Kettős ünnepet ültek a nagykárolyi Fatimai Szűz Mária-templomban

0
280

Huszonöt év, huszonöt búcsú. 1996. október 12-én szentelte fel Reizer Pál püspök Nagykárolyban a Fatimai Szűz Mária-templomot, mely nemcsak egyházmegyei kegytemplom, hanem a Romániai Fatimai Világapostolátus központja is egyben. A templombúcsú ünnepén Ilyés Csaba nagykárolyi főesperes-plébános a hálaadás mellett a jó Isten áldását is kérte a hívek közösségére.

„Valakinek mindig van üzenete számunkra, mert aki szól hozzánk, az szeret bennünket. Isten azáltal is megmutatja szeretetét az emberek felé, hogy száz éve elküldte a Boldogságos Szűzanyát Fatimába, hogy három gyermek közreműködésével figyelmeztesse a világot, és kifejezze, hogy az emberiség örök jólétét és örök üdvösségét akarja” – mondta köszöntőjében a szónok.

Az ünnepi evangélium a kereszten függő Jézust állítja a középpontba, aki mellett ott áll anyja, Mária, és János, a szeretett tanítvány. Mária a tisztaságot, a bűntelenséget, a szeplőtelenséget jelképezi, míg János az apostolok között azt, akit Jézus a legjobban szeretett, aki a leginkább oda tudott figyelni Jézus tanítására.

A keresztfa-férfi-nő képet szemlélve felsejlik az ószövetségi kép, amelyen szintén egy férfi és egy nő áll a fa körül: Ádám és Éva az élet fájánál, amelynek gyümölcséről azt mondta Isten, hogy ha esznek róla, meg fognak halni (vö. Ter 3,4). De Ádám és Éva olyanok akartak lenni, mint Isten; úgy gondolták, hogy önerőből, önmaguktól olyanná válhatnak, mint Isten, ezért nyúltak a fa gyümölcse után és elkövették az eredeti bűnt. Ez nem csupán az ő bűnük, hanem minden ember ezzel születik a világra, kivéve a Boldogságos Szűzanyát, és természetesen Jézus Krisztust.

„Ahogy tapasztaltabbá válunk különböző szakterületeken, úgy egyre jobban megértjük az adott szakterület szépségét, és egyre jobban belelátunk az apróságokba. Ha valaki ért a zenéhez, megérzi, meghallja mások zenéjének az értékét és szépségét. Aki az építkezéshez ért, egészen más szemmel látja az épületeket: meglátja azok szépségét vagy hiányosságát. Így volt ezzel Szűz Mária is, aki teljesen tiszta volt, bűntől mentes, hiszen Isten megóvta őt az eredeti bűntől, és ezért képes volt átérezni a bűnnek az igazi súlyát. Ezért tudta figyelmeztetni a fatimai látnokokat, megmutatva számukra a poklot, mint a bűn következményeinek rútságát” – mutatott rá a főesperes.

A Boldogságos Szűzanya, a legtökéletesebb teremtmény a földön, ott áll a kereszt alatt, és ott áll Szent János apostol is, aki nem csupán önmagát képviseli, hanem minden hívő embert. Ők nem nyúlnak a kereszt után, nem úgy akarnak üdvözülni – megistenülni –, mint Ádám és Éva, akik a tiltott fa gyümölcse után nyúltak, hanem megengedik, hogy Jézus nyúljon feléjük. Nem a kezével, nem a karjaival, mert azokat odaszegezték a keresztre, hanem szavaival és irgalmasságával. Az Úr Jézus leereszkedik hozzájuk és egymásra bízza őket: Jánost Máriára, Máriát Jánosra (vö. Jn 19, 26-27). Közösséget hoz létre közöttük.

Mária ezentúl minden Krisztus-követőnek az édesanyja, és Máriára pedig vigyáz minden igazán Krisztus követő, ahogyan János apostol is gondoskodott Máriáról, hiszen „attól az órától magához vette őt a tanítvány” (Jn 19,27).

Nem Mária vagy János nyúl a kereszt után, hanem Jézus ereszkedik le, hogy megmutassa, csak így lehet üdvözülni. A ma embere azt gondolja, hogy önerőből mindent el tud érni. A világban a vallástalanság, a mai modern bálványimádás vagy az ateizmus mind abból eredeztethető, hogy az ember azt gondolja, hogy önmagától mindenre képes. De üdvözíteni csak Isten tud. Csak ő tud leereszkedni és kegyelmével az üdvösségre emelni azáltal, hogy Jézus közösséget hoz létre az ő követői és szeretett édesanyja között.

„Pünkösd alkalmával az apostolok együtt imádkoznak Máriával, tehát ez a közösség továbbra is fennáll, mert isteni tervet képvisel. Jézus Krisztus akaratából közösségben vagyunk, ez a közösség segít bennünket tovább, az üdvösség útján. És a templom, amelynek most a felszentelését ünnepeljük, segít bennünket, hogy ezt a közösséget felismerjük. Talán nagyon sokszor azt gondoljuk, amikor a kereszt alatt vagyunk, hogy egyedül vagyunk, hogy senki nem figyel ránk. De Isten mindig ott van. Mindannyian a magunk életének a küzdelmeit vívjuk. Ezeket a küzdelmeket, örömöket jó megosztani, mert ezáltal tudunk másoknak segíteni, és ezáltal tudjuk a magunk, és mások hitét megerősíteni” – zárta homíliáját Ilyés Csaba.

Forrás: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye