2024. április 19.

Fiatal művészettörténészek 7. konferenciája Nagyváradon

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség szervezésében Nagyvárad ad otthont a kárpát-medencei művészettörténeti kutatás egyik jelentős tudományos fórumának. Az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány (Kolozsvár), a CentrArt Művészettörténészek Új Műhelye Közhasznú Egyesület (Budapest), valamint Kolozsvári Akadémiai Bizottság Történettudományi Szakbizottsága és a Nagyváradi Városi Múzeum társszervezésével létrejött Fiatal Művészettörténészek VII. Konferenciája, a művészettörténeti kutatás fiatalabb nemzedékei számára kíván megszólalási lehetőséget biztosítani.

A három napos rendezvény programjában 54 előadás szerepel a művészettörténet szinte minden korszakából és ágazatából, köztük számos egyházművészeti és helyi témájú értekezés.

A konferencia munkaprogramja október 25-én, pénteken déli 12 órakor kezdődik a Nagyváradi Vár E épületének első emeleti Konferenciatermében és a következő nap végéig tart majd. A rendezvény utolsó napján, vasárnap (október 27.) a résztvevők megtekintik a város jelentős művészeti emlékeit, köztük a felújítás alatt álló római katolikus püspöki palotát, a székesegyházat, valamint az egyházmegyei gyűjteményeket és váradi várat.

A konferencia nyitott munkaprogramjára minden kedves szakmabelit és érdeklődőt nagy szeretettel várnak a szervezők.

 

Dátum

2019. október 25., péntek - 2019. október 26., szombat

Helyszín

Nagyvárad