Pénzes Lóránd: a gyermeki ráhagyatkozást kellene keresztényként is megélnünk

Közelebb hozni a teológiát: 25 év, 25 évfolyam

0
1639
Pénzes Lóránd a nyolcadik évfolyam tagjaként járt a teológia karra

A nyolcadik évfolyam tagjaként 2003. és 2007. között járt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karára Pénzes Lóránd, aki a teológia mellett történelem mellékszakot választott. 2008-ban mesteri képzésben vett részt a teológián patrológiából, egy évvel később a Történelem és Filozófia Karon kulturális örökségvédelemből szerzett ugyancsak mesteri diplomát. Időközben a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégiumban egy kétéves újságírói képzésnek is a végére ért. Már az egyetemi évek alatt rákapott a történelmi források ízére, a levéltári munka élete része. Tanárként a mélységeket és magasságokat is ismeri: Háromszék patinás iskolája mellett a cigánygyerekek számára létesült iskolában fejleszti alázatát és kreativitását. A háromgyermekes édesapa szerint a gyermekektől kellene példát vennünk, akik gondolkodás nélkül szüleik ölébe veti magukat: nekünk is ilyen ráhagyatkozással kellene lennünk keresztényként.

Mit adott számodra a teológia?

A középiskolás évek után a nagyvárosba felkerülve kicsit elveszettnek érzetem magam, de a Szentegyház utcai épületbe belépve mindig otthonérzés támadt bennem. Valószínűleg az egyetemista társaim is, akik a másik szakra járva a város különféle pontjaira, mindig változó épületekbe, termekbe jártak tanulni, hozzám hasonlóan értékelték a teológia kar kínálta családias hangulatot, a tanáraink biztató mosolyát, alázatát, amely szakmaisággal és lelkiséggel is párosult. Természetesen nem mindig tetszett az, amit tanultunk, de a tantárgyak révén olyan általános egyházi műveltséget kaptam, amely segített megtalálni helyem az Isten által teremtett világban. Az Isten „dolgairól” szóló ismeretek sokszor mítosztalanítóak voltak, és a tudomány sokszor maga mögé utasította a vallásosságot. Itt jöttem rá, hogy a vallásosság a hitem megélésének a formája, amelyet meg kell töltenem, helyesebben hagynom kell, hogy az Isten töltsön meg tartalommal. A nyitott szív és tanulni vágyó ész elengedhetetlen feltételei ennek a folyamatnak.

Kettős évfordulót ünnepel idén a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Római Katolikus Teológia Kara. Az egyetem 440 évvel ezelőtt alapított intézményi elődjére, a kolozsvári jezsuita akadémiára tekint vissza, illetve a kar fennállásának 25. évfordulóját ünnepli. Ebből az alkalomból november 12–13. között Közelebb hozni a teológiát címmel nemzetközi jubileumi szimpóziumot szervez a kar, az elmúlt 25 évet pedig a 25 évfolyam diákjaival készült interjúkkal idézzük fel.

Már harmad- és negyedéven Holló László tanár úr az erdélyi egyháztörténet fele irányítgatott, így a Római Katolikus Státus Szakkollégium első csoportjának tagjaként kezdtem el ismerkedni a Státus levéltárával. Mondhatom, rákaptam a történelmi források ízére, negyedéven sok roráté szentmise után kértem el a tanár úrtól a levéltár kulcsát. Feltehetően innen következett, hogy már a mesteri képzésem alatt küldetést kaptam, Gyulafehérvárra a püspöki levéltárba kerültem, ahol a levéltárosi feladatok mellett a sajtóreferensi munkakört is elláthattam. E rövid, de tartalmas kitérő után hazatértem szülővárosomba, családot alapítottam, jelenleg három fiúnak vagyok az édesapja.

2009-től többnyire történelmet kezdtem tanítani a város különféle iskoláiban, előbb helyettes, majd címzetes tanárként. Jelenleg két különböző típusú iskolában tanítok történelmet és néha vallást, így a pedagógusi pálya sokszínűsége, mélysége és magassága egyaránt jelen van az életemben. Háromszék patinás iskolájában, a Székely Mikó Kollégiumban a kötelező órai tevékenységen kívül is sarkalhatom diákjaimat a jól végzet munka örömére, részese lehetek sikereiknek, versenyjutalomutak révén Brüsszelbe vagy akár a doberdói harctérre is eljutottunk. Másik iskolám, a Márkus András plébános alapította Néri Szent Fülöp Gimnázium, amely a város peremén, a cigánygyerekek számára létesült. Itt Isten ugyancsak ébren tartja az alázatomat és a kreativitásomat, állandó kihívás a gyerekek fejlődését előre mozdítani.

A tanítással párhuzamosan már több mint egy évtizede lehetőségem van a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár Sepsiszentgyörgyi Gyűjtőlevéltárában tevékenykedni. Az önként vállalt feladat sok örömet és izgalmat, de nehézséget is tartogatott. A 2005-ben alapított kis levéltári gyűjtemény iratmennyiségét gyűjtőutak és rendezések révén megdupláztuk, Bernád Rita főegyházmegyei levéltárossal közreműködve levéltári kiállítást szerveztünk, tanulmányokat írtunk, jelenleg meg épp egy nagyobb raktárba történő költözés és két esperesi kerület plébániáinak régi könyvanyagának összegyűjtése zajlik.

Mit jelent 2021-ben kereszténynek lenni?

Ha egyszavas választ kellene adnom, azt mondanám: kihívást. Ha bővebben válaszolhatok, akkor egy életre szóló kalandot, tele izgalommal, örömmel, sikerrel és sajnos kudarccal. Mostanában sokszor elszomorodom, amikor vasárnap templomba járó emberekkel egy hétköznapi élethelyzetbe kerülve azt látom, hogy nem csupán keresztényként, de emberként is gyengén teljesítenek vagy akár teljesítek. Az ilyen helyzetekre átírhatnám az ismert Tamási Áron idézetet: Aki embernek kevés, az kereszténynek alkalmatlan.

Fájdalommal látom, hogy a templomba járók vallásossága sokszor csak tartalom nélküli máz, ami könnyen lehámlik, ha az egyén személyes érdeke a hétköznapokban úgy kívánja. Ilyenkor a keserűség után mindig eszembe jut a keresztény világunk legnagyobb találmánya: „az újrakezdés ajándéka”. A Jézus keresztáldozata által elvégzett megváltás elfogadása a kereszténység lényege számomra. Sokáig hordtam emlékeztetőként egy karkötőt a csuklómon a „mit tenne Jézus a te helyedben” mondat angol kezdőbetűivel kivarrva. Ha mindig úgy élné(n)k, hogy cselekedeteink után erre a kérdésre megnyugtató, jézusi választ tudnánk adni, értenénk és élnénk a kereszténység lényegét. Mondhatnám azt is, hogy a hitét megélni törekvő keresztény olyan szemüveget hord minden nap, amely segítségével a cselekedeteit az örök üdvösség szempontjából átértékeli és annak alárendeli. Egy keresztény élete ezért tanúságtétel, tesz olyan dolgokat, amelyek egy másként gondolkodó számára gyengesége jelének tűnhetnek. Amikor sikerül leküzdenem az indulatosságomat a családban, amikor a jog szerinti igazamnak nem szerzek erővel érvényt, amikor lemondok akaratomról, amikor az osztályban megértéssel (nem engedékenységgel) tudok a diákok számára jelen lenni, akkor igazi keresztényként tudtam élni.

Mindig elcsodálkozom a kicsi gyerekek nyitottságán. A kétéves fiam félelem, számolgatás nélkül dobja magát az ölembe, az előkészítős gyerekek egy társuk példáját látva sorban jönnek vallásóra elején ölelésre. Valahogy ezt a gyermeki ráhagyatkozást kellene keresztényként a mindennapokban is megélnünk.

Milyen útravalót adnál a teológia elkövetkező nemzedékeinek?

Legyenek nyitottak a keresztény világ értékei számára. Fogadják el, hogy vannak alapigazságok, amelyek megkérdőjelezhetetlenek. Higgyék el, hogy a teológián eltöltött évek nem számítanak elpazarolt időnek, az itt szerzett ismeretek, feltett kérdések alakítják és formálják őket még istenképűbbé.