2024. március 28.

Legnagyobb kincsem, örökségem a hit

Kovács Sándor kolozsvári főesperes váratlan halála után minden a nyakába szakadt, és bár már néhány éve káplán volt, a kolozsvári hívek ismerték, meg tudta...

Simó Zsuzsa: „Huncut a jó Isten terve”

Simó Zsuzsa a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Líceum tanára, a szombatfalvi Szent György-egyházközség Psallite kórusának karnagya, a Mária Rádió önkéntes munkatársa, és egyáltalán nem...

A jó tudomány Istentől van

Dr. Csókay Andrást lassan már be sem kell mutatni, a sziámi ikrek, Rabeya és Rukeya sikeres szétválasztó műtétje után világszinten sem. Amit...

Derült égből szeretet

Este van. Mindjárt alszom, de görgetek még egyet a Facebookon. Új bejegyzés. Egy fotó. Egy bácsi. Idős, nem vidám. Ismerős az arca. Igen, láttam...

Kolozsvár: együtt átmentjük!

Rövidnadrág, póló, széles mosoly és egy jóízű beszélgetés. Bár félórát kértünk, kétszer annyit kaptunk a költözködés „csúcsforgalmában”, néhány pillanatnyi várakozás után pedig még helyben...

Tamás József: „József vagyok, embertestvéreim testvére”

Tamás József, a gyulafehérvári egyházmegye segédpüspöke idén ünnepli pappá szentelésének ötvenedik évfordulóját. E jeles alkalomból kerestük meg székhelyén egy beszélgetésre. (Interjúnk szerkesztett, rövidebb változatát...

Papnak lenni jó

Tizennyolc generáció, 724 felvételiző diák, 481 végzős teológus. Közülük 45 kivételével mindenkiről tudja, hogyan sikerült elhelyezkedniük, hány gyerekük van, milyen a viszonyuk az egyházzal....

„Mondd, Gábor, mi fáj?”

Jakab Gábor kolozsvár-kerekdombi plébános a gyulafehérvári főegyházmegye legidősebb aktív papja: július 17-én ünnepli 80. születésnapját. Kerek számára ez az év azért is, mert 50...

Isten a csendben szólít meg

A papok – mivel a maguk mértéke szerint az apostolok hivatalában részesednek — Istentől kegyelmet kapnak arra, hogy az evangélium hirdetésében fáradozva Krisztus Jézus...

Ott tapasztaltam meg először a jó Istent a tusnádi hegyekben

Volt egy lány, aki érettségi után úgy gondolta, csak kipróbálja azt, amire hivatást érez. Röviden: így lett segítő nővér. Azóta huszonöt...