Amennyi időt és energiát rááldozol, annyit kapsz vissza

0
1293
Az önkéntes utánpótlás már bevetésre kész. Sok szeretettel! -- ezt írták a táblára, ezt üzenik nekünk

Korábbi, a Romániai Máltai Szeretetszolgálatról szóló írásunkban Hegedüs Gergő, a szervezet alelnöke és a Romániai Máltai Ifjúság vezetője arról beszélt, hogy a szervezet életében a fiatal önkéntesek kiemelt szerepet kapnak. A fiatal temesvári önkéntesek egy nagyon aktuális kezdeményezéséről is hírt adtunk. További máltai önkéntes tevékenységekről számolunk most be.

A fiatalok összefogtak

Az önkéntesek lelkesedésének és szerepvállalásának bizonyítéka a nemrég befejeződött ????? ??? ???? országos program, amely a mozgósítás, elkötelezettség, együttműködés és szervezés remek példája. A program során az ország minden részéből 250 fiatal fogott össze, nyolc héten át élelmiszert vásároltak, csoportosítottak és osztottak ki, a nyolc hét végére több mint 800 élelmiszecsomag készült és került rászorulókhoz. A munka során az önkéntesek tanultak együtt dolgozni. Ugyanakkor 250 adag meleg ételt — ennek költségeit a The Global Fund for Forgotten People biztosította — juttattak el az alacsony jövedelmű idősekhez.

Mínuszos Éjjelek Őrei

A hidegre fordult időjárás sok rászorulónak nehezíti a mindennapjait. A szatmári önkéntesek is elindultak, hogy ezekben a mínuszos napokban egy adag étellel, egy meleg teával, mellé egy kedves szóval segítsenek.

A közösségi médiafelületeiken olvashattuk, este 10 órakor kezdenek: elkészítik a teát, becsomagolják az aznapi ételt, majd este 11-kor elindulnak. Mindig van a csapatban egy olyan önkéntes, aki elsősegélyt tud nyújtani szükség esetén, illetve ilyenkor a elérhető szociális munkás, a tanácsadó, hogy ha olyan esettel találkoznának, azonnali beavatkozásra is készen álljanak. A fiatal önkéntesek segítsége ugyanis nem “csupán” az anyagi dolgokra koncentrál, nem csak abban merül ki.

És mivel a mínuszok kitartanak, az önkéntesek is ezt teszik. „Csak egy percre próbáljuk elképzelni, milyen lenne, ha meleg otthonunk helyett elveszetten és zavarodottan ébrednénk a kíméletlen fagy közepén…” Így próbálják követőiket is érzékenyebbé tenni azok gondjára-bajára, akik például hajléktalanok.

Utánpótlás

A Máltai Szeretetszolgálat szatmári fiókjának egyik legaktívabb önkéntese Gyenes Zselyke. 2016 óta tevékenykedik, a gyermek önkéntesek csoportjában kezdte, ma már ő koordinálja a csoportot, és a Romániai Máltai Ifjúság vezetői körének, valamint a helyi vezetőségnek is tagja. És nevelkedik az utánpótlás is: Ambrus, Áron, Debóra, Dorka, Evolet, Jázmin, Laura, Liza, Maja, Nici, Nimród, Panna, Patricia , Rebeca, Ruben, Sofi, Viki, Vivien… ők az önkéntes gyermekcsapat tagjai, akik már most példát mutatnak. Hála a szüleiknek, hogy így, erre irányítják őket, bátorítják első lépéseiket.

A Máltai Szeretetszolgálat egyik fontos mondata: az önkéntesség nyomán te is kapsz, mégpedig annyit, amennyi időt és energiát te áldozol rá. A társadalmunk, közösségeink úgy lesznek emberarcúbbak, élhetőbbek, ha sok önkéntes vállal egy-egy kicsiny szolgálatot másokért.

A Romániai Máltai Szeretetszolgálat híradásai nyomán összeállította Bodó Márta

Fotók: a Romániai Máltai Szeretetszolgálat Facebook-oldala