2024. április 16.

Hitoktatók online szentségimádási lánca

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való lelki hangolódást segíti az a programsorozat, amelynek keretében a gyulafehérvári főegyházmegye, valamint a szatmári, a nagyváradi és a temesvári egyházmegyék hitoktatói minden hónap első csütörtökén közös szentségimádásra gyűlnek össze az online térbe. A szentségimádást a püspökök vezetik, az egyes alkalmakat pedig más-más egyházmegye, illetve a főegyházmegye más-más kerületének hittantanárai, iskolai hitoktatásban részt vevő papjai, az ottani teológiai líceumok/osztályok tanárai és a diákság szervezi.

A sort a programláncot kezdeményező Böcskei László váradi megyés püspök vezette alkalom nyitja február 4-én, csütörtökön – romániai idő szerint – 20 órától. Elmélkedési téma János evangéliuma 6. fejezetének első része (Jn 6,1–29), amit az egyházmegye hitoktatói és a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum tanárai dolgoznak fel, diákjaik bevonásával. A szentségimádást vezető püspök a nagyváradi püspöki kápolnában imádkozik, és a Zoom felületen kapcsolódik össze egyházmegyéje tanáraival és diákjaival. A többi egyházmegye hitoktatói és diákjai a hittan.ro honlapon, illetve a hittan.ro Facebook-oldalán követhető közvetítés által tudnak bekapcsolódni a közös imába. A program koordinátorai javasolják, hogy az aktuális alkalmat szervező egyházmegyén/kerületen kívüli tanárok ebben az időben külön internetes találkozóra hívják diákjaikat a tanítás során megszokott felületeken, és együtt kövessék az online közvetítést, közösen imádkozva minden résztvevővel.

  • A szentségimádási lánc következő alkalmát Kerekes László, a gyulafehérvári főegyházmegye segédpüspöke vezeti (március 4-én), a szervezést a háromszéki, kolozsvári és közép-erdélyi kerületek hitoktatói, valamint a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum tanárai vállalják, diákjaikkal együtt.
  • Áprilisban Schönberger Jenő, a szatmári egyházmegye püspöke vezeti a szentségimádást és hitoktatói mellett a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, valamint a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum tanárai és a katolikus diákság vállalkozik a szervezésre.
  • A májusi szentségimádást, 6-án, csütörtökön 20 órai kezdettel Tamás József nyugalmazott segédpüspök vezeti. Szervezők: Csíki kerület, Segítő Mária Líceum, Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum.
  • A júniusi szentségimádást a temesvári egyházmegyei katekétikai központ és a Gerhardinum Római Katolikus Líceum szervezi. A szentségimádást június 3-án, csütörtökön este 8 órakor Pál József Csaba temesvári megyés püspök vezeti.

A szentségimádási lánc utolsó alkalma augusztus 5-én lesz.

Bővebben ITT.