A remény követői legyenek

0
1236

Lelki túrán vettek részt a Szatmári Egyházmegyében működő Szent Ignác-i lelkiségű csoportok. A túra helyszínét a Nagybánya környéki hegyek szolgáltatták. A Szatmári Egyházmegye Világiak Irodája szervezésében Pakot Géza jezsuita és önkéntes munkatársai készítették elő a túra témáját – adta hírül a Szatmári Egyházmegye Világiak Irodája Facebook-oldalán.

A lelki túrán a résztvevők Szent Pál Rómaiakhoz írt levelének 8. fejezetét vették át a keresztény reményről, és a természet csendes megfigyelése után három körben foglalkoztak a megadott szakasszal.
Első körben arról gondolkodtak el a résztvevők, mit mutatott meg Isten számukra az utóbbi időben. Majd a következő két megosztásban arról beszélgettek, mire hívja Isten szűkebb és tágabb közösségeiket, valamint arról, mire indítja Isten a keresztényeket a világban.

A program végén elhangzott a résztvevők részéről, hogy megtapasztalhatták, mennyire fontos és hasznos a figyelmes jelenlét, valamint tudatosíthatták, hogy a mindennapokban a remény közvetítői legyenek ott, ahol éppen vannak.

Forrás és fotók: Szatmári Egyházmegye Világiak Irodája Facebook-oldala