Hivatásunk elsősorban a család

0
3215

Jól emlékszem még arra a 2014-es kora nyári napra, amikor Jutka és István a házasság szentségében részesítették egymást a gyergyószentmiklósi templomban. Brassóból ismertem őket, hiszen István ott volt egyetemista, Jutka pedig onnan származott. Nemcsak esküvőjük volt örömünnep, hanem minden alkalom az, amikor Bendééket meglátogathatom. Jókedv, kedvesség, őszinteség és öröm fogad náluk mindig. Szerzetesként különös ajándéknak tartom a hozzájuk hasonló, elkötelezett családok barátságát. Ez alkalommal ők látogattak meg közösségünk gyergyószentmiklósi házában. Miközben házi készítésű szörpöt iddogáltunk, beszélgettünk – a bekapcsolt felvevőről szinte megfeledkezve.

Silvia: Szinte hihetetlen, hogy már 17 éves házasok vagytok.

István: Igen, rövidesen nagykorú lesz a házasságunk… (jóízűt nevetünk).

S: Kérlek, meséljetek kicsit magatokról Olvasóinknak!

Jutka: Itt élünk Gyergyószentmiklóson  férjemmel, Istvánnal és három gyermekünkkel. Van egy tizenhat éves fiúnk, valamint egy tizenöt és egy tíz éves lányunk. Próbálunk Istennel közösen élni a családban. Fontos számunkra, hogy gyermekeink is értékeket meg jó mintát kapjanak tőlünk, valamint hogy a külvilágnak is példát nyújtsunk.

I: Számunkra fontos, hogy a hivatásunkat éljünk, ami elsősorban a házastársi és szülői hivatás. Most a Házas Hétvégében kapjuk meg leginkább a segítséget ahhoz, hogy jobban egymásra figyeljünk. Azokon a módszereken keresztül sokat tanultunk.

J: Én evangélikus vagyok, István katolikus. Amikor megismerkedtünk, Istvánnak nehezére esett szólni, hogy menjünk ifire, hogy közelebb akar vinni engem a keresztény élethez, hogy ő is tudja intenzíven élni azt, ne kelljen visszafognia magát. Amikor igent mondtam, hogy érdekel ez és szívesen megyek vele ifire és misére, akkor erre kezdtük építeni a közös életünket. Amikor összeházasodtunk, komolyan gondoltuk a fogadalmakat, ígéreteket, amiket tettünk.

I: Készültünk a házasságra és tudatosan válaszoltunk a kérdésekre az esküvőn is. Sokaktól halljuk, hogy az esküvőjükön oda sem tudtak figyelni, azt sem tudták, mit mondtak.

J: A gyerekek vallása nem volt kérdés. István ígéretet tett arra, hogy katolikusnak kereszteltetjük őket, és azt nem lehet  fölülírni. Ezt jó megegyezésnek bizonyult. Nekem elég nehéz gyerek- és fiatal korom volt, ezért visszahúzódottabb voltam. Mindig azt éreztem, hogy visszanyomnak és bármilyen rossz gondolat visszafogott a lendületből. Így a házasságunkban is gyakran előfordult, hogy inkább beburkolóztam, mintsem elmondjam, hogy valami fájt vagy rosszul esett nekem. A házas hétvégés program nagyon sokat segített nekem…

I: Mind a kettőnknek… Megtanultuk azt, hogy az érzéseinkről beszéljünk, mondjuk ki például azt, ha valami rosszul esett, és így jobban kezeljük a helyzetet.

J: Én úgy érzem, most vagyok fejlődésben. István vezéregyéniségű és mindent ő kellett hogy megmondjon és tudjon. Ez nehéz volt nekem. Nem volt álláspontom, nem mertem megmondani, hogy márpedig én így gondolom és így szeretném. Úgy éreztem, alkalmazkodnom kell, mert ide kerültem Gyergyóba, és senkim sem volt itt. És amúgy sem volt egy biztos hátterem… Most érzem, hogy felszabadultabb vagyok, és jogom van arra, amit szeretnék. Persze, vannak konfliktusaink még mindig, pillatatok, amikor eluralkodik a félreértés, a sértődés. Ilyenkor a gyerekek is érzik…Most sem vagyunk tökéletesek, de csiszoljuk egymást minden nap.

S: A közösség is fontos megtartó erő nektek.

I: Mindig törekedtünk arra, hogy tartozzunk közösségbe. Ahogy az igényeink változtak, az ifiből továbbléptünk a JOC-ba (a Katolikus Munkás Fiatalok mozgalmába). Amikor megszülettek a nagyobb gyerekeink, megalakult a családos közösség, amelynek kezdettől tagjai vagyunk. A Főegyházmegyei Családpasztorációs Iroda által szervezett táborokba is jártunk egy darabig. Igyekeztünk minden évben részt venni egy lelkigyakorlatos táborban. A Szeretetváros közösségnek két családos táborán voltunk, a gyerektáboraiba pedig vittük a gyerekeinket és mi is ottragadtunk segíteni.

J: Lehet, hogy nem volt előny  a gyerekeinknek, hogy ott voltunk… (mosolyog).

I: Aztán lettek a házashétvégés táborok, mindkettőn ott voltunk, amit eddig szerveztek.

S: Beszélgessünk kicsit a családos közösségetekről!

J. Karácsony Tibor gyergyói káplánsága idejében indult ez a csoport.

I. Albert Kriszta segítő nővér biztatott, hogy menjünk el Marosvásárhelyre, a családkonferenciára. Három pár volt innen. A záró kör arról szólt, hogy ki mit tud tenni otthon. Gondoltuk, jó lenne egy közösséget alakítani. Hazajöttünk és következő vasárnap, a mise végén Tibi hirdette, hogy indítana egy csoportot fiatal családoknak. Találkozott a két vágy.

J. A Gondviselés működött.

I. Azóta két család teljesen kimaradt, de a többi hét megmaradt. Közben pedig majdnem mindenkinek van egy másik közössége is.

J. Tizennégy éve találkozunk minden második csütörtökön. Havi egy  csütörtök a férfiaké, egy a nőké és köztük vannak a családos alkalmak. Családoknál találkozunk és a házigazda szervezi a programot. Egy idő után kezdtünk a gyermekeknek is programot szervezni. A témát, amiről mi beszélgettünk, lebontottuk az ő szintjükre és a nagyobb gyerekek vezették a Szállást keres a Szent Családot is nagyon szeretik. A karácsony előtti kilenc napon házról-házra megyünk imádkozni vagy ötvenen. Van egy rész, amit a gyerekek olvasnak, és ők versengenek érte. Egy éve bevezettük, hogy a rendszeres találkozóink alkalmával a tíz éven felüli gyerekek külön találkoznak és arra a felnőtt csoport házigazdájának gyerekei készülnek.

I. Az előző találkozó házigazdáinál gyülekeznek a gyerekek, aztán nyolc órára odajönnek a felnőttekhez, beszámolnak és egy kicsi vacsorával zárjuk az alkalmat.   

J. Jó ez, mert egymás erősítik a gyerekek. Az iskolából is kapunk visszajelzést, hogy milyen jó nekik, mert ők már össze vannak szokva.

I. Szünetekben is együtt vannak, gólyabálra is közös csapattal mentek és megnyerték a versenyt. . Korán megismerik a közösséget és így könnyebben alkalmazkodnak.

J: Jól esik látni, hogy a gyerekekbe is belekódolódnak ezek az értékek, nem hiába mondják, hogy amit hozunk otthonról, az meghatároz. A baráti körükbe is beviszik az értékeket magaviseletükkel. Erzsébet még kicsi, ő még naív, elfogadja a dolgokat úgy, ahogy vannak… Próbáljuk afelé is vezetni őket, hogy ifibe járjanak, de nem találták még meg a megfelelő személyt, akinek az egyénisége megfogná őket. Összegyűlnek az ifisek, de nincs olyan tartalma, ami megragadná egy tizenöt-tizenhat éves figyelmét. Ők dúsgazdagok ingerekben. Gyakran járnak külföldre is, sokat láttak… Talán a humor szólítaná meg őket és az interaktív játékok… Ez mindennapi kérdésünk, hogy miként tudjuk úgy irányítani őket, hogy szívesen menjenek lelki programokra. Az is fontos nekünk, hogy figyeljünk oda a gyerekekre, hogy érezzék jól magukat velünk és amikor elmennek azt mondhassák: ” Milyen jó életet éltek Édesapa és Édesanya. Én is szeretnék úgy élni”. És kívánkozzanak vissza, ne kötelességből tegyék. Nehéz jól csinálni, igazi kihívás: jól döntöttem-e vajon, hogy elengedtem, vagy hogy nem engedtem el a gyermeket valahová.

I. Fontosnak tartjuk, hogy amit csak lehet adjunk meg nekik, legyen hova visszatérni, ha elmennek rossz felé.

J.  Mindenről beszélgetünk velük: drogokról, alkoholról, cigarettáról is. Minden témára van nyitottság és nyíltan el is mondják, ami történik. Megesett, hogy a barátaik snüsszöztek vagy ittak és őket is megkínálták, ők visszautasították, és mégsem lettek kiközösítve. Nemrég a nagy lányunk ment buliba és mondtam neki: „Addig menj el, amit nem kell majd szégyellned, úgy viselkedj, hogy azt soha ne bánd meg, mert lehet, hogy most élvezed, de holnap-holnapután keserűséget okoz.” Ő így válaszolt: „Tudod, hogy nem csinálom. Bízzál bennem!” Persze, ez nem azt jelenti, hogy nem hibáznak, de próbálkozunk együtt.

I. A bizalom megvan, és tudják, hogy nem harapjuk le a fejüket.

S: Sikeres sportolók is a gyerekeitek. Hogyan vált ez ennyire fontossá életükben?

I: Én is mindig szerettem sportolni, több mindent kipróbáltam, többhöz is konyítok valamennyire. Igyekeztünk arra, hogy gyerekeink egészséges életmódot éljenek és tartozzanak is valahová, ahol a fegyelem is megvan. Áront elvittem ötévesen gyerek hokitornára, és ő azonnal be is akart menni a jégre, de aztán mondtuk, hogy nem úgy megy az, először edzésre kell járni. Érdekes, hogy korábban hallani sem akart róla, még a pálya közelébe se mehettünk. Megegyeztünk, hogy két hétig jár és utána elbeszélgetünk arról, hogy szeretne-e hokizni, és ha igen, akkor rendszeresen kell járnia. Úgy döntött, hogy akarja… Sokszor kellett biztatni, de sikerélményei is voltak.

Együtt is sportoltunk. A Családi Sportnapokon többször részt vettünk és háromszor meg is nyertük. A város legsportosabb családja cím egyelőre a miénk… (nagyot nevet)

J: Júlia, a nagyobbik lányunk úgy került a hokiba, hogy amikor Áront délben kivettük a napköziből az edzés miatt és neki ott kellett maradnia aludni, kérte, hogy őt is vegyük ki, de mi azt mondtuk, hogy akkor valamit kell csinálnia, csak úgy, potyára nem vesszük ki. A következő évben eldöntötte, hogy ő is megy „korisuliba”. Ott aztán jött a hokinadrág és a hokibot… Szép lassan megkedvelte, élete részévé vált. Járt ritmikus tornára is, ami elég jól ment egy darabig, de végül a hokit választotta.

I. Néptáncolni is jártak egy ideig, de aztán megvetették a lábukat…

J. Mondták, hogy ne erőltessük, mert nem szeretik. A kisebbik lányunk, Erzsébet kosarazik. A sport neveli őket.

I. Megtanulták beosztani az idejüket, mert nagyon kevés szabad idejük volt. A sport mellett nagyon jól tanulnak is.

J. Nemrég beszélgettünk anyósommal arról, milyen jó, hogy a gyerekek felvállalják a templomba járást és nem szégyellik, hogy hisznek Istenben. Az 1út zarándoklatot itt, Gyergyószentmiklóson István szervezte, és a gyerekeink azon is részt vettek. Az ilyesmi pedig egy tininek általában ciki…

I. A főteret azért kihagyták… (huncut mosoly)

J. Igen, a Szent István templomtól csatlakoztak. Nem könnyű felvállalni a vallásosságot egy menő sport mellett. Mikor például először a templomba megy és utána hokizni. Ennek azonban bele kell férnie. Lehet, hogy azért csinálják, mert meg akarnak felelni nekünk, de csinálják.

I. Mindig közösen oldottuk meg az ilyen helyzeteket. Általában szombat-vasárnap voltak a meccsek, én kinéztem, hogy mikor van a közelben mise és megoldottuk, hogy minden férjen bele. Néha szóltam az edzőnek, hogy lehet, hogy nem érünk vissza pontosan a következő meccsre, de végül kezdésre ott voltunk.

S. István, Te erdész vagy. Hogyan hat a természetszereteted a gyerekekre?

I. Próbálkoztunk, és szeretik ők is a természetet. Eljöttek velem gyalog Csíksomlyóra, teljesítménytúrán is vettünk részt, ahol harminc kilométert gyalogoltunk. Olykor azonnal a lustaság győz, és ki is fáradnak  a sportban, így aztán szabad idejükben pihenésre vágynak.  

S. Te gyerek korodból hozod a természetközelséget?

I. Igen, szeretettem járni a természetet, és a szüleimmel is mindig mentünk. Egyik vasárnap gyűjtöttünk valamit, a másikon pedig kirándultunk valamerre, vagy fürödtünk a Békényben. A cserkészcsapatba is beálltam, amikor megalakult, de akkor már tudtam, hogy erdész akarok lenni. Nehezen jött össze, háromszor felvételiztem, közben katona is voltam, de végül sikerült. Kitartó vagyok sok mindenben, a hibáimban is…  Az elején,  amikor szembesültem azzal, hogy nem csak kirándulás ez a szakma, kicsit csalódtam benne, de örvendek a döntésemnek.

S. Hadd térjünk vissza kicsit közösségi elköteleződésetekre! Az év elején részt vettetek a Házas Hétvége magyarországi vezetőképzőjén is…

I. A régió felelősök küldtek, hogy vegyünk részt ezen az online képzésen és szívesen tettük. Öt erdélyi pár vehetett részt, mi képviseltük a csík-gyergyói régiót.

J. Megvan bennünk a vágy, hogy ne monoton keresztény életet éljünk, hanem legyen kihívás is. Úgy látszik, megadatik. Remélem, megkapjuk a kegyelmet is hozzá és növekedtünk.

S. Jutka, te evangélikus vagy. Nem hiányzik eredeti felekezeted?

J. Édesapám unitárius, édesanyám evangélikus volt. Minket azonban nem neveltek keresztény szellemben, csak a kötelező eseményeken vettünk részt. Most pedig annyit járok szentmisére és annyira gyakorolom a katolikus vallást, hogy akár át is térhetnék, de a gyökereim miatt ragaszkodom mégis az eredeti vallásomhoz. A gyermekeknek is tetszik, hogy „Anya más”.

 I. Egy lelkigyakorlaton történt, hogy a pap megkérdezte, hogy van-e más vallású és amikor Jutka jelentkezett, nagyon meglepődött a pap, mert azt hitte, jól ismeri és minden vasárnap ott látja a templomban.

S. Mit szeretnétek még zárszóként elmondani?

J. Én nagyon hálás vagyok Istvánért. A nehéz ifjúságom után István adott családot, biztonságot, jó életet. Jól megvagyunk egymással, szeretjük egymást és a gyerekek is boldoggá tesznek. Ez beteljesülést jelent nekem.

I. Én még azt akarom elmondani, hogy sokáig csak külön-külön imádkoztunk és nehezen ment, hogy együtt is tegyük. Kimerült egy-egy Miatyánkban, Üdvözlégyben. Aztán a Házas Hétvégében imahátteret vállalunk és jó élményeink voltak vele. Sokkal közelebb hozott egymáshoz az, hogy szabad imában meg tudtunk nyílni egymás előtt. Volt úgy, hogy bementünk a templomba és ott imádkoztunk hangosan. Megszűnt a világ számunkra, azt sem tudjuk, hogy járt-e be valaki az alatt. Ez élmény nagyon jó érzéssel töltött el és sokszor visszatér.

(Az interjú rövidebb, nyomtatott változata a Vasárnap hetilap 2021. szeptember 19-ei számában jelent meg.)

MEGOSZTÁS