Kincskereső családi nap

0
551
Lovaggá ütés a családi napon

Kincskeresők témában szervezte meg a nagyváradi püspökség, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum és a Szigligeti Színház közösen a Szent Lászlóról elnevezett családi napot 2017. augusztus 26-án a püspöki palota kertjében. A szervezők fő célja az volt, hogy a jubileumi évben a lovagkirály közösséget, országot, egyházat építő erényeit még közelebb vigyék a családokhoz. Színes és vidám programkínálat várta az érdeklődőket, az unalom jelensége ismeretlen volt ezen a pompás nyári délutánon.

Böcskei László megyés püspök arra hívta fel a figyelmet: az elmúlt hónapokban a Szent László-évhez köthető rendezvényeik alkalmából sokszor szóba került a múlt, a jelen és a jövő. A múlt azért, mert egy olyan népnek vagyunk a fiai, lányai, amelynek gyökerei vannak, és nagyon fontos, hogy ezeket a gyökereket ismerjük, és felelevenítsük saját magunkban, egyéni és közösségi életünkben.

A jelen azért, mert a mostani pillanat mindig nagy kihívás és felelősség, a jövő pedig akár a hittel is összekapcsolható, hiszen nem a semmiben vagy a véletlenben járunk, hanem hisszük azt, hogy van jövőnk, amelyet magunknak kell alakítanunk, kimunkálnunk. „Nagyon köszönöm azoknak, akik ezt a hármat – a múltat, a jelent és a jövőt – ilyen családias hangulatban felvállalták, hogy összefonják, összeillesztik, hogy keresve a kincseket, megtaláljuk azokat a kézenfekvő lehetőségeket is, amelyekből előteremthetjük azt, amire szüksége van a mai világnak, a mai társadalomnak, mégpedig az összefogást az értéket és jövőt teremtő munkában. Azt kívánom: mindannyian megtapasztaljuk, hogy jó nekünk együtt lennünk, hogy nagyon sok olyan érték áll rendelkezésünkre, amelyekről jó beszélni, amiket jó elmélyíteni magunkban. Különösen annak örvendek, hogy ezt a gyermekekkel, a fiatalokkal tehetjük, akikre építünk, és akik a jövőt élvezni fogják” – fogalmazott az egyházmegye főpásztora.

A jelenlevőket köszöntötte Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója, valamint Konrád Katalin, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója is. Mielőtt elkezdődtek volna az ügyességet és kreativitást egyaránt igénylő foglalkozások, három előadásrészletet lehetett megtekinteni.

 

A Szigligeti Színház Lilliput Társulata Az égig érő fa című műsorral ajándékozta meg a résztvevőket. A továbbiakban a színház táncegyüttese legújabb produkcióját, a VANmeSE című zenés, táncos, verses előadást mutatta be, amely elsősorban gyerekeknek szólt, de nagy sikert aratott a felnőtt közönség körében is.

A gyermek és ifjúsági korosztály számára készült darab a gyermekversek újdonságával közelítette meg a nézőket – az elsősorban kiskorú közönséget. A kortárs erdélyi és magyarországi költők gyermekverseiből, valamint népszokásokból építkezik, rítusok és ritmusok játéka egyben. A sort a Szent László-líceum programja zárta, három diák a király életéről szóló alkotásból adott elő egy részletet.

Mindeközben meg lehetett tekinteni a lovagkirály személyéhez kapcsolódó rajzkiállítást, amelyet idén is a Festum Varadinum keretében szervezett meg Tankó Zita tanítónő. A kincskeresők a lovagkirály udvarában elnevezésű, az iskola pedagógusai által kiötlött játék nyolc állomásból állt, amely helyszínek mindegyikénél egy-egy elem került pajzsra, a végén pedig a gyerekek jutalomban részesültek, vagyis lovaggá lettek ütve, és Szent László-pénzt kaptak. Olyan kincseket gyűjtöttek, mint kitartó türelem, pontosság, ügyesség vagy hűség.

Forrás: Hírek.Várad.org

MEGOSZTÁS