Érezzék otthon magukat ebben a térben

Szent László családi nap volt Nagyváradon

0
1329
Műhelymunka (Fotók: Lázár Tamás)

A Szent László, új források fakasztója címmel, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség által megszervezett V. Szent László családi napon szeptember 1-jén a püspöki palota kertjében az előző évekhez hasonlóan sok meglepetés és érdekes program várta a családokat.

Előadás

Közreműködött a Szigligeti Színház Lilliput Társulata, a Nagyvárad Táncegyüttes, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum oktatói és diákközössége, valamint a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség munkatársai. Az előző évekhez hasonlóan kézműves-foglalkozások, interaktív mesejátékok, táncház, próbák, jutalmak és sok-sok meglepetés várta a családokat a nyári hőségben árnyékot nyújtó fák lombjai alatt.

Lendület

A vezérgondolat az volt, hogy ha szeptembert hallunk, akkor a rohamos léptekkel közelgő iskolakezdés, vagy a kellemesen eltöltött nyári szabadság utolsó emlékfoszlányai helyett inkább a Szent László családi nap jusson az eszünkbe. Az idei rendezvény központi témája teremtett világunk védelmezése volt, amely által a szervezők reményei szerint az odalátogató, amúgy remekül szórakozó kicsik és nagyok jobban tudatosíthatták az Isten által ránk bízott természeti értékek iránti felelősségünket.

Megnyitó

Böcskei László megyés püspök úgy fogalmazott: olyan időszakban vagyunk, amikor a levegőben még ott van a szabadságnak, a kikapcsolódásnak, a felüdülésnek a hangulata, az íze, amelyek megerősítenek bennünket abban, hogy a vakációról visszatérve még odaadóbban folytassuk a munkánkat. Erre lehetőségeket keresünk magunknak, és a családi nap egy ilyen alkalom, abban az értelemben, hogy mindig tudjunk terveket letenni, felkészülni egy újabb és újabb életszakaszra.

Arcfestés

A keresésben fontos a találkozás, és az egyik fő célja ennek a délutánnak, hogy úgy tudjunk örüljünk egymásnak felnőttként, mint a gyermekek. Ugyanakkor pedig három intézmény fogott össze ennek érdekében, az iskola, a színház és az egyház, vagy másképpen az oktatás, a kultúra és az egyház, melyek nagyon sokat tehetnek azért, hogy helyesen alakítsuk át az életünket. „Azt kívánom, hogy érezzék otthon magukat ebben a térben” – hangsúlyozta a főpásztor.

Emlékgrafika-átadó

Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója felidézte az ötéves múltra visszatekintő együttműködés kezdeteit. Azt mondta: annak idején sokat gondolkodtak azon, melyek azok az értékek, amelyek mentén ezt az eseményt létrehozhatják, és találtak ilyeneket, hiszen sok a kapcsolódási pont, melyek segítségével reflektálhatnak egymás világára. Tavaly egyházi szempontból a Szent László-év jelentette a csúcspontot, idén pedig a színház ünnepli azt, hogy 220 éves a váradi hivatásos magyar színjátszás. Az évforduló okán, illetve köszönetképpen Czvikker Katalin egy emlékgrafikával, Holló Kinga képzőművész alkotásával ajándékozta meg Böcskei Lászlót, kiemelve azt, hogy ünnep számukra, hogy itt lehetnek.

Útmutatás

Konrád Katalin, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója egy, az általa a napokban hallott történetet osztott meg hallgatóságával, amely arról szólt, hogy miként alapítunk családot, és mit is jelent a család. E szerint az út mentén állt egy kereszt, amelyre egy vadgalamb készítette el az ő fészkét. Éppen egy háborús övezet volt azon a részen, és sehol máshol nem maradtak meg fészkek, csak ott, ahol a keresztre építették. „Ezen a családi napon meg van ez a családalapítási fontos kereszt, a biztonság a nehéz körülmények közt is, az alap, a kőszikla” – vélekedett.

A rendezvényt a magyarországi Emberi erőforrások Minisztériuma (EMMI) támogatta.

Forrás: Ciucur Losonczi Antonius/biharinaplo.ro
Lázár Tamás fotóriportja ide kattintva érhető el.

Kollégánk helyszíni anyagát keressék a Vasárnap 2018/36. lapszámában.

MEGOSZTÁS