimagasló szimbólumán, mondogatjuk, és Romániából is küldjük büszkén a jelképes összeget, miközben, az elvileg vallásos emberektől hemzsegő országunkban az egyházi épületek restitúciója nevetséges és szándékos akadályokba ütközik, sorra dőlnek össze a vártemplomok, kis templomok, mert nincs pénz felújításra.

A kereszténység ma esetenként közelebb áll a naivitáshoz, mint az istenhithez és Krisztus-követéshez, hiszen egyenlővé tesszük az ultraliberális propagandával, amit olyanok igyekeznek belénk verni, akik templomba csak azért járnak, mert az idegenvezető megmutatott egy ötszáz éves orgonát benne, és Bibliát utoljára a nagymama polcán láttak. Nem feltétlenül rossz ember az, aki nem ismeri Jézus tanításait, csak éppen, – ki tudja milyen rétegzett okok miatt – nem tudott közelebb kerülni Istenhez. A probléma az, hogy ők szólítanak fel a legnagyobb szájjal a keresztény erkölcsökre. Ha a Notre-Dame-ra költünk, arról mindenki tud, de a fél családját eltemetettnek utalt pénzért vagy érte mondott imáért csak a megajándékozott lenne hálás. Látványkereszténység.

1 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólás a(z) Pálné Sárosi bejegyzéshez Válasz visszavonása

Please enter your comment!
Please enter your name here