Buzdítás a katolikus papsághoz és a hívekhez a népszavazás kapcsán

2
6552

A 2018. szeptember 18-20. között Csíksomlyón tartott őszi ülésén, a Romániai Püspöki Kar két hivatalos dokumentumot is közzétett: egy sajtóközleményt, illetve egy buzdítást a 2018. október 6-án és 7-én tartandó népszavazásra. Alábbiakban a buzdítás szövegét közöljük.

Mi, a romániai katolikus egyház mindkét rítusának főpásztorai a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Csíksomlyón megtartott őszi üléséről örömmel és reménnyel üdvözöljük a 2018. október 6-án és 7-én tartandó, Románia Alkotmányának módosítását célzó népszavazás meghirdetését.
A Koalíció a Családért ernyőszervezet, amelynek többek között tagja a Vladimir Ghika Katolikus Családok Egyesülete és a Romániai Katolikus Akció is, már 2015-ben kezdeményezte Románia Alkotmánya 48. pontja 1. bekezdésének módosítását. A jelenlegi bekezdést „A család két fél szabad akaratnyilvánításából létrejött házasságra épül.” az alábbiak szerint kell módosítani:
„A család egy férfi és egy nő szabad akaratnyilvánításából létrejött házasságon, a házastársak egyenlőségén és a szülők azon jogán és kötelezettségén alapul, hogy biztosítsák a gyermekek eltartását, nevelését és oktatását.”, hogy ezzel kizárjuk a „fél” kifejezést érintő félreértelmezéseket, meghatározva ezzel, hogy csakis egy férfi és egy nő szabad akarattal vállalt szövetségét nevezhetjük házasságnak. Ez a pontosítás teljes összhangban van a Szentírás tanításával, nemzeti örökségünk szellemével, és ezért a katolikus egyház mindvégig kiállt a keresztény hívek és országunk állampolgárai részéről érkező kezdeményezés mellett.
Az alkotmány feladata, hogy olyan törvények biztosítását tegye lehetővé, amelyek óvják a családtagok jogait és tiszteletben tartják keresztény hagyományainkat, hogy a „házasság” kifejezéssel egy olyan kapcsolatra utaljunk, amely egy életre szól, és amely egy férfi és egy nő között jön létre, és ezáltal nyitott az élet továbbadására. ( Nyílt levél 2017. május 4.). Ezért szükségesnek tartjuk országunk alkotmányának a fentiek szerinti pontosítását a 48. pont 1. bekezdésének módosításával.
Napjaink családjainak címzett Amoris Laetitia kezdetű dokumentumában Ferenc pápa arra bátorít, hogy védjük meg a férfi és a nő közötti házasságot, mint a természetes család alapját, és merjünk kiállni mellette, még akkor is, ha ezzel mások érzékenységét érintjük és a divatos eszmei áramlatokkal szembemegyünk. ( AL nr. 35). Ennek értelmében mi, Románia minden római- és görögkatolikus püspöke arra bátorítunk mindenkit, hogy a népszavazáson támogassa az alkotmány 48. pontjának módosítását. Továbbá minden jóakaratú embert arra kérünk, hogy beszéljen erről az eseményről otthon, a munkahelyén, barátai és ismerősei körében, és keresztény küldetése tudatában buzdítson mindenkit a szavazásra.

Románia katolikus püspökei

Forrás: varad.org

2 HOZZÁSZÓLÁSOK