Az időseket ünnepelték Szentegyházán

0
1350

A Szent Gellért Alapítvány munkatársai és fiatal önkéntesei odafigyelésük jeléül idén is élelmiszercsomagokkal mosolyogtatták meg a szentegyházi időseket, a már hagyományosnak számító idősek napján, melyet Szentegyháza Város Önkormányzata szervezett.

Ünnepnapokon minden alkalommal, különleges személyeket ünnepelünk – írták a Szent Gellért Alapítvány Facebook-oldalán. Október 1-je az idősek nemzetközi világnapja kiemelkedő alkalom arra, hogy köszöntsük szépkorba lépett családtagjainkat, barátainkat és ismerőseinket. Igen, ünnepelni kell őket, hiszen az ő példájukon keresztül tanulhatjuk meg, hogy miképpen lehet ötven év után is boldog házasságban élni, hogyan kell egy gyermekkor óta tartó barátságot ápolni és fenntartani, valamint csak általuk tudjuk azt az érzést megélni, amikor szerető karjukkal átölelnek egy nehéz nap után.