Hivatalos a romániai pápalátogatás programja

3
20937

Közzétette a szentszéki sajtóiroda Ferenc pápa romániai látogatásának hivatalos programját ma délután 3 órakor. Június elsején 10 óra 10 perckor indul a pápát szállító helikopter Bákóból Csíkszereda felé.

A szentatya repülőgépe május 31-én, pénteken reggel 8 óra 10 perckor indul a római Fiumicino reptérről, és déli fél 12-kor érkezik az Otopeni repülőtérre. Érkezése után a pápa hivatalos fogadáson vesz részt az államelnökkel, a nunciussal és a romániai püspöki konferencia tagjaival. Miután találkozott a román állami méltóságokkal, – az államelnökkel és feleségével, illetve a miniszterelnökkel – Ferenc pápa a Cotroceni palota Egyesülés termében beszédet tart a világi és egyházi méltóságok, a diplomáciai testület és a civil szervezetek képviselői (300 személy) előtt. 15:45-kor magánfogadáson találkozik az ortodox pátriárkával, majd a román ortodox egyház szinódusának képviselőivel a pátriárkatus székhelyén. A szentatyát ezután az új ortodox katedrálisban Daniel pátriárka fogadja, kölcsönösen üdvözlik egymást, majd közösen elimádkozzák a Miatyánkot.

A találkozást követően Ferenc pápa a Szent József római katolikus katedrálisban szentmisét mutat be, és szentbeszédet mond. Itt találkozik a bukaresti római katolikus érsekség híveivel és elöljáróival.

Június 1-én Ferenc pápa fél 10-kor Bákóba indul, ahonnan 10 óra 10 perckor száll fel helikoptere Csíkszereda felé. A stadionban landol, onnan indul a csíksomlyói kegyhelyre, majd a szentmise helyszínére, ahol szentbeszédet mond. Csíkszeredából helikopteren indul Jászvásárra, ahol a római katolikus székesegyházat látogatja meg, ezt követően a kultúrpalota előtti téren találkozik a fiatalokkal és a családokkal.

Jászvásárról este 7-kor tér vissza Bukarestbe. Másnap reggel 9-kor az Otopeni repülőtérről a szebeni nemzetközi repülőtérre, majd helikopteren Balázsfalvára utazik, ahova 9 óra 40 perckor érkezik meg. Ott keleti rítusú szentmise keretében – a Szabadság mezején (Câmpia Libertății) – boldoggá avatja a hét görögkatolikus vértanú püspököt. A szentmise végén elmondja a Regina Coeli imádságot. Délután a balázsfalvi roma közösség tagjaival találkozik.

A szentatya és kísérete autón megy a városi stadionba, innen helikopteren a szebeni repülőtérre, ahol ünnepélyesen búcsút vesz, majd visszaindul Rómába. A tervek szerint délután fél 6-kor érkezik meg a Ciampino repülőtérre.

Forrás: A vatikáni sajtóiroda

3 HOZZÁSZÓLÁSOK