2023 augusztusában lesz a lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozó

0
1513
Archív felvétel/Vatican News

A világ fiataljait 2023. augusztus 1-6. között várják a portugál fővárosba. D. Manuel Clemente bíboros, lisszaboni pátriárka az esemény kapcsán hangsúlyozta: a készülődés következő 22 hónapja legyen az evangelizáció ideje mindenki számára.

Az Ifjúsági Világtalálkozót három évente tartják meg nemzetközi szinten, viszont a világjárvány miatt egy évvel elhalasztották, így a 2019-es panamai találkozót a 2023-as követi. A portugál fővárosban és az ország 21 egyházmegyéjében megalakultak a szervező bizottságok és az előkészülést, lelki felkészülést segítő csoportok – tudósít a Vatikáni Rádió honlapján. Jelenleg mintegy 400 önkéntes segíti a szervezők munkáját, akik elsősorban portugál fiatalok. Tavaly októberben bemutatták a világtalálkozó hivatalos arculatát, valamint idén januárban a himnuszt is, amelyet Szűz Mária ihletett. Olyan dal ez, amely mindenkit arra hív, hogy figyeljen Máriára és készen álljon a szolgálatra, valamint, hogy terjessze az evangéliumot szerte a nagyvilágban.

Mária példájára szolgálni: erre szólít fel a himnusz

Jézus Anyjára és a missziós lendületre szegezett tekintet – ez áll a dalban, amely hivatalosan elkíséri a fiatalokat a találkozón, arra ösztönözve őket, hogy induljanak el és vigyék el Isten szavát a világba. A szervező bizottság január 27-én, szerdán, a 34. panamai Ifjúsági Világtalálkozó záró miséjének második évfordulóján mutatta be a himnusz zenéjét, szövegét és a feldolgozásokat.

„Örömmel hívjuk a világ minden táján élő fiatalokat, hogy folytassák a hit zarándoklatát az Ifjúsági Világtalálkozón keresztül, és imádkozzanak együtt, amíg várják a szentatyával való következő találkozást” – olvasható a Világiak, a család és az élet dikasztérium honlapján. Az Ifjúsági Világtalálkozó himnusza nemcsak az esemény népszerűsítésének eszköze, hanem mindenekelőtt egy ima, amely különféle nyelvekre lefordítva a helyi egyházakban is felcsendül. A „Há Pressa no Ar” („Sietség érezhető a levegőben”) cím közvetlenül az Ifjúsági Világtalálkozó mottójára utal, amelyet a pápa választott: „Mária útnak indult, és sietett” (vö. Lk 1,39). A himnusznak két szerzője van: a szöveget João Paulo Vaz írta, a zenét Pedro Ferreira zeneszerző komponálta, mindketten a közép-portugáliai Coimbra egyházmegyéből származnak. A feldolgozásokat Carlos Garcia zenész készítette. A témát két változatban rögzítették: portugál nyelven, ami az eredeti, illetve nemzetközi változatban, vagyis angolul, spanyolul, franciául és olaszul. Országos versenyen választotta ki szakmai zsűri a nyertes szerzeményt több mint száz pályázat közül. A himnusz kapcsán arra kérték a fiatalokat, hogy tartsák szem előtt a pápa által a lisszaboni rendezvényre választott témát, valamint az Ifjúsági Világtalálkozó célkitűzéseit, mindenekelőtt az evangelizációt, és utaljanak a portugál kultúrára is.

A dallam a szöveg előtt született meg – mondják a szerzők. A 41 éves Pedro Ferreira zeneszerző előbb zongorán, majd egy kis zenész csoporttal komponálta meg a művet. Ezt követte a szöveg hozzáadása az 51 éves João Paulo Vaz atya részéről. Egyházmegyei szinten ugyanakkor Virágvasárnap helyett Krisztus király vasárnapján tartják az Ifjúsági Világnapot. Ferenc pápa 2020 november végén bejelentette, hogy miután meghallgatott különböző véleményeket, valamint az ifjúság pasztorációért felelős világiak, a család és az élet dikasztériumát, elhatározta, hogy 2021-től kezdve az Ifjúsági Világnapok egyházmegyei ünneplését Virágvasárnap helyett Krisztus Király vasárnapján tartják. A középpont továbbra is Jézus Krisztus, az ember Megváltójának misztériuma, mint ahogy Szent II. János Pál, az Ifjúsági Világnapok kezdeményezője és patrónusa hangsúlyozta. A lengyel pápa 35 éve indította útjára a találkozót.

Horváth Hajnalka; Gabriella Ceraso/Somogyi Viktória