Kell Istennek az én igenem – Ünnepélyes Mária-köszöntő Csíksomlyón

0
3327

Megtartották Csíksomlyón az idei év utolsó ünnepélyes elsőszombati Mária-köszöntőjét. A ferences Mária-kegyhelyre ezúttal is több száz zarándok érkezett Székelyföld különböző településeiről. Az ünnepi szentmisét Guia Hugó ferences szerzetes, a kegytemplom igazgatója mutatta be, azt megelőzően a gyimesi hívek és a sepsiszentgyörgyi Medjugorjei Imacsoport végezte az imaórát, utóbbiak a Szűzanya kegyszobrának másolatát is vitték a körmenetben.

Délután négy órakor a gyimesi hívek vezette imaórával kezdődött a decemberi ünnepélyes Mária-köszöntő Csíksomlyón. Öt órától a sepsiszentgyörgyi Medjugorjei Imacsoport tagjai mondták az áhítatot, közben a kolostor folyosóin sokan szentgyónásra várakoztak. A hat órakor kezdődött szentmisét Guia Hugó ferences szerzetes, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója mutatta be. A szentmise bevezetőjében meggyújtották az adventi koszorú második gyertyáját is.

Hugó testvér ünnepi beszédében hangsúlyozta: minden zarándoklat azt hivatott aláhúzni, hogy mindannyian zarándokok vagyunk, együtt megyünk, együtt akarunk lépésről lépésre az Úr elé menni, aki ugyancsak közeledik felénk. Valamennyien el akarjuk fogadni Isten ajándékát, és amikor összetömörül imaéletünk, akkor gyakran mondjuk: Uram, Uram; Édesanyám, Édesanyám; de Jézus maga mondja, nem mindenki jut be a mennyek országába, aki azt mondja: Uram, Uram! A ferences szerzetes rámutatott: az üdvösségünk azon múlik, hogy tettekre váltjuk-e az Úr tanítását.

– Ne tékozoljuk el, ne pazaroljuk el azt az időt, amit kaptunk Istentől. Ne éljünk hiú ábrándokban, hanem a lényegre összpontosítsunk: az Atya akaratának megtételére. A zarándokút kimozdít bennünket a kényelemből, azért, hogy tudjunk másra is lemondani a magunk kényelméről, hogy megtegyük az Atya akaratát. Imádkozzunk azért, hogy meg ne feledkezzünk arról, hogy kérjük Istentől, növelje bennünk a hitet, a reményt és a szeretetet, hogy megtegyük az ő szent és igaz akaratát, ahogyan ezt Assisi Szent Ferenc atyánk kérte – mondta Guia Hugó, aki arra is biztatta a híveket, hogy nézzék meg, a zarándoklatuk, a Szűzanyával való találkozásuk növeli bennük a vágyat arra, hogy megtegyék az Atya akaratát. Megjegyezte: az adventi idő az Úrral való találkozásra készít fel, aki nap mint nap közénk jön. Hozzátette: az Atya akaratának megtételére jó példaként elöl járnak a szentek, Isten akaratának megtétele igazi szabadságot jelent.

– Kell Istennek az én igenem, azért, hogy ő tudjon működni az én életemben – emelte ki a kegytemplom igazgatója. Hangsúlyozta: a zarándoklat azt is hivatott megmutatni, hogy egy célért élünk.
– Istent akarjuk befogadni az életünkbe, hozzátartunk, és ezen az úton nem haladhatunk úgy, hogy nem vesszük észre a másikat, nem nyújtunk segítő jobbot, nem hallgatjuk meg a másikat – mondta a ferences szerzetes.

Hozzátette: Szent Miklós ünnepének előestéjén mindenki készítse elő és tegye a cipőjét elérhető helyre. Ezt a nyitottságot, megajándékozhatóságot is segíti az ima, a zarándoklat, a szeretet gyakorlása. Miközben így élünk, vegyük észre, hogy mások is így élnek, bíznak bennünk, kirakják testük-lelkük üres cipőjét, hogy mi megajándékozhassuk.

A szentmise után a sepsiszentgyörgyi Medjugorjei Imacsoport vezetésével az örvendetes rózsafüzért imádkozták a zarándokok. A kegytemplom előtti téren, a gyertyás körmenetben – akárcsak egy hónappal ezelőtt – csak az asszisztencia és az imacsoport tagjai vitték a Szűzanya kegyszobrának másolatát.

Az elsőszombati Mária-köszöntőt a Mária Rádió és a kegyhely YouTube-csatornája élőben közvetítette. A következő Mária-köszöntő 2022. január elsején lesz.

Biró István, az Erdélyi Ferences Rendtartomány sajtóreferense
Fotók: Suciu Dorottya

MEGOSZTÁS