Ami a NEK-en kezdődött, az nem marad a NEK-en

0
1733

„Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87,7) A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus mottója a zsoltáros hitből fakadó öröménekére emlékeztet, és egyben a kongresszus lényegét tárta elénk: az Úr Jézust, aki valóságosan jelen van az Eucharisztiában. Mindemellett a kongresszusra való készületi idő során többször találkozhattunk a felhívással: Találkozz Jézussal Budapesten.

Hasonló vággyal a szívünkben indultunk útra mi is a ferencesekkel karöltve (négy ferences testvér és 23 fiatal), hogy bekapcsolódva a közös imákba, hallgatva a tanításokat, erőt és bátorítást merítve az elhangzó tanúságtételekből, nyitott és befogadó szívvel éljük át a Jézussal való találkozást az eucharisztia ünneplésében.

A NEK-en való részvétel lehetőséget adott arra, hogy egy teljes héten keresztül az eucharisztiát helyezzük mindennapjaink középpontjába, és lehetőséget adott arra is, hogy mindinkább megértsük e misztérium jelentőségét nemcsak saját életünkben, hanem az egyház gyakorlatában is.

A nyitóünnepséget követően a kongresszus második napja a jóság napja elnevezést kapta. A reggeli dicséret rövid elmélkedésében Veres András győri megyéspüspök arra hívta fel a figyelmet, hogy fontos különbséget tenni a Lélek ajándékai és gyümölcsei között, hiszen a lelki ajándékokban nem mindenki egyformán ugyanabból részesül, de mindenki kap ilyen ajándékokat és ezek kell gyümölcsöt teremjenek az életünkben. Úgy gondolom, hogy már a kongresszus második napján felfedezhettük Isten jóságos szeretetét a körülöttünk lévő emberekben, a mosolyokban, az örömteli találkozásokban, a meghatódottságtól könnyes szemekben. Szabó Konstantin görögkatolikus áldozópap tanúságtétele végén így imádkozott: „Krisztus Istenünk, ki magad vagy a törvény és a próféták teljessége, ki végrehajtottad Atyád egész üdvgondozását töltsd be örömmel és vígsággal szívünket. Kívánom, hogy ez az Eucharisztikus Kongresszus sok örömöt és vígságot hozzon az egész világnak.”

Már az első szentmisében megtapasztalhattunk egy különös ajándékot, melyet egyetlen szóval tudok a leginkább kifejezni: felemelkedés. Felemelő volt látni a bíborosatyákat, a püspökatyákat, a papokat; felemelő volt hallani a zenei szolgálatot teljesítő lelkes kórustagokat; felemelő volt több száz emberrel egyszerre énekelni az Úr imádságát. Örömmel és vígsággal töltött el, hogy a világ megannyi pontjáról összegyűlve, különbözőségeink ellenére célunk közös volt: hálát adni és dicsőíteni az eucharisztiában jelen lévő Jézust.

Harmadik nap: a békesség napja. „Az Eucharisztia kimeríthetetlen, végtelen és örök; a béke szentsége”, fogalmazott Gérald Lacroix kanadai bíboros, aki katekézisében arra bátorított, hogy merjük használni Jézus köszöntését: Békesség nektek! Jézus lelke csendben tölt el és szinte észrevétlenül hívja meg magát az életünkbe és amikor összegyűlünk Krisztus asztalánál békesség tölt el bennünket. A szentmisében Jose Serofia Palma, Cebu érseke, aki a Fülöp-szigetekről érkezett közénk, folytatta az előzően elhangzott gondolatokat: „Isten békéje abból fakad, hogy Isten nagy családjához tartozunk.” Éppen ezért, ha tudatosítjuk magunkban, hogy Isten gyermekei vagyunk, akkor megtaláljuk belső békénket.

A választható délutáni fakultációk közül én a németországi Johannes Hartl előadását választottam, aki az augsburgi Imádság Háza alapítója. Előadásának címe: „A szépség vonzásában. Isten szépségének felfedezése az imádságban” volt. Hartl a maga egyszerűségével, őszinteségével, hitelességével ragadta meg a teremben lévő több száz jelenlévő figyelmét, miközben arról beszélt, hogy van valami gyönyörű abban, ahogy Isten szeret minket. Szükségünk van épp ezért a szépségre, hiszen Isten is szépnek teremtette a világot. „A szépség a szeretet megmutatkozása” – mondta Hartl.

A szerdai nap a türelem napja volt és egyben a teljes megérkezés napja is. Már rutinosan ültünk fel az autóbuszra, amely a Hungexpora vitt, könnyedén átjutottunk az ellenőrzőkapukon, lazán szürcsölgettük be a finom kávénkat miközben az előző napi élményeket meséltük egymásnak. Ezt követően Charles Maung Bo bíboros, aki Mianmarból érkezett közénk, katekézisében a türelemről tanított. Az eucharisztia a türelem szentsége, melyben Isten valóban jelen van és türelmesen vár minket. Arra vár, hogy megnyissuk a szívünket előtte. Türelmeseknek kell lennünk a hitben, hiszen csak ez mutatja meg Isten számunkra elrendelt útját. Az életünkre vonatkozólag különösen is megérintett a következő gondolata: „az élet gyenge növény, melyet a türelem erős fává nevel”.

Ezt követően Moyses Azevedo, a Katolikus Shalom Közösség alapítója Brazíliából tanúságtételében kifejtette, hogy meg kell szülessen bennünk a vágy arra, hogy felajánljuk önmagunkat és az életünket Istennek. „Fel kell fedezni azt a boldogságot, aminek van neve és arca! – Jézus Krisztust.” Tanúságtétele végén Erdő Péter bíboros vezetésével a jelen lévő összes püspök és pap megáldott minket fiatalokat. Különös élmény volt. „Ennyi paptól még sosem kaptunk áldást!” – hangzott el a mögöttem lévő sorban a lelkes felkiáltás. A szerdai nap kiemelkedő eseménye mégis a délutáni szentmise volt, melyen a gazdagréti Szent Angyalok-templomban vettünk részt. A szentmise főcelebránsa a guineai Robert Sarah bíboros volt, aki a hagyományos katolikus tanítás erőteljes képviselője és védelmezője. A Boldogságos Szűz Mária születésének ünnepén Sarah bíboros homíliájában a következőképpen fogalmazott: „Mária olyan szép és tiszta volt, hogy Isten, mint tükörben, úgy látta magát benne.” Mária emlékeztet bennünket saját élethivatásunk felismerésére és általa kaptuk meg az utat annak beteljesítésére – tette hozzá a bíboros.

A szentmise után a Weiner Szakgimnázium vonószenekar és a Szent Angyalok-templom kórusának hangversenyét hallgathattuk meg. Csodálatos volt! Felemelő volt!

A kongresszus ötödik napja a remény napja volt. Napunk csúcsa a kétórás szentségimádás volt a Szent István-bazilikában. Több százan énekeltünk és imádkoztunk közösen, illetve dicsőítettük az oltáriszentségben jelen lévő Jézust. Zengett a bazilika a hagyományos gregorián dallamoktól, taizéi daloktól és a dicsőítő énekektől. Úgy gondolom, hogy a sok értékes gondolat, tanítás után megpihent a lelkünk és megtapasztalhatóvá vált John Onaiyekan nigériai bíboros délelőtti katekézisében elhangzott gondolata: „Isten a közösségben van és a közösség Istenben. Az eucharisztikus üzenet magja, hogy Isten az egész emberiséget szereti!”

A pénteki nap a hit napja volt. Minden tanítás mellett kiemelten megérintett Áder János köztársasági elnök tanúságtétele. Beszédének végén így fogalmazott: „Sokan gondolják, hogy Isten úgy segíti meg őket, hogy leül melléjük a padra vagy melléjük lép az utcán és megkérdezi: miben segíthetek? Az Isten keresése, befogadása cselekvő aktivitást jelent. A hit nem lehet passzív. Jeleket mindannyian kapunk, csak rajtunk múlik, hogy sztorinak vagy példázatnak tekintjük. Csak rajtunk múlik, hogy a véletlent vagy Isten keze munkáját látjuk benne. Ha az isteni törvények szerint élsz, ha jól sáfárkodsz a rád bízott talentumokkal, ha nem fizikai valójában, hanem szívedben, lelkedben, cselekedeteidben keresed Istent: akkor meg is találod.” Péntek este Ákos koncerten és a Forráspont Ifjúsági Esten vettünk részt a Papp László Sportarénában. Nagyon nehéz, talán nem is lehet szavakba önteni azt a tapasztalatot, ahogy több ezer fiatal együtt tombol és énekli Ákos dalait, majd azt követően együtt hajt térdet az oltáriszentség előtt.

A szombati napon a Kossuth téri szentmise és az eucharisztikus körmenet során megtapasztalhattuk, milyen az, amikor több tízezer zarándok egy emberként énekli a kongresszus himnuszát, amely a körmenet során újra és újra elhangzott: „Krisztus, kenyér s bor színében, Úr s király a föld felett: forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet.”

Az ünnepi zárómise Ferenc pápával egybefogta és csokorrá kötötte a hátunk mögött lévő napokat, azok minden örömével és lelki ajándékaival együtt. Ferenc pápa homíliájában így fogalmazott: „Engedjük, hogy Jézus, az élő kenyér kigyógyítson a bezárkózásból, megnyisson az osztozásra, feloldja merevségeinket és magunkba zárkózásunkat, hogy megszabadítson abból a bénító szolgaságból, amikor csak saját képünket védjük, és elvezessen oda, ahova ő akar!” Arra kért, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus legyen egy kiindulópont, hogy befogadjuk Jézust az életünkbe és az ő lábnyomában járjuk. Azt hiszem, hogy mindannyiunk életében – akik jelen voltunk a kongresszuson – kiindulópont volt részt venni ezen a világeseményen.

Mindazok a kegyelmek, melyeket kaptunk átformáltak; a sok tanítás és értékes gondolat továbbra is gondolkodásra késztet; a sok mosoly, kedves szó, örömteli találkozás arra indítanak, hogy legyünk mi is a szeretet tanúi a környezetünkben és a Jézussal való találkozás meghív arra, hogy szüntelenül vágyakozzunk az ő jelenlétére. A NEK megadta azt a felismerést, melyet József Attila két sorban foglal össze: „Az Isten itt állt a hátam mögött/s én megkerültem érte a világot.”

Frank Boglárka

MEGOSZTÁS