Befogadási szertartás volt Oroszhegyen

0
1986

A pasztorális teológiai oktatásban résztvevők életében számos mérföldkő létezik. Ezek egyike, amikor harmadévben a Gyulafehérvári Egyházmegye egy-egy reverendát ad ajándékba a növendékeknek, amelyet a székesegyházban öltenek magukra ünnepélyes keretek között, főpásztoruk jelenlétében. Ez az admissio vagy a befogadás szertartása, és ezt szokták népnyelven beöltözésnek nevezni. Ekkor nyilvánítják ki a szeminaristák főpásztoruk előtt abbéli szándékukat, hogy a papságra készülésük szándéka komoly, szeretnék Krisztus és az egyházat hűségesen szolgálni. A reverenda felöltése, illetve a jog, hogy ettől a pillanattól a papságra készülő fiatal viselheti e megkülönböztető öltözéket, nem pusztán szimbolikus. Ezzel a viseletbeli változással is jelzi a világ felé azt, ami főpásztorának már kifejezett: hivatása erősödik, elhatározása a papi életre egyre szilárdul.  

A főegyházmegyében legutóbb október 25-én került sor admissióra, amint erről hírt adtunk. Azonban e jelentős eseményen nem lehetett jelen Márton Ottó, aki e tanulmányi évét Rómában folytatta, ezért az ő befogadási szertartására érseki engedéllyel szülőfalujában, Oroszhegyen került sor folyó év augusztus elsején. Az  admissio szertartását a helybéli plébános, Opra István végezte.  

MEGOSZTÁS