Egy éledező kis falu reménytörténete: megújult a homoródremetei templom

0
2806
Fotók: Gergely László

Valaha több mint kétszázan, ma már hatvanan lakják a települést, a plébániát és közösségét is mindig valamely nagyobb egyházközösséghez csatolták, a történelem sem volt túl kegyes az istenházához, plébániája sokáig üresen állt. Ma azonban egyre hangosabb, élettel telibb Homoródremete, és ebben főszerepe az egyházi életnek van. Azon ritka székely falvak egyike, amit nem elhagynak, hanem újra lakni akarnak a fiatalok: a csendért, a környezetért, a templomi jó szóért.

Homoródremete festői kis falu a Nádas patak forrásánál. Orbán Balázs szerint valamikor a Székelyudvarhelyhez közeli Szarkakőn virágzó település volt. A község lakói a tatárok pusztítása elől menekültek a nevezett völgykatlanba, ahol „remete életmódot folytattak” – innen a falu nevének eredete. Jelenleg 60 állandó lakosa van. 1985-ig a közösségnek helyben lakó papja volt, de ebben az évben a székelyudvarhelyi Szent Miklós plébániához csatolták. 1998-ban Botár Gábor plébános kérésére a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz Plebániához csatolták át, mint leányegyházközséget. A falu középkori templomát – amelynek helyét ma kereszt jelzi – földcsuszamlás döntötte romba. A reformáció idején unitárius hitre tért falut Ágotha János, Székelyudvarhelyről érkezett plébános térítette vissza őseik hitére. Az ő buzgolkodásából és a visszatért hívek szorgalmából új templom épült, amelyet 1834-ben szenteltek fel. Az új istenházát id. Szent Jakab apostol oltalmába ajánlották.

Az idők viharai azonban megviselték az épületet, amelyet a helyi kis közösség lehetőségeihez mérten mindig tatarozott. Amikor az egyházközséget a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz Plebániához csatolták, az új plebános, Botár Gábor kezdeményezésére, Kovács Sándor kolozsvári főesperes támogatásából nagyobb volumenű felújítási munkálatokat végeztek az épületen. Ezt a munkálatot folytatták 2018 és 2021 között, amikor is a meggombásodott padlórészeket kicserélték, a gomba terjedését megállították. A hajó tetőzetének felújításakor korszerű és nagyteljesítményű villámhárítót szereltek fel, amely nemcsak a templomot és az időközben felújított plébániaépületet, hanem az egész környező falurészt óvja. Idén, a restaurálás utolsó mozzanataként a templom tornyát újították fel. A munkálatok során kiderült, hogy a toronysisak faszerkezete a beázásoktól és a fa kártevőinek köszönhetően annyira meggyengült, hogy – ahogy a plebános fogalmazott – épp csak a „Lélek tartotta”. Így kicserélték a megrongálódott faszerkezetet és új titáncink lemezborítást kapott a toronysisak. A helyi közösség korlátozott anyagi lehetőségeit kimerítette a több évig tartó felújítási munkálat, a közösséget és templomát Hargita Megye Tanácsa segítette a továbbiakban.

A támogatóknak és az igényes munkát végző kivitelezőknek egy szentmise keretében mondott köszönetet a közösség november 21-én. A Krisztus Király ünnepének délutánján tartott szentmisén jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsána elnöke, aki a szentmise végén kitartásra és összefogásra bátorította a helyieket. Emellett megígérte, hogy a falut a székely anyavárossal, Székelyudvarhellyel összekötő erdei utat az érintett önkormányzatokkal közösen nemsokára felújítják, ezzel is igyekeznek bekapcsolni az éledező kis falut Székelyföld vérkeringésébe. A szentmise záró mozzanataként a közösség a templom elé vonult, körülölelte a felújított templomot, amelyet közös imádság és hálaadó énekek kíséretében Tamás Huba lelkipásztor áldott meg. Szeretetvendégséggel zárták az ünnepséget.

A plébános úgy fogalmazott: nagy öröm látnia, hogy nem az elmúlás felé sodródik a közösség, hanem a megújulás irányába, hiszen Homoródremete csendes, békés légköre több fiatal városi családot kivonzott. Ezek a családok örömmel fedezték fel a vidéki, természetközeli, hagyományos élet szépségét, beilleszkedtek a falu életébe fiatalos lendületet, bátorítást adva az egész közösségnek. Ezt a megújulást erősíti az a projekt is, amely során az anyaegyházközség a magyar kormány támogatásából felújította az 1985-ben megürült plebániát, és egész évben, de főként nyáron a gyermek- és ifjúsági táborok, valamint a lelkigyakorlatok során élettel telik meg a templom és a plebánia közti tér. Az elmúlt nyáron hét egymás utáni táborban töltekeztek lelkiekben a közösség gyerekei és fiataljai. Szeptemberben a Családi Nap keretében 300 lelkes résztvevő volt jelent a korcsoportonként szervezett tanításokon, közös játékon, vetélkedőkön. A lelkipásztor úgy látja: a homoródremetei egyházközség hittel és reménnyel néz a jövő felé.