Hagyjuk felnőni a kamaszokat

0
314
Illusztráció: Pexels

Sokoldalú szemléletet igényel az, hogy megérthessük összetett világunkat, a felnőttkorhoz közeledő gyermek számára pedig ennek a világnak a megértése talán még bonyolultabb. Ennél is nehezebb ugyanakkor megérteni a kamasz világát. Hogyan neveljünk úgy serdülőt, hogy jó szándékú, jó tűrőképességű, fejlődni képes ember, egyáltalán valódi felnőtt váljon belőle? Van rá módszer.

Amikor a kamasz felépíti magában a világot, általában olyan dimenziót képzel el, amiben rend van, az értékek működőképesek, ahol minden logikus, ahol a jó és a rossz, az igaz és a hamis világosan elkülönül egymástól. A felnőttnek valóban biztonságot nyújtó környezetben kell nevelnie a gyermekét, viszont ez a felnőttek által teremtett világ, amely az ő tudásukra épül. Amikor a kamasz elkezdi felépíteni a saját világát, nem lesz képes többre, mint amit a szüleitől látott. Plesek Zoltán kolozsvári pszichológus, pszichoterapeuta a következőképpen magyarázza a serdülők gondolkodását: a kamasz környezetében élő felnőttek részben követendő példák a számára, részben ellenpéldák. A szülők, rokonok, tanárok, barátok részben modellek, részben ellenszenvet is kiváltó figurák. Egy tinédzser számára az általa sikeresnek tekintett személy lesz példakép, akit pedig nem szeretnének „lemásolni”, az kompromisszumok szerint él: például olyan szülő, aki elhanyagolja a családját a munkája miatt, hiszen a kamaszok természetesnek tartják, hogy a család meg tud élni valahogyan, valamiből.

„Azért is nehéz megérteni a kamaszok világát, mert, míg látszólag elfogadják a felnőttek értékrendszerét, a döntéseik mégis ellentmondanak a szülők elképzeléseinek, hiszen részben egyetértenek velük, részben nem. Felnőttként tudjuk, hogy miért kell kompromisszumokat kötni, időnként tovább dolgozni, tudjuk, miért fontos a pénz, tudjuk, milyen áldozatokat kell hozni, hogy a családot fenn tudjuk tartani. A kamasz ezzel szemben csak azt látja, hogy az egyik szülője állandóan a háztartásbeli feladatokkal van elfoglalva, a másik pedig feláldozza a munkájáért a családot. Legalábbis így látja a fiatal azt, hogy nem tudja a szülő a teljes idejét csak a családnak szentelni” – magyarázza a szakember. A kamasz mindig jobbá akar válni, mint a környezetében élő emberek, ugyanakkor számára pozitív értékeket könnyen átvesz a tágabb közegből: szociális környezetből, iskolából. A felnövő fiatal abszolút értékben látja a dolgokat: vagy teljesül számára valami, vagy nem, középút nincs. Ebből származik, hogy a kamasz gondolkodása hajlamos a fanatizmusra, illetve az ezzel időnként együtt járó kegyetlenségre, agresszív jellemre önmagával és másokkal szemben egyaránt. Nehéz alkalmazkodnia, felnőnie ahhoz a tényhez, hogy számos kitűzött célunk közül nem minden sikerül: van serdülő, aki nem tudja megérteni, hogy egy felnőttnek miért nem jutott ideje befejezni a megígért munkát. Számára még ismeretlen az, hogy valakinek sok a munkája, kicsúszik a határidőből. Egy fiatal ekkor találkozik azzal a mindennapi életet átszövő ténnyel, hogy amíg egy dolgot megteszek, addig lehet elvesztek egy másikat.

Ne utasítsunk, elemezzünk!

Ha a kamasz környezete kiskorától kezdve nem volt megfelelően támogató, nem nyújtott elég biztonságérzetet, akkor olyan helyzetbe kerül a fiatal, mint Shakespeare Rómeója és Júliája: abszolút értékként élnek meg valamit, mint a dráma főszereplői a szerelmet, ha pedig az nem tud megvalósulni, összeomlik a világ. A pszichológus felhívja a figyelmet: felnőttként megszoktuk, hogy a gyermeknevelés arról szól, hogy megmondjuk a kis családtagnak, hogyan cselekedjen, viselkedjen, illetve ugyanezt ismételjük a kamaszok esetében is, és azzal szembesülünk, hogy a fiatal, ilyen tanácsokat kapva, nagyon gyakran elbukik. Hiszen a tágabb szociális környezetben felvetődő problémák egyediek, összetettek, egy szülő nem mindig tudja otthonról megmondani, hogy minden egyes esetben hogyan kell viselkedni. A kamasz a környezetében élő hiteles emberekre ugyanakkor odafigyel. A hitelességemet pedig szülőként úgy tudom megtartani, hogy nem csak látszatbeszélgetéseket folytatok le vele, hanem valóban odafigyelek rá.

Legyen a családban érték a társadalom által elfogadott nyitottság, jószándékúság, tűrőképesség, ne az önzés, a törtetés legyen a minta / Illusztráció: Pixabay

„Ha a kommunikáció csupán utasításokban merül ki, és nem veszem figyelembe, hogyan éli meg ő az adott helyzetet, nem fog tudni alkalmazkodni, problémát megoldani. A kamasz otthonról hallja a dogmát, hogy ezt így kell tenni, úgy kell mondani, aminek állandóan megissza a levét, hiszen ha mindig önmagát helyezi előtérbe, kiutálják, ha pedig mindig másokat helyez önmaga elé, akkor az egészséges önbizalma sérül. Ha pedig egy idő után már nem is tudja betartani a hiteles felnőttek utasításait, lelkiismeret-furdalása lesz. Egy otthonról hozott, kész, túláltalánosított tanács legtöbb esetben nem oldja meg az egyes egyedi helyzeteket” – magyarázza Plesek Zoltán.

Valódi, segítő beszélgetés nincs odafigyelés nélkül. Gyakoroltatnunk kell a gyermekkel a helyzet elemzését, más problémákkal való összehasonlítását beszélgetések során, nem utasítani kell, hanem megtanítani mérlegelni: lehetséges következményeket, döntések árát felvázolni. Így a kamasz sem lepődik meg egy-egy döntése következményétől, ráadásul a felelősség terhét és áldását is egyszerre gyakorolhatja. A küzdés így a személyes fejlődés küzdelme lesz, nem pedig merev dogmák miatti, értelmetlen szenvedés. Fontos, hogy így aktív szereplővé válik a gyermek a problémamegoldás során, az önbizalma egészségesen fejlődik, legközelebb pedig egészen más lelkesedéssel mer szembesülni a problémákkal.

Segítsünk, de ne oldjuk meg helyette

Amikor valakivel közöljük a bajunkat, elkezdjük beszéd közben kiiktatni az ellentmondásokat, és sokszor éppen így, a kommunikáció közben jövünk rá a megoldásra, miközben előtte hosszú, önmagunkban lezajlott őrlődéssel sem sikerült dűlőre jutni – éppen ezért már csak azzal, hogy valakit meghallgatok, segítek neki a problémamegoldásban. Ha pedig megértést is tanúsítok, akkor a másik nem azt fogja érezni, hogy ő a gyenge, hanem hogy egyszerűen egy-egy feladat erőt követel. Ugyanakkor nem bagatellizálhatjuk el a panaszkodó kamasz baját, nem mondhatjuk neki, hogy nem volt miben elfáradnod, nincs miért sírnod, hiszen míg a szülő számára apró-cseprő ügyről van szó, a gyermeke valóban nehéz helyzetként élheti azt meg: különbözőek vagyunk, egyénenként változó, erősen szubjektív világképpel rendelkezünk.

A kamaszt nem utasítani kell, hanem megtanítani mérlegelni: éreznie kell a döntése következményét. / Illusztráció: Pixabay

„Ugyanakkor végig kell hallgatni, hogy eddig milyen próbálkozásai voltak a helyzet megoldására vonatkozóan, de ezt se utasítás kövesse, hanem inkább ötletelés: a kamasz itt beláthatja, hogy a szülő, mint külső, higgadt szemlélő talán nem ad rossz tanácsot, de a végső döntést neki kell meghoznia. Végül fel kell hívni a serdülő figyelmét az egyes döntések lehetséges árára: megéri-e ez neked, akarod-e, tudod-e ezt vállalni? Így válik a beszélgetés, a nevelés fejlesztővé, támogatóvá, segítséggé, ami előreviszi az útkereső fiatalt” – hívja fel a figyelmet a pszichoterapeuta. Ha belegondolunk, a felnőtt-felnőtt kapcsolatokban is ez a fajta beszélgetés vezet eredményre, ezekre is vágyunk, mert úgy érezzük, hogy erőt adnak, hogy újra és újra nekivágjunk a nehézségnek, amíg megoldjuk azt. Sokszor hallani olyan emberekről, akik már lassan életük dele felé haladnak, mégis mintha megrekedtek volna a tinédzserkorban, és ez nem véletlen: egy kamasz felnőtté válása ugyanis azon múlik, hogy hányszor próbálkozik valóban az élet problémáinak a megoldásával önmaga, segítséggel, de nem kész utasítások nyomán.

A serdülő abszolút értékben látja a dolgokat: vagy teljesül számára valami, vagy nem, középút nincs. Meg kell tanulnia kompromisszumot kötni. / Illusztráció: Pixabay

Egy-egy ilyen segítő beszélgetés akkor működhet helyesen, ha felnőttként kezeljük a kisebbik felet. A kamaszokra hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint olyan gyermekekre, akik lassan kezdenek felnőni, de ha hagyjuk, hogy megismerjék a felelősséget, ergo minél több helyzetben felnőttként viselkedjenek, akkor fognak igazán a felnőtté válás útján haladni. Plesek Zoltán leszögezi: a felnőttként való kezelés ugyanakkor azt is jelenti, hogy nem fogadom el a nyivákolást, az önsajnáltatást, a tehetetlenséget a részéről, hanem úgy beszélek vele, mint aki képes felülkerekedni a problémán, ugyanakkor a döntését is elfogadom, és már nem vállalok felelősséget helyette szülőként. A mindennapokban, szülőként nagyon gyakran eltérünk ezektől a szabályoktól: sokszor, miután meghallgatunk egy panaszt, vallomást, rögtön az illető hibáira hívjuk fel a figyelmet, mondván, hogy nem volt elég kitartó, nem volt őszinte, ezzel pedig fekete-fehér képet festünk az illetőről, és nem nyújtunk valódi segítséget.

Milyen legyen, hogy majd elfogadják?

„Elemzéssel, ötleteléssel és nem konzervmegoldással kell ilyenkor előállni, hiszen a kamasz csak akkor tud felnőni, ha maga vívja meg a harcait. A felnőtté válás egyik alaptörvénye a munkaképesség: az, hogy valamilyen értéket tudok létrehozni a társadalom számára, ezért egyfajta szerepet, megélhetést kapok a társadalomtól. Ahhoz azonban, hogy a társadalom befogadjon, bizonyos kritériumokat nekem is teljesítenem kell” – mondja a szakember. A felelős felnőtt ember munkaképes, döntésképes. James Reed és Paul G. Stoltz nyomán azokat az embereket fogadják el a munkahelyeken, akikről úgy látják, hogy az adott területen tájékozottak, érdeklődőek, nyitottak.

A társadalom többi tagja ugyanakkor azokat fogadja be elsősorban, akikben jó szándékot érzékelnek, akik azt nézik, miben tudják segíteni a csapatot, amiben dolgoznak, és nem másokon gázolnak át önös érdekeik érvényesítése miatt. De legalább ennyire fontos elvárás az ellenálló képesség is: minden munkafolyamatban vannak nehézségek, fennakadások, ezt egy valódi felnőtt tudomásul veszi és igyekszik hozzá alkalmazkodni, nem rögtön kétségbeeséssel reagál. A kérdés az: mit teszünk azért, hogy a kamaszainkat ebbe az irányba tereljük, fejlesszük? Elsősorban az említett tényezőkre értékként kell tekintenünk: a nyitottság, a jószándékúság, a tűrőképesség legyen érték a családban, ne az önzés, a törtetés. Minden kamasz annyira fejlődik, amennyire esélye lesz ezeket látni, elsajátítani – összegzi Plesek Zoltán.

Ha döntött, azt el kell fogadnunk. Hiszen meg kell tanulnia, mivel jár egy-egy választás. / Illusztráció: Pexels

Hitelesnek kell lennünk A kamaszkor és fiatal felnőttkor egyik tipikus jelmondata a Lépj túl a korlátaidon – ezek a kihívások viszont könnyen a tiltott világból érkezhetnek. A felnőttnek bizonyos dolgoktól – drogoktól, a túl korai szexuális élettől, a virtuális világ veszélyeitől – védenie kell a kamaszt, de sokszor nem figyel eléggé oda rá, nem közli az ezzel kapcsolatos információkat a tinédzserrel, vagy nem tudja vele megértetni a korlátokat, ugyanakkor sokszor rossz példát is mutat. Nekem szabad, mert felnőtt vagyok, de neked nem, mert gyerek vagy – ez a hozzáállás arra sarkallja a gyereket, hogy a tiltott dolgot kipróbálja. Ha pedig azt látja a kamasz a felnőttben, hogy fél a drogoktól, nem érti a virtuális világot, tiltja is ezeket, ezért a fiatal ott látja a fejlődésének a lehetőségét, ahol a legveszélyesebb. A mai értelmes kamaszok érzik, hogy fejlődniük kell, néha el is hiszik, hogy a nagyon tiltott világ visszatéríthetetlen veszteségeket is okozhat, de nagyon nehezen kapnak hiteles választ a kérdéseikre. Egy felnőtt csak úgy tud hiteles lenni és úgy tudja megvédeni a gyermekét a veszélyektől, ha megfelelő időt szakít rá. A mai kamasz védettségének lehetősége az, ha olyan felnőttel találkozik, aki elég jártas azokban a veszélyekben, amelyek a tinédzsert vonzzák. Mindezekről úgy kell beszélni a gyerekkel, hogy értse, a felnőtt valóban többet tud róla, mint ő. Az is nagyon fontos, hogy felnőttként következetes legyek, azaz amit mondok, azt a másik lássa a spontán döntéseimben, megélt életemben. Ha például egy szakember a fiatalnak egy káros szenvedély komoly hatását ecseteli, de kiderül, hogy egész életében cigarettázott, és még mindig nem hagyta el, már nem lesz elfogadható a magyarázkodás a kamasz számára. Hiteles „magyarázót” nehéz találni, de nyitott szemmel kell járni, hogy ha ilyet talál a szülő, egy-egy beszélgetésből a kamasz gyermeke fejlődni tudjon.