Az orsolyita gyökereit ápolja a megújuló Ady-líceum

0
311
Az épület ilyen átfogó, teljes körű rehabilitációjára eddig nem került sor. Fotó: Cseke Attila miniszter Facebook-oldala

Állami finanszírozásból, körülbelül tízmillió euróból újul meg Nagyvárad magyarságának meghatározó iskolaépülete, a nagyváradi egyházmegye tulajdonában lévő Ady Endre Elméleti Líceum, amint arról röviden mi is hírt adtunk. A 250 éves épület teljes felújításáról szóló szerződést január 8-án, szombaton írta alá Böcskei László megyés püspök és Cseke Attila fejlesztési miniszter a líceum dísztermében. Az iskola igazgatójától, Vad Mártától megtudtuk, hogy ezzel a momentummal nyitották meg az iskola 250 éves jubileumi ünnepségsorozatát, amely révén az iskola örökségét viszik tovább.

Szentzi István kanonok hét, Kassáról érkezett orsolyita nővérre bízta, hogy a városban egy leányiskolát alapítsanak, 1772 őszén indult meg a tanítás az iskola épületében. „Mi az ő hagyományaikat nagyon nagy tisztelettel visszük tovább” – fogalmazott lapunknak Vad Márta iskolaigazgató, majd hozzátette, hogy aki végigmegy az iskolán, az megérzi, hogy a hely szelleme kötelez. Ugyanakkor fontosnak tartják, hogy a 21. századnak megfelelő legyen mindaz, amit nyújtanak a diákoknak, mondta az igazgató.

Mivel már régóta tudták, hogy az iskola épülete felújításra szorul, ezért az elmúlt években a Partium Alapítvány segítette az iskolát, hogy finanszírozni tudjanak egy alapos, átfogó, minden területet magába ölelő hatástanulmány elkészítését. Az iskolaigazgató tájékoztatott, hogy ez a hatástanulmány képezte az alapját annak a kormányhatározatnak, amivel a kormány felvállalta a fejlesztési minisztérium által finanszírozandó műemléképület felújítását. Az iskola műemléképület, aminek van egy nagyobb barokk része, ami szintén teljes felújításra kerül. A kormányhatározat a nyáron jelent meg, és decemberben került ki a felújítási licitálás győztese, egy 7 cégből álló konzorcium.

A beruházás értéke több mint 50 millió lej, az épület restaurálása a tervek szerint 26 hónapig tart, amiből 2 hónap a tervezés fázisa, illetve 2 év a kivitelezés, közölte Vad Márta igazgató. Az épület ilyen átfogó, teljes körű rehabilitációjára eddig nem került sor. A napokban elkezdődnek a tárgyalások, amikor megbeszélik a munkafolyamat pontos fázisait, ami azért is fontos, mert időközben nem szakad meg a tanítás az iskolában.

A felújításról szóló szerződés aláírásakor, január 8-án jelen volt Cseke Attila fejlesztési miniszter, Szabó Ödön parlamenti képviselő, Pető Dalma önkormányzati képviselő, Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes, a felújításban részt vevő tervező és kivitelező cégek, valamint a román és magyar sajtó képviselői, az iskola tanári karának és diáktanácsának néhány tagja is. Az eseményen Vad Márta igazgató röviden ismertette az iskola történetét az orsolyita nővérek megérkezésétől a jelenig, a ma 28 osztállyal és – az idei tanévtől kezdődően már – 4 szakprofillal működő tanintézményig. Cseke Attila miniszter arról is beszélt, hogy Bihar megye egyik legjelentősebb magyar tannyelvű középiskolája számára kiemelt fontosságú épületének helyrehozatala. Böcskei László megyés püspök azt emelte ki, hogy a templom és az iskola mindenkori alappillérei a kultúrának, a fejlődésnek. A felújítást tervező cég nevében Emődi Tamás építész vetítettképes beszámolóban rövid áttekintést nyújtott az iskola építésének szakaszairól 1772-től kezdődően egészen az 1920-30-as évekig, amikor az utolsó szárnyai épültek a mai Ady Endre-líceumnak. Ugyanakkor azt is megmutatta, melyek azok az épületrészek, amelyeket az eredeti barokk stílusban fognak restaurálni. Az aláírást követően a megjelent vendégeket, meghívottakat állófogadásra invitálta az iskola vezetősége – foglalta össze az ünnepélyes esemény részleteit Kirkósa Enikő az iskola honlapján.