Látogatóban Nagyváradon

1
2016

2018. július 3-án a nagyváradi püspökség vendégei voltak a szatmárnémeti Redemptoris Mater-szeminárium elöljárói és diákjai. Miután megcsodálták a püspöki palotát, a székesegyházat és az egyházmegyei kincstárat, Böcskei László megyés püspök vezetésével a várba is ellátogattak, ahol Szent László közbenjárását kérték az egyházmegye megújulásáért, a közösségek megerősödéséért, papi- és szerzetesi hivatásokért.

MEGOSZTÁS

1 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Vigyázzatok: a Redemptoris Mater szemináriumban a neokatekumenális útnak nevezett lelkiségi mozgalom kispapjai tanulnak.
    Ahol a neo megjelenik, minden más megszűnik. Ezzel szemben jellemző a: belterjesség, kirekesztése azoknak, akik a mozgalomban nem vesznek részt, négy-öt család maffiaszerű összefonódása keresztbeházasodással, állandó titkolózás, szentmise kizárólag szombaton és nem a templomban, hanem valahol másutt, eltorzított ikonok (a közismert Szentháromság-ikon Szűz Máriával…), kontrollálatlan lelkendezős megnyilvánulások, révületben üvöltött, mindig ugyanazon hangulatot árasztó spanyol gitáros dalok, összességében egy szekta, amelyet Szent II. János Pál pápa sajnos elismert, ezért hivatalosan nehezen támadhatók. De a fentieket tapasztalatból mondom.