A népek és nyelvek napja a NEK-en

Aurel Percă bukaresti érsek, a Romániai Püspöki Konferencia elnöke román nyelvű szentmisét celebrált Budapesten

0
2593

A NEK negyedik napján az egyház egyetemességének és a pünkösdi érzés kifejezéseként, a „nyelvek ünnepeként” a jelen levő népek képviselői Budapest különböző helyszínein anyanyalvükön mutathattak be szentmisét. E napon volt angol, olasz, német, francia, spanyol, portugál, lengyel, szlovák, román nyelvű szentmise, Absi melkita pátriárka keleti rítusú liturgiát celebrált.

A Catholica hírportál tájékoztatása szerint szeptember 8-án a NEK keretében Aurel Percă bukaresti érsek, a Romániai Püspöki Konferencia elnöke a budapesti Szent Anna templomban román nyelvű szentmisét celebrált, amelyen jelen voltak a kongresszusra érkezett bukaresti papok, zarándokok, hívek, a Budapesten élő román közösség tagjai. A budapesti Szent Anna-templom ugyanis a magyar fővárosban élő román római katolikusok számára 2012 óta rendszeresen, hetente helyet biztosít anyanyelvükön celebrált szentmisére összegyűlni. A templom az olasz barokk ragyogó példája, 1740-1762 közt épült.

Az ünnepi szentmise elején Jánosa Domokos plébános házigazdaként köszöntötte a vendégeket, kitért az általa vezetett plébánia és a iaşi-i egyházmegye jó kapcsolatára. Elmondta: a Szent Anna-templomban korábban német nyelven miséztek a magyar mellett, az utóbbi évtizedben az egyházközségben működő iaşi-i egyházmegyéből érkező káplánok befogadása által nyílt lehetőség az ismerkedésre. A szentmisét celebráló Aurel Percă érsek megköszönte a plébánosnak vendégszeretetét, meleg szavait és a befogadást, majd a kongresszus testvériséget támogató, a közös eukarisztia összekovácsoló erejét emelte ki.

Végül beszélt a NEK keretében nyílt In spiritu caritatis című kiállításról, amely a bukaresti főegyházmegye boldoggá avatott papjának, Vladimir Ghikának állít emléket, aki személyesen volt jelen Budapesten 1938-ban, s így jelképesen visszatért most.

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) tiszteletére szeptember 6-án Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban nyitották meg a Boldog Vladimir Ghika / In spiritu caritatis című kiállítást. Ez alkalommal került sor az 1938-as budapesti eucharisztikus világkongresszus hangfelvételeit tartalmazó kiadvány, az Eritis mihi testes ünnepélyes bemutatójára is.

Ki volt Vladimir Ghika, akiről a tárlat szól, és akinek a személye az eucharisztikus kongresszusok történetéhez, Magyarországhoz is kötődik? Legutóbb akkor hallhattunk róla, amikor a 2013. augusztus 31-én boldoggá avatott román katolikus pap, vértanú ereklyéjét 2021 májusában elhelyezték az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jelképén, a missziós kereszten.

Az emlékére rendezett kiállítás megnyitóján házigazdaként az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója, Rózsa Dávid köszöntötte a vendégeket, majd átadta a szót a NEK rendezvényeire érkezett bukaresti római katolikus érseknek, Aurel Percănak, aki rövid előadásában Ghika dicső-tragikus fordulatokban gazdag sorsának felvázolásán túl komplex személyiségének és széles tevékenységi körének arra a szegmensére hívta fel a figyelmet, amely a kiállítás anyagát is képezi: az alkotásaira. A lelkipásztor Ghika ugyanis figyelemreméltó költő, filozófus, író, drámaíró, zenész (orgonista) és képzőművész is volt.

Fotó: Fábián Attila/Magyar Kurír, Angelus TV.

MEGOSZTÁS