Isten csodája ott van a kóristákban, zenészekben, karmesterben

0
2118
Fotó: Krisztus Király Plébánia/Sepsiszentgyörgy

A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban vízkereszt ünnepét egyedivé tette a szentmise után tartott különleges koncert, ami Lőfi Gellért karnagy vezénylésével valósulhatott meg. A zene, az előadás Jézus születésének misztikumát, Isten szeretetének csodáját hívta életre az ünnepen.

Az ünnepi szentmise hagyományosan vízszenteléssel kezdődőtt. Takó István plébános így fogalmazott: amit ez a víz érint, onnan távozik a lanyhaság, lustaság, bűn, gonoszság. A plébános prédikációjában az ünnep eredetét, mondanivalóját is ismertette. A vízkereszt az egyik legősibb keresztény ünnep, amely Jézus Krisztus isteni megnyilvánulására emlékeztet elsősorban, de a hagyomány a napkeleti bölcsek látogatását is ehhez az ünnephez kapcsolja.
„A kérdés az, hogy miért indultak útnak a napkeleti bölcsek? Kit keresnek? Mit várnak Jézus születésétől? Valószínű, hogy a zsidó népben él a prófécia, hogy jön majd egy megváltó, aki megújulást, békét hoz az emberiségnek. Ez késztetheti őket az elindulásra, vágynak egy jobb életre. Útjuk három részre tagólódik : az odavezető út, a Jézussal való együttlét és a visszaút. Egy csillagot követve jutnak el Krisztushoz, ami nem könnyű, nehézségekbe, buktatókba ütköznek, de az együtt töltött idő megéri, ugyanis ezután már más úton térnek haza, azaz lélekben megújulva, Isten szeretetében indulnak haza” – hangzott el a prédikációban. Takó István hangúlyozta: a mi szemünk előtt a világító jel, a csillag Jézus legyen, őt követve haladjunk életünk útján.

A koncerten a Laudate kamarakórus, a Kis Apostolok gyermekkórus és a Szerenád kamarazenekar lépett fel Lőfi Gellért veényletével. A gyermek Jézusnál való látogatást szemléltette elsősorban a Kis Apostolok gyermekkórus dalban és hangulatban egyaránt, hiszen a zene olyan érzéseket tud felszabadítani, megmozgatni, amikre a szavak nem elegendőek – erre hívta fel a figyelmet a karnagy is. Az angyalhangú éneklés valóban odavarázsolta a templomba Jézus születésének méltó hangulatát: „az ég a földre szállt”. A csodás gyermekhangok felöleltek és végigvezettek az angyalvárás és a Jézus jászola melleti hódolat szárnyán. Ezt követően felcsendült a Sepsiartquartett, a Laudate kamarakórus vonósnégyese. Nagyszerű előadásuk elbűvölte a hallgatóságot. A Plugor Sándor Művészeti Líceum Szerenád kamarazenekara tovább emelte az ünnepi hangulatot, mint a művek választásával: Jézus születésének misztikumát varázsolta elénk.

Befejezésként a Laudate szerepelt, amit hangszeren kísért továbbra is a Szerenád zenekar. A kamarakórus megelevenített úgy a klasszikus, hagyományos karácsonyi dalokból, mint a modernebb feldolgozásokból néhányat. Megidézte az éjféli mámort, a mennybéli király ünneplésének hangulatát, valamint hitvallást is tett a befejező énekkel: Áldva áldd az Isten jóságát! A koncert végén megbizonyosodhattunk, hogy – Ady Endre szavaival élve: „…biztos, itt lakik a Jézus Krisztus”. Érezhettük, hogy a csoda ott van bennünk, az emberekben, az Istentől kapott tálentumokban, az énekesek hangjában, a hangszerekben, a zeneművekben, a karmester mindent átfogó képességében, a mindennapjainkban, csak észre kell vennünk mindezt és meg kell élnünk nyitott szívvel.

Tusa Csilla Cecília