Világbajnok lett az óradnai plébános – Személyes beszámoló a versenyről

9
76548
Fotó: Andrei Dăscălescu/Tășuleasa Social

A besztercei helyi újság adta hírül (román nyelven), hogy Kiss Attila, akit 2004-ben, Gyulafehérváron szenteltek pappá és 2011 óta az óradnai közösség római katolikus papja, idén február 16–19. között az olaszországi Millegrobbéban (Alpe Cimbra) megrendezett FISTC sprint kutyaszánhajtó világbajnokságon első helyet szerzett hatkutyás szibériaihusky-fogattal.

Eugen Gheorghe a Timp Online-ban számolt be a sikerről. A korábban Európa-bajnok és Európa-bajnoki, valamint világbajnoki ezüstérmes Kiss Attila végig vezette mezőnyében a versenyt a világ egyik legismertebb pályáján, és így megszerezte a világelsőséget.

Kiss Attila, aki a versenyt követően, február 22-én érkezett haza, beszámolt az olaszországi világversenyről:

Február 15-én, húszórai utazás után megérkeztünk egy csodaszép helyre: Millegrobbéba. A hely egy hegy tetején van, egy hatalmas tisztás szélén volt a Stake out. Egy francia csapat mellett kaptunk helyet. Kikötöttük a kutyákat, és enni adtunk nekik. Úgy sajnáltam őket, mivel már 24 órája nem ettek, így dupla adagot adtam nekik – ez később hibának bizonyult. Szép napsütés és 10 °C fogadott. Szerettük volna megnézni a pályát, de még minden homályos volt, senki nem tudta, mekkorák a távok, hol megy a kategóriánkénti pálya. Február 16-ára, csütörtökre mindenki megjött: következett a kutyák mikrocsip-ellenőrzése és a csiplista leadása. Este a nemzetek felvonulásánál nem akart a reflektor világítani. Mindenki megkapta a rajtszámot, a rajtidőt, az is kiderült, hogy nekem az olaszokkal és a franciákkal kell megküzdenem. Egyeseket ismertem, például Luca Castellettát, az előbbi világbajnokot. Beindult a gyomorideg. Február 17-én, pénteken reggel 10 óra 16 perckor volt a startom. Előttem egy olasz és két francia versenyző indult. A start után két kilométerrel beértem az előttem induló franciát, aki a többszöri „Stop Trail” kiabálásomra sem állt meg, így a mély hóban kellett előznöm. Aztán hat kilométeren utolértem a már összetorlódott másik két csapatot, Quenette Francist és Simone de Ferrarit. Őket nagyon gyorsan megelőztem, és jött a sorsdöntő útkereszteződés: egyenesen előre A-O, balra B és SKJM. Itt szépen letértünk… és én másfél kilométeren keresztül gondolkoztam, hogy jó volt-e… Aztán jött a halálos emelkedő: három és fél kilométeren keresztül nagyobbnál nagyobb emelkedők voltak… Néha úgy éreztem, a vezérkutya mindjárt az ölembe pottyan… Nézett is vissza, mintha mondta volna: barátom, ez így nem jó! Aztán felértünk a hegy tetejére… Mindenki nagyon elfáradt. Még hagytam hogy 500 métert trappoljanak, aztán felcukkoltam őket, és a finisig vágtáztunk. 40 perc és 30 másodperc volt az időnk. Aztán jöttek a többiek, fel sem figyeltem, hogy Vincent Pascal csak 27,3 másodperccel maradt el, mivel ő utolsónak indult, és utánam, harmadiknak érkezett be, két négyes fogat után. Három csapat eltévedt, így ők a 13,97 km helyett 17,8 km-t mentek, ami több mint 1 órájukba telt. Így kialakult az első három helyezett sorrendje azok között, akik nem tévedtek el.
Másnap szerettem volna elrugaszkodni az engem követőtől, de valamiféle gikszer miatt az 1 perc 5 másodpercből csak az 5 másodpercet adták hozzá az ő idejéhez, úgy jött ki a számolás, hogy csak ennyivel rosszabb idővel ment, mint én. Odakinn 12 °C-os volt a levegő, a hó –4 °C-os. Némely helyen már latyakos volt a pálya, de mi tartottuk magunkat, és újra egy 40 perc 52,9 másodperces időt hoztunk. Így a távolság 33 másodpercre nőtt köztem és az utánam következő között. Vasárnap reggel felkelve azt határoztam, nem bízom a véletlenre a dolgot, megbeszéltem a vezérkutyáimmal: ma minden lehetőt bedobunk, győzni kell! Valahogy a két vezér nyugodtabb volt, mint az előző napokban. Fél egykor volt a start. Nagy lendülettel indultunk, aztán a pálya a 9. kilométernél teljesen latyakos volt, két-három méteren eltűnt a hó is. De pedáloztam, ha kellett, ha nem. Így 38 perc és 19,5 másodperces időt produkáltunk, ami a mezőny legjobb ideje lett. Világbajnokok lettünk! Ha jól tudom, ez az első világbajnoki érem Magyarországnak (magyar színekben versenyeztem). Gratulálok a kutyáimnak: a fenomenális két vezérnek: Girónak és Tiszának, a két juniornak: Macinak és Patricknak és a két fáradhatatlan húzókutyának: Luckynak és Deamernek. Gratulálok az ellenfeleknek, a franciáknak és az olaszoknak és mindenkinek, akik ide segítettek. Isten fizesse meg mindenki jóságát és szeretetét! Mindent Isten legnagyobb dicsőségére!

Gratulálunk neki! Isten áldja papi szolgálatát és hobbiként végzett munkáját!

Kiss Attilával korábban készített interjúnk itt olvasható: Óradna: díjnyertes pap és kutyái

MEGOSZTÁS

9 HOZZÁSZÓLÁSOK

  1. Tisztelt Kiss Attila Plébános Úr!
    Csodálattal és örömmel olvastam az Ön kiváló sport teljesítményét.
    Ön természetszerető, sport kedvelő, állat-kutyus barát!
    Ilyen különleges sort teljesítményhez kiváló fizikai és szellemi adottság, állóképesség, kitartóerő, jó tájékozódás, bátorság, sok gyakorlás szükséges.
    Szerintem azért különleges, mert nem csak saját képességei, technikája, energiája szükséges, hiszen teljesítményét nagyban befolyásolja a 6 kutyus. Ön és a kutyusok között a teljes összhangot versenynapra időzíteni, igazán nem könnyű feladat. Büszkeség tölt el, hogy Önnek sikerült! Szívből gratulálok! Minden tevékenységében Isten áldása legyen Önnel! További sikeres, szép eredményeket, jó egészséget kívánok!
    Tisztelettel és szeretettel C Sz Mária.