Légy erős! – felhívás a fiataloknak

0
1584
Fotó: Ő az út/Facebook

Az Ő az út ifjúsági szolgálat csapata arról álmodik, hogy Erdélyben egy erős fiatal generáció növekedik fel, amely cselekvő szeretettel személyes kapcsolatra vezeti a következő fiatal generáció tagjait a szerető Istennel. Erre hívnak most!

A Légy erős! mozgalom 2018-ban indult és eddig 38 lelkes, magyar fiatal végezte el két évfolyam keretében. A képzés 18-30 éves erdélyi fiataloknak szól, akik vágynak közösségben gondolkodni más fiatalokkal. Ezt szeretné a szervezet 2022-ben is folytatni. A jövő évi képzésre november 22-ig lehet jelentkezni: a szervezők 25 főt tudnak fogadni, hiszen a programot meghatározza a személyesség és a bensőséges hangulat. Felhívásukban kiemelik: ha nekünk talán nem is szól a mozgalom, de ha van a közelünkben olyan 18 évet betöltött fiatal, akiről szeretnénk, hogy növekedjen lelkiekben, önismeretben, közösségben, akkor bátran ajánlhatjuk neki is. Az ezt követő képzés már csak 2023-ban fog indulni, és lehet, hogy nem érdemes ennyit várni. Az érdeklődést bizonyítja, hogy eddig már 27 fiatal jelentkezett, de a végleges csapat az interjú után fog kialakulni, így igenis van értelme még jelezni a részvételi szándékot. A képzésre az írásos jelentkezést most november 22-én éjjel 24:00 óráig fogadják: ezt IDE kattintva lehet megtenni.

A képzést az Ő az út! és Keresztirány ifjúsági szolgálatok szervezik a Regnum Christi Alapítvány és az Erdélyi Katolikus Karizmatikus Közösségek közreműködésével. Ez a program 2018-ban indult először és eddig 38 lelkes, magyar fiatal végezte el két évfolyam keretében.

„Ez a képzés neked is szól, ha önismeret által kibontakoztatnád kincseid, belekezdenél egy személyes istenkapcsolat építésébe, amely által lendületet vinnél az otthoni közösségbe, megerősítenéd kapcsolataid, továbbá elkezdenél növekedni a szolgálatban” – olvasható a szervezet felhívásában. Mottójuk: ,,Légy hát erős, fiam, Krisztus Jézus kegyelmének erejével” (2 Tim. 2,1).

Segíthetünk is!

A szervezők elsősorban azt kérik, hogy hordozzuk őket imáinkban. Ugyanakkor szeretnék a fiataloknak anyagilag elérhetővé tenni a képzést: személyenként 180 lejbe kerül egy hétvége, de ez az összeg nem fedezi teljesen a szállásra, étkezésre és szervezésre vonatkozó költségeket, ezért, ha tudunk, anyagilag is támogathatjuk a fejlődni vágyó ifjakat. Támogathatunk egy jelentkezőt 50/100/200 lejjel. Ezt megtehetjük személyesen Bereczki Zsoltnál, akinél a 0740-627-593-as telefonszámon érdeklődhetünk, vagy banki átutalással: Banca Transilvania; RO91BTRLRONCRT0036648402 (RON); Tip: donaţie pt. legy eros. Revoluton pedig:
Zsolt Bereczki névre, tel.: 0740627593, IBAN: RO58 BREL 0005 5062 7274 0100 , BIC: REVOLT21 , a leírásban jelenjen meg, hogy Legy eros.