Járjunk együtt! – A szinodális út kezdete a szemináriumban

0
1100
Fotók: Nagy Emil/SIS

Szeplőtelen fogantatás ünnepe tanítási szünetként szerepel a papnevelő intézet határidőnaplójában, a kispapok az ünnepen mégsem tétlenkedtek, hanem Ferenc pápa meghívására elindultak közösségükkel a szinodális úton, e munkálat elkezdésének szentelték a tanítási szünetet – adta hírül közösségi oldalán a Seminarium Incarnatæ Sapientiæ.

Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepén a gyulafehérvári székesegyházban Kerekes László segédpüspök mutatott be szentmisét, amelynek keretében főegyházmegyénkben is lezárták a Szentatya által meghirdetett Szent József-évet. Az ünnepi szentmise egyben a kispapok számára a szinódusi munkálatokat megkezdő eucharisztikus áldozat is volt.

A délelőtt az „alapozásról” szólt. Rövid, felvezető előadások keretében Baróti Tibor, Blaga Antoniu, Bőjte Csongor és Timár József diakónusok ismertették a szinódus célkitűzéseit, annak munkadokumentumát és az egyházmegyei szakasz munkafolyamatát. Az erre a célra, a főegyházmegyei bizottság által szerkesztett és kiadott segédlet alapján a kispapok számára megfogalmazták, hogy mindannyian meg vagyunk híva a szinodális útra, hogy valóban megvalósulhasson közösségeinkben és egész egyházunkban a „Járjunk együtt!” mottó, amelyre Ferenc pápa az erdélyi híveket már csíksomlyói látogatása alkalmával meghívta.

Délután a kispapok műhelymunka keretében kiscsoportokban keresték a választ a szinódusi dokumentum kérdéseire. A megosztások során a Milyen élményeid vannak az Egyházzal? A hit megtartó erejét egyénileg és közösségben tapasztalhatjuk meg. Mit jelent ez számodra? Mit tennél, hogy együtt menjünk Isten felé a közös úton? Mit tehetnénk azokért, akik eltávolodtak az Egyháztól? Milyen az az egyházi közösség, amelyhez szívesen tartoznál? kérdésekre reflektálva nagyközösségben is megosztották a kiscsoportok egymás között a beszélgetés legfontosabb gondolatait, majd azt összegezve zárták a közös tevékenységet.

A nap moderátora, Kiss Endre spirituális hangsúlyozta a szeminaristáknak, hogy a programmal nem zárult le a közösségben a szinódusi munkafolyamat, hanem az első körben szerzett tapasztalatokat, gondolatokat a későbbiekben még több körben fogják megvitatni, majd a közös munka eredményét továbbítják a folyamatot koordináló bizottság felé. A szinódusnak szentelt napot a kápolnában végzett ünnepélyes esti dicsérettel zárták kispapok, felajánlva imádságukat a szinódus eredményességéért, hogy az valóban közösségeink, egyházmegyéink és az egész egyház megújulását szolgálja.