Járvány, viták, félelem

0
723
Illusztrációk: Pixabay

Vitatkozunk, sőt összeveszünk családtagjainkkal, barátainkkal, munkatársainkkal, mert egyikünk oltáspárti, másik oltásellenes. Talán sohasem volt erősebb véleményformáló egy Facebook-bejegyzés, mint ma. Ugyanígy kiemelten fontos ma az egyéni felelősség abban, hogy kit hogyan befolyásolunk az általunk megosztott információkkal, és főként, milyen forrásból merített információval.

A Covid-19 felbukkanásakor a vírus valódiságán, majd súlyosságán, később pedig az oltás hatékonyságán avagy veszélyein vitáztunk, vitázunk. A meglepetést azonban leginkább az okozza, hogy olyan személyek is elkövetik a nem megfelelő információs tájékozódásból fakadó hibákat, akik egy-egy (kisebb-nagyobb) közösségre hatással, befolyással bíró emberek, és tanulmányaikból fakadóan éppen a tájékozottságot várja el tőlük a társadalom. Sokan már nem a hírforrás minőségét ellenőrzik le, mielőtt pedagógusként, egészségügyi alkalmazottként, ismertebb közösségi emberként egy-egy Facebook-megosztással kiállnak valamely álláspont mellett, hanem azt veszik figyelembe, hogy amit nyilvánossá tesznek, posztolnak, az összhangban legyen a véleményükkel.

Az önigazolás vezérli a szelektálást

Több elemzést, cikket, interjút olvashatunk, amelyek pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek megszólalásai alapján ecsetelik, hogy miért változott meg ennyire a társadalom általános hozzáállása az álhírekhez a világjárvány miatt. Társadalmi szorongásról beszélhetünk a szakértők szerint, egy ilyen krónikus stresszes állapot pedig más és más reakciót vált ki mindannyiunkból. Ha kicsit végiggörgetjük, -lapozzuk a globálisan sújtó járványok krónikáit, egyértelmű, hogy már jó ideje nem tapasztaltunk emberek millióira hatással lévő, pusztító vírust, legalábbis Európában. Elszoktunk a pestistől, a legtöbb életveszélyes himlőtípustól, mert egyrészt megtanultuk az általános higiénia szükségességét, másrészt több védőoltást is sokan beadatnak gyermekeiknek évtizedek óta, amelyek gyermekbénulástól, agyhártyagyulladástól stb. védenek meg. Amikor pedig egy hosszabb „szünet” után újabb félelemmel szembesülünk, hirtelen nem tudunk mit kezdeni vele, nehezen tudjuk feldolgozni. Mivel az új koronavírussal szemben állva maguk a szakértők, a virológusok, biológusok sem tudtak a járványkitörés elején biztosat mondani, nyilvánvaló bizonytalanság lett úrrá az emberek mindennapi gondolkodásán, ez pedig állandó szorongássá alakult át idővel. Sokan tapasztaljuk hétköznapjaink során, hogy egy, az általánoshoz képest hangsúlyosan stresszesebb időszakban a figyelmünket nem tudjuk kellőképpen kiterjeszteni minden irányba: leblokkolunk és megálljt kezdünk parancsolni azoknak az információknak, amit már soknak érzünk, amiről már úgy látjuk, nem tudjuk feldolgozni, megemészteni.

Népszerű és gyakran feldolgozott téma napjainkban a stressz, szorongás hatása a mindennapi gondolkodásunkra: ha meghaladja tűrőképességünk határát valamilyen személyes, ezúttal ugyanakkor világválság, a tudat alatt kialakul bennünk egy védőgát, aminek köszönhetően szelektálni kezdünk az információk közt. Elkezdünk csak azokra a véleményekre hallgatni, elkezdjük csak azokat a véleményformálókat követni, amik és akik megnyugtatnak minket, és mellőzzük az alapos utánajárást, hogy ki a megszólaló a témában, szakértő-e, hiteles hírforrásnak minősül-e a felület, ahonnan tájékozódunk. Az információ befogadása után pedig ugyancsak ez a tudat alatti, félelem generálta gát akadályozza meg bennünk a személyes felelősség vizsgálatának szándékát, azaz hogy átgondoljuk: azzal, hogy meg is osztjuk az általunk látottakat, hallottakat akár személyes, akár valamilyen online kommunikáción keresztül, vajon hány embert befolyásolunk?

Nem mindegy, mit osztunk meg

A friss felmérések szerint a televízióból tájékozódunk elsősorban, azonban a közösségi média szorosan a nyomában jár a tévének. Az Ipsos globális kutatócég által végzett, tavaly közzétett kimutatás szerint az emberek több mint 70 százaléka érzi úgy, hogy meg tudja különböztetni az álhíreket a valósaktól, míg az általános fogyasztói, újságírói tapasztalat egészen mást mutat a Covid-19 óta. Mivel mindenekelőtt közegészségügyi helyzetről, emberi életekről beszélünk, fontos megvizsgálni, hogy amit Facebookon látunk, az milyen oldalról lett megosztva. Ha ismert, elismert és sokszor hivatkozott, hivatásos újságírók által működtetett portálról van szó, akkor hiteles forrásról beszélhetünk, néhány példa a teljesség igénye nélkül: kronikaonline.ro, szekelyhon.ro, maszol.ro, index.hu, telex.hu, adevarul.ro, euronews.com, cnn.com, bbc.com stb. Egy blogspot.com végződésű vagy gyanúsan hosszú és nem egyértelmű elnevezésű portál személyes blog és nem hiteles forrás. Egy jó nevű honlap is lehet megtévesztő, ilyenkor két dolgot érdemes figyelembe venni. Egyrészt meg kell nézni, hogy az oldalon megszólaltatottak valódi szakértők-e: az orvosi kamara által elismert orvosról van-e szó, ugyanakkor egy belgyógyász vagy nőgyógyász nem biztos, hogy hiteles információkkal tud szolgálni virológiai kérdésekben. Másrészt, ha statisztikát, adatokat látunk, egyszerűen ellenőrizzük le több forrásból: ha több elismert portál más információkat hoz le a témában, valószínűleg álhírrel van dolgunk. Ha biztosan meg akarunk győződni egy adat valóságáról, keressük fel a nemzeti hírügynökségek weboldalait, amelyek többségéhez ingyenesen, egyszerű regisztrációval hozzá lehet férni, és ott megnézhetjük, hogy milyen infók vannak a témában: mti.hu, mediafax.ro, agerpres.ro stb. A hitelesség nem személyes döntés, hanem utánajárás, tudás kérdése, a felelősség viszont már személyes: álhírek megosztásával emberi életeket is veszélyeztethetünk.

Megjelent a Vasárnap 2021/42-es számában.