Középiskolások ismerkedtek a Papnevelő Intézettel és a papi hivatással

0
1671
A fiatalok Kovács Gergely érsekkel is beszélgethettek. Fotók: Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség Facebook-oldal

A májusban elkezdődött Pre-Szemináriumi Talákozó (PSZT) nevet viselő hosszútávú, egyházmegyéket átfogó projekt keretében a székesegyház Szent Mihály-napi búcsújára Gyulafehérvárra zarándokolt 14 középiskolás fiatal is, akikben érlelődik a papi hivatás gondolata.

Az ünnepi szentmisét követően a szeminárium elöljárói a Papnevelő Intézetben fogadták a fiatalokat, ahol bemutatták a kispapok életét, de kötetlenül beszélgettek a papi hivatásról, a szemináriumi életről is.

A csapatot ebéd közben Kovács Gergely érsek is meglátogatta, akivel közvetlenül, bensőséges hangulatban beszélgethettek az ünnepre zarándokként érkező fiatalok.

A találkozó végén a fiúk meghívást kaptak a november végére szervezett nyílt hétvégére is, amelynek keretében még inkább betekintést nyerhetnek a szeminárium életébe.

Forrás: Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség Facebook-oldal

A Szent Mihály-napi búcsúról itt olvashatnak részletesebben:

A Pre-Szemináriumi Találkozó elnevezésű kezdeményezésről itt találnak részletesebb összefoglalót: