A Szentszék idén is kiterjeszti a teljes búcsú elnyerésének lehetőségét

0
3903

Mindenszentek ünnepéhez és halottak napjához kapcsolódóan teljes búcsú nyerhető. A Szentszék az idén is dekrétumot adott ki, amelyben közli, hogy a tavalyihoz hasonlóan egész novemberre kiterjesztette a teljes búcsú elnyerésének a lehetőségét. Az érvényes és kötelező lelki feltételek betartásával az elhunyt lelkek javára teljes búcsút lehet szerezni egész novemberben, a testi épséget biztosító járványügyi normák figyelembe vételével.

Figyelembe véve az egyház különböző lelkipásztorai részéről a közelmúltban érkezett kérelmeket, és mivel az új típusú koronavírus okozta járványügyi helyzet továbbra is fennáll, az Apostoli Penitenciária megerősíti és egész november hónapra meghosszabbítja mindazokat a kegyes cselekedeteket, amelyek a tisztítótűzben szenvedő lelkek javára elnyerhető teljes búcsúhoz szükségesek, és amelyeket a 791/20/I számú dekrétuma által 2020. október 22-én már szabályozott, s amelyet akkor portálunkon közzétettünk. Ennek a dekrétumnak megfelelően az érvényes és kötelező lelki feltételek betartásával az elhunyt lelkek javára teljes búcsút lehet szerezni egész novemberben.

Az egyház megújult nagylelkűségéből a hívek minden bizonnyal jámbor szándékot és lelki erőt merítenek, hogy az evangéliumi törvény szerint irányítsák életüket, a legfőbb pásztor, a katolikus egyház látható alapja és vezetője iránti odaadásban, gyermeki közösséget alkotva vele.
Ez a rendelet november egész hónapjára érvényes. Bármilyen ellenkező rendelkezés ellenére – szerepel a dekrétumban, amelyet Rómában, az Apostoli Penitenciária székhelyén 2021. október 27-én adtak ki. Az Apostoli Penitenciária dekrétumát Mauro Piacenza bíboros, főpenitenciárius és Krzysztof Nykiel prelátus, régens írta alá.

A vatikáni dekrétum eredetije:
Decreto della Penitenzieria Apostolica circa le Indulgenze plenarie per i fedeli defunti (vatican.va)

MEGOSZTÁS