Így várakozzunk advent első hetében

0
1439

Az advent négy hetét a várakozás és a készület jellemzi: Jézusra várakozunk és a vele való találkozásra készítjük lelkünket a megújulás vágyával és a szolgáló szeretet tetteivel. Az alábbiakban ötleteket adunk, amelyek segíthetik az otthoni, egyéni vagy közös családi készületet. Advent minden hetére a vasárnapi szentírási részekből választunk egy témát, valamint egy heti mottót is, amelyek célja, hogy minél jobban elmélyüljünk a hét témájában. Az első héten az elcsendesülésé a főszerep.


A hét szentírási mottója: „Gyarapítson titeket az Úr szeretetben” (1Tessz 3,12a). Ezt kiírhatjuk egy nagy lapra és kiragaszthatjuk jól látható helyre, hogy figyelmünk minél gyakrabban erre irányuljon napközben is, nem csak imaidőben. Így hangzik az erre vonatkozó szentírási rész: „Gyarapítson és gazdagítson titeket az Úr szeretetben, egymás és mindenki iránt. Tegye állhatatossá szíveteket, hogy fedhetetlen szentségben állhassatok Istenünk és Atyánk elé, amikor a mi Urunk Jézus majd eljön összes szentjének kíséretében..(1Tessz3,12-14)”.

Elmélkedés:

Jézus születésére készülve újra fel kell fedeznünk, hogy a Krisztus egyre teljesebben szeretne élni bennünk és köztünk. Akárhol is tartunk a lelki építkezésben, a ránk köszöntött advent jó alkalom arra, hogy új lendületet vegyen igyekezetünk, új elhatározásokat fogalmazzunk meg. Az első, amit tennünk kell: vissza kell szereznünk Isten irgalma és szeretete iránti érzékünket. Fejleszteni magunkban az őt meghalló fület, meglátó szemet, ismerjük fel őt, mint a mindennapi történetek értelmét, ugyanígy a szeretetét megérző lelkületet is. Hagynunk kell, hogy Isten gyarapítson és gazdagítson bennünket. Ehhez szükségünk van arra, hogy termékeny, értékes csendet teremtsünk magunk számára, kívül és belül egyaránt. Ezen a héten adjunk elegendő időt magunknak a megállásra, az elcsendesedésre és elmélyülésre Mustó Péter gondolatát szem előtt tartva: „a csend nem valaminek a hiánya, hanem lehetősége annak, hogy valami megszülethessen.”

Gyakorlatok:

Tegyük fel magunknak a kérdést: Szomjazom-e a csendet? Vagy félek attól, hogy egyedül maradok önmagammal, és inkább rádiót, tévét kapcsolok? Nem vált-e szükségletemmé a zaj és a lázas tevékenység? Nem volna-e jó néha bezárni az ajtót, kikapcsolni a telefonon a hírfolyamot, rövidre fogni a haszontalan beszélgetést, és helyette értékes időt teremteni a csendben? Határozzuk el, hogy a héten mindenképpen biztosítunk magunknak csendes pillanatokat, amelyekben önmagunkra találhatunk, de főként újra Isten felé fordulhatunk. Gazdálkodjunk hűségesen ezzel a lelki gyarapodásra szánt idővel, hogy megérthessük, a csendben Isten rejtőzik és adja magát benne.

Hogyan készüljünk közösen a családban?

A gyertyagyújtásra lehetőleg szombat este kerüljön sor, amikor kint már sötét van. A szobában rakjunk rendet, és készítsük elő úgy, hogy tükrözze: ez ünnepi alkalom. A koszorút tegyük középre. Készítsük elő az énekszövegeket és a Szentírást. A gyertyagyújtás kezdetén oltsuk el a fényeket a szobában. A kezdőének alatt meggyújtjuk a gyertyát, és annak fényénél olvassuk a Szentírást. Választhatjuk ezt az éneket:

Hozzád emelem szómat, Istenem
Téged vár a lelkem,
Hogy oltalmat nyerjen,
Jöjj el, édes Üdvözítő!

Ezután olvassuk fel a következő bibliai részeket: Jer 33,14-16;  Zsolt 24;  1Tessz 3,12-4,2;  Lk 21,25-28.34-36. Megbeszélhetjük szabadon, hogy mi a felolvasott szentírási rész üzenete számunkra, hogyan tudjuk ezt megélni az adventi időben. Felolvashatjuk az elmélkedést is, megbeszélhetjük. Majd imádkozhatunk saját szavainkkal: megfogalmazhatjuk, miért vagyunk hálásak, miért mondunk köszönetet.

Heti jócselekedetek

Az adventi időben jócselekedetekkel is készítsük szívünket Jézus fogadására. A következő listából minden családtag választhat egy-két feladatot, amelyet feljegyez magának, és azt a hét folyamán igyekszik elvégezni. Esténként megbeszélheti a család, kinek mennyire sikerült ezeket megvalósítani. A feladatsorban mindig van egy közös családi feladat is, amelynek elvégzését különösen ajánljuk. (A listát saját ötletekkel kiegészíthetjük.) Adventi jó elhatározások:

  • imádkozom a családom minden tagjáért külön-külön;
  • bocsánatot kérek attól, akit megbántottam;
  • ma nem hallgatok zenét, nem nézek videókat, hanem törekszem csendben lenni;
  • megkérdezem a szüleimet, mit segíthetek nekik a házimunkában;
  • elmegyünk közösen a szentmisére, időben, hogy elvégezhessük szentgyónásunkat.

Molnár Izabella, a Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs Irodájának munkatársa