Ferenc pápa budapesti tolmácsa

Ferenc pápa budapesti tolmácsa Martos Levente Balázs, a Központi Papnevelő Intézet rektora volt. A látogatás után mindenki kíváncsi volt: mit tapasztalt közvetlen közelről, milyen a pápa, amikor „egyedül” van? A Magyar Kurír és a Szemlélek is megszólaltatta Martos Levente Balázs rektort. E beszélgetések néhány kedves, érdekes, megható részletét idézzük.

Martos Levente Balázs Budapesten végig Ferenc pápa mellett volt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre való megérkezésétől az elköszönésig. Olaszul társalogtak, s azért kísérte el már kezdettől Martos Levente Balázs a pápát, mert a vatikáni szervezők számára nagyon fontos szempont, hogy aki közvetlenül a pápa segítségére van egy ilyen látogatás során, személyes kapcsolatba is kerüljön a szentatyával, magyarázta a rektor.

Ez év júliusában tudta meg, hogy őt jelölték ki e feladatra. „Meglepődtem, megdöbbentem, amikor felkértek erre a nagyon megtisztelő szolgálatra. Az volt a dolgom, hogy amikor a szentatyának szüksége van rám mint tolmácsra, mindig legyek készenlétben” – mondta. „Amikor erre a napra készülődtem, eleinte azt kértem a barátaimtól, imádkozzanak értem, hogy jól tudjak tolmácsolni. De egy ideje inkább azt javasoltam, a pápáért imádkozzanak, mert ebben a szokatlan szeptemberi melegben a műtét utáni nehézségek közepette nagy kihívás volt számára ez a látogatás.”

Áldozat volt a nemrég operáción átesett pápától, hogy ilyen sűrű programot bevállalt értünk, magyarokért, a kongresszuson való jelenlétért, de mindvégig figyelmes szeretettel és derűvel volt jelen. Őszintén érdeklődött azok iránt, akik akár szervezett, akár spontán helyzetben megszólították. Látható volt, hogy a fizikai megpróbáltatások – a korára és fizikai állapotára tekintettel – kis nehézséget jelentettek neki, de a szentmise naptűzte pillanataitól eltekintve nagyon jól megküzdött ezekkel a megpróbáltatásokkal, összegezte Martos Levente Balázs. Különösen amikor gyerekekkel találkozott, megáldotta őket, de általában odafigyelt az emberekre. „Amikor fontos állami vagy egyházi vezetőkkel találkozott, igyekezett belső összeszedettséggel jelen lenni, megfontolni a szavait, ugyanakkor szeretettel megnyilatkozni, valamint a számára fontos ügyeket újra és újra képviselni” — jellemezte a rektor a hivatalos találkozók hangulatát.

A felidézett kedves jelenetek egyike egy repülőtéri: búcsúzáskor az önkéntesek felálltak a vörös szőnyeg két oldalán, és a pápa váratlanul ezt mondta nekik: „Nem értem, miért álltok így, kétoldalt… Az egyik oldalon vannak a rosszak, a másikon a jók?” Ezzel nagy derűt keltett az önkéntesek körében.

Egy másik jelenet pápa és kísérője közt zajlott. „Kétszer is megkérdezte tőlem a pápa a délelőtt folyamán, hogy nem vagyok-e fáradt. Amikor válaszoltam neki, illetve kissé merészen visszakérdeztem, azt mondta, hogy nagyon jól érzi magát, kedve telik abban, amit most átél.”

A riporteri kérdésekre Martos Balázs Ferenc pápát így írta le: „Valóban úgy nézi, érzékeli a világot, ahogyan nekünk is javasolja: személyes találkozásokon, személyes élettörténeteken, illetve Isten közelségén keresztül. Van benne egy nagyon mély összeszedettség, komolyság, ugyanakkor derű is, amit szívesen megmutat, akár játékos formában is. Egyszerre egy Isten közelében élő ember, Krisztus földi helytartója, az egyház vezetője, ugyanakkor valóban szeretettel, türelemmel, figyelemmel, békével szólítja meg azt, aki ott van mellette.” „Olyan ember ő, aki érdeklődik a nagy kérdések, a nagy egész iránt, de ezt nagyon konkrét, személyes találkozások által szereti megtapasztalni, megélni.”

Végül a pápát kísérő, az eseményeket mintegy a háttérből szemlélő egyházi ember saját maradndó élményét így összegezte a riporteri kérdésre Martos Levente Balázs rektor: „Az eucharisztia titka, a megfeszített Krisztus titka és Péter utódjának látogatása – ez a sajátos hármas párhuzam nagyon meghatározó volt a számomra”.