Felújítási munkálatokba kezdenek a Via Dolorosán

0
1345

A jeruzsálemi önkormányzat bejelentette, hogy megkezdték a felújítási munkálatokat a keresztények számára oly jelentős zarándokhelyen, a Via Dolorosán, vagyis Jézus szenvedése útján. E munkálatom a helyszín teljes megújulását eredményezik majd. Legutóbb nagyszabású munkálatokot és felújítást 40 évvel ezelőtt végeztek a Via Dolorosán.

A Via Dolorosa Jeruzsálem egyik fontos spirituális zarándokhelye, az óváros egyik utcája, ahol a feltevések szerint Jézus a keresztet hordozta. Egy kb. 600 méteres szakaszról van szó, amely a Szent Sír-templomnál, vagyis a Golgota feltételezett helyén épült szentélynél ér véget. A Via Dolorosán a XV. század óta keresztút van kialakítva, ahol kilenc stáció az útszakaszon, míg további öt a Szent Sír-templomban található.

A jeruzsálemi önkormányzat kihasználta az alkalmat, ugyanis jelenleg a zarándoklatok és a turista utazások fel vannak függesztve az országban és Jeruzsálemben a világjárvány miatt, így lehetőség nyílt a felújítás elvégzésére. A munkálatok során megújul többek között az útszakasz kövezete, amely a szentföldi ferencesek szerint már nagyon szükséges volt, mivel kritikus körülmények jellemezték. Előre láthatólag egy hónapig tartanak majd a munkálatok.

A szentföldi ferences kusztódia beszámolója szerint mintegy 40 évvel ezelőtt végeztek hasonló nagyszabású felújítást a Via Dolorosán, amelyet követően, csak kisebb munkálatokat hajtottak végre a szükségnek megfelelően. Most sürgőssé vált a beavatkozás, hiszen az úton található alacsony lépcsőfokok széttöredeztek, megrongálódtak, egyes helyen lyukak formálódtak, amelyek veszélyessé tették a közlekedést. Az útszakasz padlózatának felújítása a föld alatti elektromos hálózat megújulását is lehetővé teszi.

A szentföldi ferencesek a zarándokok jelenléte nélkül is életben tartják a heti Via Crucist, amelyet a Via Dolorosán keresztül járnak végig. Ezzel Jézus átélt szenvedéseire emlékeznek, amely a zarándokok számára mély spirituális élményt jelent hosszú idő óta. A jelenlegi egészségügyi válság miatt Izraelbe nem engedélyezett a beutazás, viszont nagy örömére szolgál a helyieknek és a ferences kusztódiának is, hogy a zarándokokat megújult és biztonságos helyszín várja majd a jövőben.

Forrás: Vatican News