Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely

Nagy Szent Vazul valószínűleg 330-ban született, a cezáreai Kappadókiában. Neve eredetileg görögösen Bazileiosz volt. Családjában hat szent is volt: édesapja, édesanyja (Emmélia), nagyanyja, valamint testvérei: Makrina, Gergely és Péter. Apja a város jó nevű ügyvédje, szónoka volt. Vazul Konstantinápolyban, majd Athénben tanult felsőfokon, itt ismerkedett meg kiváló barátjával, későbbi társával, Nazianzi Gergellyel. Húszéves elmúlt, amikor megkeresztelkedett. Keresztségét olyan komolyan vette, hogy szerzetbe akart vonulni. Végiglátogatta az akkoriban már virágzó szerzetesközösségeket Szíriában, Palesztinában és Egyiptomban. Hazatérve Kis-Ázsia Pontusz nevű tartományába, Neocezaraea környékén levő birtokán megalapította a bazilita rendet, a bensőségesebb, közös életre vágyók számára. Két regulát is írt, egy rövidebbet és egy hosszabbat. Ő maga példát mutatott társainak, a liturgiában, a közös munkában, a tanulásban és az önfegyelmezésben. Cezarea püspökének a kérésére elhagyta a visszavonultságot. Küzdöttek az arianizmus ellen. 364-ben pappá szentelték Vazult, majd 370-ben Cezárea püspökévé lett, elnyerte a Kappadókiai metropolita és Pontusz tartomány császári exarkája címet. Az ariánussá lett császár Vazult is meg akarta nyerni a tévtanításnak, eredménytelenül, a császár küldötte, Modesztusz nem tudta őt megnyerni. Sokat tett a szentháromságtani fogalmak kialakítása érdekében. Megadta a szentháromság dogmájának végleges megfogalmazását: egy természet (mia ouszia) és három személy (treisz hüposztaszeisz). A különleges személyi sajátosságok: az atyaság, a fiúság és a megszentelés az isteni személyek, ezeknek más és más a létmódja (a „troposztész hüprkszósz”-a). Vazul püspök 379. január 1-én halt meg. II. János Pál pápa 1980. január 2-án Patres Ecclesiae című írásában összefoglalta Vazul tanítását, a szent halálának 1600. évfordulója alkalmából.

 Nazianzi Szent Gergely 330-ban született Nazianz mellett, Arianz városkában. Apja a keresztény közösség püspöke volt. Athénben tanult, itt ismerkedett meg Nagy Szent Vazullal (Bazileiosz). Tudása gyarapítása érdekében sokat utazott. Apja kívánságának engedve 361-ben pappá szentelték, de a szíve a szerzetességhez vonzotta.

Barátját, Vazult még a remeteségbe is követte. A magányban megerősödve visszatért apjához, segítette az egyház vezetésében és az igaz hit védelmében. Vazul 370-ben Szaszima püspökévé szentelte, de ő soha nem foglalta el püspökségét, hanem Pontusban élt szerzetesi életet. 374-ben Nazianzoszban kormányozta apja egyházmegyéjét. Ezután újból szerzetes lett. Kitűnően küzdött az ariánusok ellen. Teodóziusz hatalomra jutása után elfogadta a meghívást, és 381-ben a konstantinápolyi zsinaton Konstantinápoly püspökévé választották. A széthúzások miatt le kellett mondania és visszatért Nazianzba. 389. vagy 390. január 25-én halt meg, Írásai, levelei és versei az ókeresztény irodalom értékes darabjai.

Kiváló tanítása és ékesszólása miatt ”Teológusnak” is nevezik.