Légy tűz! − szentségimádási lánc

0
2331
Fotók: Koszti Róbert

A Légy tűz! szentségimádási lánc 2018-ban indult útjára a FIF, azaz a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség szervezésében. Az idei évad első alkalmát októberben, a csíksomlyói kegytemplomban tartották, ahol a Psallite együttes vállalt zenei szolgálatot, novemberben pedig Gyergyószentmiklóson folytatódott a lánc és a Glory dicsőítő zenekar segítette a résztvevőket az imában. A szentségimádási lánc decemberi helyszíne Székelyudvarhely lesz, a körzet fiataljai 16-án 18:00 órától találkozhatnak Jézussal és egymással a Kis Szent Teréz-plébániatemplomban.

Csak lenni és hagyni, hogy gyógyítson és cselekedjen az ő szerető jelenléte. Rábízni magunkat, életünket, fiataljainkat, közösségeinket. Hasonló lelkülettel, imaszándékokkal mondott igent Gyergyó kerületének ifjúsága a Jézussal való találkozásra, és telt meg a gyergyószentmiklósi Szent István-templom nyitott szívekkel.

Az est folyamán lehetőség volt a lelki hátizsákjainkat megtölteni a szinte kézzelfogható szerető jelenléttel. A fiatalok erről így számolnak be:

„Nagyon hálás vagyok, hogy megszervezésre került ez az alkalom. Nagyon jó volt a zenei szolgálat, teljesen Istenre tudtam hangolódni általa. Feltöltődtem és sikerült kicsit elfelejteni a hétköznapokat, jót beszélgettem Istennel.” (G. F.)

„Ez volt életem második Légy Tűz! szentségimádása. Az elsőn elhatároztam, hogy ha tehetem, a többin is ott leszek. Azt hittem, hogy nehéz lesz a rohanó világból elcsendesedni, de nagyon hamar megnyugodott a lelkem az Úr jelenlétében. Csendben bámultam a szentséget, mint aki nem tud betelni a látvánnyal. Aztán hallottam Isten szavát, a hangot, amely képes teremteni, amiben erő van, ami gyógyulást hoz. Személyesen nekem szólt, választ adva a kérdéseimre. Nem is kellett ennél több. Lángot gyújtott a szívemben, ami legalább a következő Légy Tűz!-ig ki fog tartani.” (Á. P.)

„A Légy Tűz! szentségimádást különleges és felemelő alkalomként éltem meg. Az első néhány percben éreztem egy nagyon erős nyugalmat, ami teljes mértékben eltöltött, csodás érzés volt. Úgy érzem, számomra segített átszárnyalni jó néhány mérföldkövet az Isten felé vezető úton. Köszönet a szervezőknek azért, hogy részt vehettem, hogy lehetőséget adtak egy újabb találkozásra Istennel!” (R. F.)

„A szentségimádásra érkezve teljesen elárasztott a boldogság és a nyugalom. Annyira felemelő érzés volt ott lenni Jézus Krisztussal, és látni, hogy ennyi lelkes fiatal gyűlt össze azért, hogy találkozhasson vele. A templomból kilépve már nem az az ember voltam, aki belépett, hanem annál sokkal több, hiszen ott volt ő és visszaadta a lelkesedésemet, felélesztette bennem a pislákoló lángot.” (R. B.)

Dezső Renáta